Visszatekintés a Müncheni Magyar Intézet Egyesület történetének fontos állomásaira.
„Akik az elődök szellemiségét követik, értéket hoznak létre”
Közelgő 60. születésnapjára készül a Regensburgban működő Magyar Intézet. Tisztes, szép kor ez. Az ünnepeink, jeles napjaink fontosak. Így van ez életünk minden területén. Várakozással, a rácsodálkozás örömével tekintünk ilyenkor az idő végtelen múlására. A ráhangolódás izgalma előzi meg a pillanat örömét. Az ünnepi előkészületeink célja nem más, minthogy méltóságot teremtsünk az ünnepeltnek és az eseménynek. Mi is ezt az utat készítjük elő azzal, hogy bemutatjuk egyesületünk mozzanatainak büszke múltját, gazdag jelenét és bizakodó jövőjét. Első állomásunk az intézet Magyar Könyvtárának a születését, növekedését, végső küldetését osztja meg az értékteremtő elődök és az értékmentő utódok szellemiségének tükrében.
Emlékszem arra a napra, amikor először léptem át a Magyar Intézet küszöbét. Az egyesület elnöke, aki az intézet vezetője is Dr. K. Lengyel Zsolt fogadott. Érdeklődött eddigi munkámról, pedagógus-életpályámról, érdeklődésemről, terveimről. Nem tudtam a kérdéseire reagálni. Valami egészen más gondolatok jártak a fejemben. Regensburgban vagyok. Egy másik élet helyszínén. A merőben új és más életem helyszínén. A kezdeti félelmekkel, bizonytalansággal és valami olthatatlan hiányérzettel telítve. Valahonnan messziről a fülemben zúgtak az intézményvezető szavai, de a szemem rátapadt az iroda polcain roskadásig megtelt könyveken. Magyar könyvek! A történelmünk. Irodalmunk. Hagyományunk. A kultúránk. Az életünk. Itt is… Ott is… Ezt is olvastam… Azt is…
Elkezdtem magamban, magammal beszélgetni. Szemem cikázott egyik gyöngyszemről a másikra. Ebben a pillanatban éltem meg először hosszú idő után – a számomra még idegenben –, hogy a szorongás átalakult bennem megnyugvássá, a kétségeim biztonsággá és a magyar „ízvilág” utáni vágyam is e pillanatban csillapodni látszott. „Egy kicsi otthon szigetén vagyok. Az én magyar paradicsomomban!” Ez volt első találkozásom a Magyar Könyvtár egy kis szeletével, s azóta is minden alkalommal a látottak hatása alá kerülök. Olykor 1957-es Ludas Matyi megsárgult lapjait lapozgatom, vagy éppen egy 1914-ből itt maradt könyvecskében jegyzett kéziratot olvasgatok. Valódi ékszerdoboz ez itt Regensburg szívében ékes hazai drágakövecskékkel.
Az idő előrehaladtával a kicsi szelet ollója egyre jobban szétnyílt az ismerkedésünk által. Egyre beljebb és beljebb merészkedtem izgalmas életútjába. Születésétől cseperedéséig, fejlődésének virágzó és fájdalmas szakaszaiban. Érdekelt a története, tele voltam kérdésekkel. Hogy kezdődött a gyűjtés? Ki kezdte el és mikor? Hogyan terebélyesedett, szélesedett állománya? Mi a küldetése, funkciója? Kérdéseimre rendre választ kaptam. Az intézmény vezetője türelmesen mesélt a régmúlt időkről. Visszabarangoltunk a kezdetekhez, és elidőztünk egy-egy kedves emléknél, derűs történeteknél, fontos eseményeknél. Ezekből a mozaikokból raktam össze a regensburgi Magyar Könyvtár büszke történetét.
