Megismételte a 2015-ös történelmi sikerét a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség a hétvégén tartott ukrajnai önkormányzati választáson. A Hír TV Magyarország élőben című műsorának Potápi Árpád János a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára és Brenzovics László a KMKSZ elnöke voltak a vendégei.
Ukrajna közvetlen politikai beavatkozással vádolta meg hazánkat az önkormányzati választásokon való részvételre történő buzdítások okán és kemény válaszreakció is érkezett Dmitro Kuleba, a külügyminiszter kitiltott két magas rangú magyar tisztviselőt az agitáció miatt, a hírek szerint államtitkár úr ön az egyik, ezt meg tudja erősíteni? – kérdezte Földi-Kovács Andrea.
Én is csak a hírek szerint tudom, hogy én vagyok. Semmilyen hivatalos tájékoztatást sem a KKM, sem a miniszterelnökség nem kapott és én magam sem. Valószínűsíthetően vagyok én, mert azt mondták, hogy a miniszterelnökség egyik államtitkárát illeti ez a kitiltás, én azt gondolom, hogy érthetetlen ez a reakció. Az alaptörvény számunkra szinte kötelezővé teszi azt, hogy a nemzetrészekkel, illetve a határon túli magyarsággal foglalkozzunk és támogassuk őket. Én azt gondolom, hogy az intézményi rendszerről amikor beszélünk akkor odatartozik az oktatási, kulturális, szociális, egészségügyi intézmények, de a politikai intézményrendszer is. Tehát amikor erős intézményrendszerről beszélünk akkor nagyon fontos az, hogy a politikai intézményrendszerünket is erőben tartsuk meg és lehetőleg azokat a pozíciókat, amit a nemzeti közösségünk valamelyik utódállam területén vagy régióban megszerzett akkor azokat tartsák is meg, hiszen a nemzetnek a tovább élését ez szolgálja – mondta Potápi Árpád János.
Elnök úr gratulálunk a hétvégi szerepléshez! Hadd kérdezzem meg erről az Opara nevű civil szervezetről mit lehet tudni, ugye állítólag ők azok, akik panaszt tettek az ukrán külügynél, hogy például Potápi Árpád János, államtitkár úr a kárpátaljai magyarokat a választáson való részvételre buzdította – reflektált az elmúlt eseményekre Földi-Kovács Andrea, műsorvezető.
Ez egy szokásos civil szervezet, aki szokta gerjeszteni az ilyen botrányokat. Megmondták nekik azt, hogy jelentsék ezt a dolgot fel és aztán pedig meg tudták tenni ezt a bejelentést. Nagyon sajnálatos az, hogy annak ellenére, hogy arra törekszünk mi, mint kárpátaljai magyarok és a magyar kormány is, hogy az ukrán-magyar kapcsolatok javuljanak, mindig találnak valamilyen olyan okot, amiből teljesen alaptalanul botrányt próbálnak kreálni – mondta Brenzovics László.
Hír TV