Pacsér: Átadták a mozgáskészség-fejlesztő termet - Külhoni Magyarok
Hírek

Pacsér: Átadták a mozgáskészség-fejlesztő termet

Ünnepi szabadtéri istentisztelet keretében adták át a pacséri református egyház Csemete Játszóházában a mozgáskészség-fejlesztő termet. A szalagot Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Csányi Erzsébet lelkésznő vágták át. A terem még tavaly elkészült, de a járványhelyzet miatt nem volt lehetőség a hivatalos átadásra.

Több mint húsz éve működik a Pacséri Református Egyházközségben a Csemete Játszóház, amely 2001. február 1-jén nyitotta meg kapuit a gyermekek előtt az első keresztyén játszóházként a Délvidéken. Minderre Csányi Erzsébet helybeli lelkésznő emlékezett vissza, aki azt is elmondta, hogy mivel tulajdonképpen a faluban nem volt bölcsőde vagy napközi, amolyan hiánypótló létesítménynek szánták. Mivel akkor már néhány éve létezett a nyári gyermek- és ifjúsági tábor, az ottani munka csak erősítette ezt az elképzelést, hiszen szükség mutatkozott arra, hogy a legkisebbekkel is foglalkozzanak. Az első évhez az újvidéki Ökumenikus Szeretetszolgálattól kaptak támogatást az ún. kis projekt pályázaton keresztül, majd évről-évre keresték a pályázati lehetőségeket a további működéshez. Az első nagyobb támogatást 2017-ben kapták a Magyar Kormány jóvoltából, a Bethlen Gábor Alap közvetítésével, a Kárpát-medencében működő óvodafejlesztési program keretében. Ekkor kicserélték az ablakokat, hőszigetelték a főépületet, felújították a tetőt, új csatornát tettek, felújították a villanyhálózatot és a vizesblokkot, költségtakarékos fűtésrendszert és kamera-rendszert szereltek fel.

2019-ben adódott egy újabb lehetőség, amikor Pirityiné Szabó Judit biztatására ismét pályáztak egy nagyobb méretű óvodafejlesztési program megvalósítására, egy új épület felépítéséhez. Így készülhetett el a mozgáskészség-fejlesztő terem, amely nemcsak növelte a gyermekek mozgásterét, hanem segítséget nyújt a kisgyermekek helyes fejlődéséhez is. „Az épület kétrétegű hőszigetelt padlózatot kapott, a külső falak tíz cm-es hőszigeteléssel készültek, a tető 15 cm-es vastag szendvics-tető panel, melyet belülről még tíz cm-es hőszigeteléssel láttunk el, és így került rá belülről a lambéria mennyezet. A fűtés infravörös, energiatakarékos hősugárzókkal van megoldva, a bútorzat pedig a Magyar Nemzeti Tanács ajánlásának köszönhetően EU-kompatibilis, gyermekbarát, modern készségfejlesztő játékokkal lett felszerelve”- emelte ki a lelkésznő.

Hajnal Jenő, az MNT elnöke kihangsúlyozta, hogy igazi játszóházzá nőtte ki magát a Csemete Játszóház sok-sok teremmel, közösségi alkalommal, lehetőséggel, és ami külön fontos, hogy a most átadott helyiség pedig a sajátos oktatási igényeket is elváró fiatalok igényeit is kielégíti. „A Csemete Játszóház nevében is ott van, hogy a gyermek az, amely megszületésétől kezdve, mint a csemete mindig valahol ápolásra, gondozásra, törődésre tart igényt. Ezt vállalta fel itt, Pacséron a Református Keresztyén Egyház, és úgy gondolom, hogy azt a példát mutatta fel, hogy mit jelent ott segíteni a szülőkön, a gyermekeken, ahol az állam, az állami óvoda nem tud igazán naprakészen segítséget nyújtani. Ebben sajátos, ebben példaértékű és ezért dicséretes, hiszen nem vetélytársa, hanem segítője akar lenni a gyermeknevelésnek. Ha valahol példát akarunk felmutatni, hogy az egyházban és a világi életben a gyermekekkel való törődés hogyan kerül megvalósításra, akkor azt hiszem, hogy ez az egyik legszebb példája ennek” – mondta többek között. Az MNT elnöke kiemelte még, hogy az a fontos, hogy minden pillanatban a gyermekekre figyelve teremtették meg azokat a lehetőségeket, amelyek nélkülözhetetlenek a közösség számára. Ez a közösség pedig mindig példaértékű volt összetartásban, hitben, erőben, hazaszeretetben, otthonteremtésben és a szülőföldön való megoldás keresésében. Ennek egyik ilyen ékköve a Csemete Játszóház.

A hálaadó istentiszteleten szóltak még a közelmúltban megjelent, A csigatészta-készítés 30 éve a Pacséri Református Egyházközségben című könyvről.

Az ünnepségen, amelyet a Csemete Játszóház növendékei tették meghittebbé, külön köszöntötték Hajnal Jenőt, Fremond Árpád köztársasági parlamenti képviselőt, Nagy Ottót, a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság igazgatóhelyettesét és Szabolcski Szabolcsot, a pacséri helyi közösség tanácsának elnökét.

Vajdaság Ma

Kapcsolodó cikkek