Miért is használtam a büszke jelzőt? Egyrészt a neves és kiváló elődök miatt. Olyan személyek kapcsolódnak az egyesület és a könyvtár történetéhez, mint Dr. Bogyay Tamás művészettörténész, az egyesület alapítója és elnöke, Borbándi Gyula író, publicista, a Szabad Európa Rádió szerkesztője, az egyesület egykori elnökségi tagja, az 1989-ig negyven évfolyamot megélt Új Látóhatár müncheni folyóirat főszerkesztője, Molnár József író, nyomdatörténész, az egykori Új Látóhatár kiadója, 1957-ig a Szabad Európa Rádió szerkesztője, vagy Tóth Béla történész. A felsorolásból nem maradhat ki Boór János tudományfilozófus, a müncheni Filozófia Főiskola előadó tanára, aki 56-os menekült volt, Pfitzner Rudolf pszichoanalitikus, szintén 56-os menekült, Hevesy Pál diplomata, akit az Osztrák- Magyar Monarchia utolsó diplomatájaként tartanak számon, de Hennyey Gusztáv külügyminiszter neve sem maradhat ki a felsorolásból. Micsoda nevek! Külön-külön, de így együtt is! Mindegyikük kapcsolódott a Müncheni Magyar Intézet Egyesülethez. Az elődök neve, munkássága, szellemi és tárgyi produktuma már kötelezi az utódot.
Az egyesület és a könyvtár létrehozása, növekedése, fejlődése kéz a kézben járt. Az egyesület alapítója, elnöke és a könyvadományok gyűjtője egyazon személy volt, Dr. Bogyay Tamás művészettörténész. 1962-ben ő alapította a Müncheni Magyar Intézet Egyesületet, és ezzel egy időben kezdte el a könyvek gyűjtését is. Körlevelet küldött a nyugati emigráns magyaroknak, amely eredményesnek bizonyult. Idősek, elhunyt családtagok személyes könyvadományai képezték a könyvtári állomány magját. Ez a kezdetleges gyűjtési módszer hagyománnyá nőtte ki magát, hiszen napjainkban is érkeznek szép számmal adományok ilyen forrásból. Bogyay Tamás volt az, aki Münchenben életet lehelt az emigráns eredetű értelmiségek lelkébe, kijelölte az utat a tudományos munkásság sokszínűségében, megőrizte, népszerűsítette a magyar nyelvet és a kultúrát, megszervezte, maga köré gyűjtötte az emigráns szellemiség legjavát, és ezzel gyakorlatilag Münchent a nyugati emigráns értelmiség szellemiségének egyik fontos központjává tette.
Az egyesület történetében fontos szerepet játszó, a magyar kulturális életet komolyan befolyásoló szellemóriások a könyvtár fejlődésének történetében kulcsfontosságú szerepet vállaltak.
Munkásságuk, könyvgyűjteményük a Magyar Könyvtár állományát gazdagítják. A különleges értékkel bíró hagyatékokat – kézirataikat, levelezéseiket a Müncheni Magyar Intézet Egyesület dolgozza fel – leltározva rövid leírást készít róluk, katalogizálja, amely például a Borbándi-hagyatékban fellelhető levelezésben több tízezer darabot jelent.
Mi változott, milyen fejlődésen ment keresztül a kezdetektől?
Először is az állománya az évtizedek során megtöbbszöröződött. A beszerzési források bővítésével, struktúrájának átszervezésével sikerült ezt a mennyiségi többletet produkálni. Az idő folyamán fontos partnerekkel sikerült gyümölcsöző kapcsolatot kialakítania az egyesületnek. Ezek közül az egyik legfontosabb az Országos Széchenyi Könyvtár. Már a 80-as évek elejétől egymásra talált a két intézmény. A történet szempontjából fontos megemlíteném Vekerdi József Széchenyi-díjas magyar nyelvész nevét, a romológia – ciganisztika – egyik első magyarországi művelőjét, szanszkrit műfordítót, aki akkoriban az OSZK-ban dolgozott a csereosztály vezetőjeként. A tudós professzor eszmei missziós munkát fejlesztett ki a nemzeti könyvtáron belül. Támogatta az erdélyi és az emigráns magyarokat egyaránt. A Kádár korszakban minden megjelent könyvből az OSZK 10-15 példányt kapott. Ez nyilván kitermelte magából azt a felesleget, amelyben Vekerdi felismerte azt a fantasztikus lehetőséget, hogy miként tudja a könyveket eljuttatni oda, ahol a legnagyobb szükség volt rá. Már csak azt kellett megoldani, hogy miként kerüljön a „szállítmány” a rendeltetési helyére. K. Lengyel Zsolt – 1982-ben lett az intézet munkatársa egyetemista gyakornokként – vette fel a kapcsolatot Vekerdi Józseffel. A szállítást és a szállítmányt Magyarországról személyesen ő oldotta meg, hiszen Bogyay Tamás ekkor még nem léphette át az országhatárt. Ez a sikeres akció a könyvtár állományát az évek során szépen felduzzasztotta. Meg kell említenem egy másik fontos beszerzési forrást, a Magyar Tudományos Akadémiai Könyvtárát, amelynek főigazgatója – Monok István (korábban az OSZK főigazgatója) –, lehetőségeihez mérten segítette és támogatta a könyvtár állományának bővítését. Mindezek mellett K. Lengyel Zsolt – aki ekkor már az egyesület elnöke – cserekapcsolatokat épített ki. A hálózatépítésnek lényege abban rejlett, hogy az egyesület saját kiadványaiért cserében könyveket kapott. Jelenleg Európa szerte 30-40 cserepartner működik együtt elsősorban az anyaországban és Erdélyben.
