Idén is gyűjt adományokat az Ökumenikus Segélyszervezet a kárpátaljai magyaroknak – mondta a szervezet kommunikációs igazgatója az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.
Gáncs Kristóf kiemelte: a Kárpátalján élők most fokozottan nehéz helyzetben vannak, hiszen a kelet-ukrajnai háború gazdasági következményei, az élelmiszer- és energiaárak növekedése, a nyugdíjak értékének csökkenése okozta nehéz helyzetet súlyosbította a koronavírus-járvány. Elmondta: az Ökumenikus Segélyszervezet gyűjtését az 1353-as adományvonalon egy telefonhívással bárki 250 forinttal segítheti, emellett online adományozásra is van lehetőség.
Tájékoztatása szerint téli segélyakcióikban mintegy 2400 családot élelmiszerrel, 300 családot pedig egész télre elegendő tüzelővel – jellemzően biobrikettel – tudnak ellátni.
A jó cél érdekében a Megyei Jogú Városok Szövetsége 30 millió forintot ajánlott fel, és a magánadományok összege is lassan megközelíti a tízmillió forintot – közölte Gáncs Kristóf.