Magyarkanizsán is megemlékeztek az 1944/45-ös ártatlanul meggyilkolt helyi magyar áldozatokról. A hagyományokhoz híven a magyarkanizsai nagytemetőben rövid alkalmi műsorral, majd koszorúzással emlékeztek meg az 1944/45-ös áldozatokról. Az ártatlan áldozatokat összegyűjtöttek a magyarkanizsai városháza pincéjében, ahol kínzásokon estek át, majd tömegsírokba vetették őket. A helyszínen Forró Lajos, a Délvidék Kutató Központ alelnöke mondott alkalmi beszédet, aki kiemelte, hogy Magyarkanizsa község területén öt jelöletlen tömegsír van, ebből három Magyarkanizsán. Az akkori események nagyban érintették a Tisza-parti várost és a pontos adatok, hogy hányan estek áldozatul a partizánok kivégzéseinek, az mai napig ismeretlen.
– Az impérium váltást követően elkezdték gyűjteni az embereket és fogva tartották őket, kihallgatás indokával. Ez a kihallgatás azt takarta, hogy lent a pincében brutális módon verték és kínozták az áldozatokat. Magyarkanizsa különösek kirívó ebben a sorban, itt a plébánosunkat és jó néhány polgárt is gyakorlatilag agyonverték, mire kivitték volna az erdő mellé elásni, tehát nem is a maguk lábán hajtották ki ezeket az embereket. Ezekről jegyzőkönyvek vannak, levéltári iratok, tehát ma már ezekben a kérdésekben többet tudunk. Sokszor a partizán hatalom egy-egy túlkapást annyira túlzónak talált, hogy bizonyos vizsgálatokat lefolytattak helyi szerbek ellen. Ezekből a jegyzőkönyvekből szörnyű tettek jönnek elő és mutatkoznak meg. Ezekből tudjuk meg például, Szabó Dénes tóthfalusi plébános sorsát. A végső lépés az kellene, hogy legyen, hogy a jelenleg is a tömegsírokban fekvő áldozatokat rehabilitálni kellene.
Az alkalmi műsor után a koszorúkat Magyarkanizsa önkormányzata, a helyi közösség, a Vajdasági Magyar Szövetség, a Magyar Nemzeti Tanács, a Vajdasági Front és a Délvidék Kutató Központ képviselői helyezték el az 1944-es emlékműnél. Ezt követően az összegyűltek az első világháborúban elesett katonák sírjainál is elhelyezték az emlékezés virágait.
Vajdaság Ma