Szomorú apropója is volt az 1990-2000-es éveknek. Minden egyesület életében bekövetkezik az, amikor elmennek, elhagynak a nagyjaink. Az egyesület markánsan meghatározó személyiségei nélkül kellett az úton továbbhaladni. Itt az intézetben csak úgy tisztelgünk emlékeik előtt, hogy a „nagy triász” – Bogyay, Borbándi, Molnár – már nincsenek ugyan közöttünk, de velünk maradtak. Halálukkal is hűek maradtak ahhoz a szellemi körhöz, amelyhez tartoztak, ami egybetartotta őket. Hagyatékuk jelentős részét az egyesületre bízták gondozásra a családtagok úgy, ahogy azt az elhunytak meghagyták. Ezzel a Magyar Könyvtár állománya igen tekintélyes számban megnőtt, és minősége felértékelődött.
Alázattal és tisztelettel gondolunk azokra a kiváló és kivételes tehetségű személyekre, akik az egyesületet létrehozták, életre keltették, és naggyá tették. Büszkék vagyunk arra, hogy Magyar Könyvtárunk komoly becslések szerint Németország egyetemi hungarika-gyűjteményei sorában az első öt között szerepel. Büszkeségre ad okot az is, hogy olyan tudósok, írók, publicisták, politikusok hagyatékait gondozza az intézet, akik életükkel, munkásságukkal nemzetünk történelmében és történetében elévülhetetlen nyomot hagytak.
„Akik az elődök szellemiségét követik, értéket hoznak létre” – szól az idézet.
A Müncheni Magyar Intézet Egyesület elődei kijelölték azt az ösvényt, amin ők is elindultak hajdanán a 60-as években. A könyvtár magját saját és az emigráns magyarok által adományozott könyvek alkották kezdetben. A nyolcvanas évek elejére már tekintélyes nagysággal rendelkezett, de nem élt, nem tudott továbbfejlődni. Az egyesület fiatal, agilis, lelkes és elszánt tagja – K. Lengyel Zsolt – ifjú egyetemistaként ekkortájt került az intézetbe. A „mesterek” mellett eltöltött évek – az egyesület jövőjét illetően – megteremtették számára azt a szellemi, személyi, emberi és szakmai alapot, amely a megkezdett út folytonosságát biztosította. De ezt az utat már a biztonságot, erőt adó elődök nélkül kellett továbbvinnie. 1998 óta az intézet és az egyesület K. Lengyel Zsolt neve által fémjelzett úton halad tovább.
Az egyesület szellemi és tárgyi öröksége méltó kezekbe került. A regensburgi Magyar Könyvtárat Németország egyik legtekintélyesebb gyűjteményeként tartják számon. Rangot, értéket, funkciót kapott. Az egyesület 1962-től felépített és gazdagított könyvtárát a Regensburgi Egyetemi Könyvtárnak adományozta, ahol „Magyar Könyvtár” néven különgyűjteményként folytatódik gondozása és gyarapítása az intézet szakmai együttműködésével, felügyeletével és finanszírozásával. A kéziratok és hagyatékok megmaradtak az egyesület tulajdonában, amelyek feldolgozása továbbra is a kiemelt tevékenységek egyike.
A Müncheni Magyar Intézet Egyesület folytatta, bővítette, életre keltette a rábízott örökséget, s ezáltal a meglévők mellett új értékeket teremtett.
A szellemi elődök méltó utódot neveltek ki. Ezt a beteljesedést az alázat, a tisztelet, az elhivatottság és az elkötelezettség – mint állandó értékek – segítették.
Orcskai Marianna
