A tánc, mint közös nyelv - Külhoni Magyarok
Magyarok a diaszpórában

A tánc, mint közös nyelv

Dél-amerikai turnéja során Argentína után Uruguayba is ellátogatott a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes. Az Uruguayi Magyar Otthon tagjai egy héten át látták vendégül a pozsonyi táncosokat. Ez alatt az idő alatt mind a helyiek mind pedig vendégeik sok-sok élménnyel gazdagodtak.

A Szőttes táncosainak nem sok ideje maradt unatkozni. Napközben különböző kirándulásokon és programokon vehettek részt. Bejárták Montevideo óvárosát, a ragyogó napsütésben a Ramblán, vagyis a tengerparti sétányon korzóztak, az éttermekben pedig a helyi ízekkel ismerkedhettek meg. Ha Uruguayba látogat az ember, nem hagyhatja ki Punta del Estét. Így a táncegyüttes is ellátogatott a turistaparadicsomba, ahol oroszlánfókákat simogathattak és etethettek a kikötőben, finomabbnál finomabb tengeri ételeket kóstolhattak, végül pedig egy kora nyári strandolással zárták a napot.

Kép: korosiprogram.hu

A kirándulások, próbák és műsorok után a szórakozásra is maradt idő. Esténként a helyiekkel együtt összegyűltek a klubban. A vendéglátók megmutatták, hogy milyen az igazi jó sült marhahús, vagyis az asado, a vendégek pedig a magyaros ízekkel arattak osztatlan sikert. A leleményes szőttesesek bebizonyították, hogy ők még tengeri halból is olyan halászlevet főznek, ami után mind a tíz ujját megnyalja az ember. Vacsora után pedig együtt énekeltünk és táncoltunk mind. Volt köztünk erdélyi, felvidéki, magyarországi és uruguayi magyar is, de ez után a hét után elmondhatjuk, hogy ezek a határok számunkra csak a térképen léteznek.

Kép: korosiprogram.hu

Kasza Krisztina ösztöndíjas, korosiprogram.hu

Kapcsolodó Hírek

Kapcsolodó Kárpát-medence

Kapcsolodó Diaszpóra

Kapcsolodó cikkek