A Bajorországi Magyar Iskola (BMI) jubileumi ünnepsége a magyar nyelvoktatás múltját, jelenét és lehetséges jövőjét hivatott bemutatni. A rendezvény tartalmi keretébe illesztettük azt a több hónapon átívelő rajzpályázatot, amelyet a magyar versek hívtak életre. Az április 25-ére tervezett esemény a koronavírus-járvány miatt elmaradt, a pályamunkák viszont elkészültek. Szép számban. A felhívásra 249 gyerekrajz érkezett a BMI öt tagintézményéből.
„Ha hajót akarsz építeni,
talán nem is az a legfontosabb,
hogy összegyűjtsd a mérnököket
és a hajóácsokat,
hanem, hogy felébreszd a vágyat
a végtelen után.”
(Antoine de Saint Exupéry)
„A hónap versei“ címmel meghirdetett rajzpályázat a BMI jubileumi ünnepség szerves részét képezte. A szövetség öt tagintézményében hirdettük meg közel 400 gyereknek. Több fordulót bonyolítottunk le, hogy a gyerekek minél több verssel ismerkedjenek meg. Három korcsoportban – 1-2., 3-4., és 5-8. osztályosoknak – indítottuk el a pályázatot korcsoportonként 2-2 verssel. Decembertől a regensburgi, burghauseni, weideni, nürnbergi és müncheni magyar iskolások minden hónapban egyszerre egy időben ugyanazzal a verssel ismerkedtek. Márciusra esett az utolsó forduló, és ez alatt az idő alatt 24 magyar irodalmi gyöngyszemmel lettek gazdagabbak diákjaink.
A versek feldolgozása, minden iskolában a pedagógusok irányításával történt. Nem bíztunk semmit sem a véletlenre. Fontosnak tartottuk, hogy a szavak ejtése, jelentése, a kettős képek titkainak megfejtése, az érdeklődés felkeltése mindenképpen a pedagógusok irányító tevékenységével történjen. A gyerekek fantáziája, elképzelése, kreativitása az alapos előkészítő munka után már szárnyalhatott, önálló útra léphetett.
S valóban így történt. Hónapról-hónapra egyre több alkotás érkezett a Müncheni Magyar Intézet irodájába. Kezdetben még csak egy-egy vékony boríték lapult a postaládában, aztán egyre több és több. Megérezték az ízét, zamatát a munkának, és a kezdeti bátortalan lépéseket, felváltotta a tudatos próbálkozás.
Elkalandoztak Weöres Sándor verseiben, törhették buksijukat, hogy milyen lehet az a „csöndzsák“, vagy, hogy lehet abból hangot lopni? Az is elgondolkodtatta a kis művészeket, hogy vajon milyen az, amikor reszket a tó vize? Hát még Orbán Ottó versében a csillagok, amik tulajdonképpen zsákban fénymagok. És ez még mind semmi, mert fekete csibék csipegetik, s ettől hízik odafönt a feketeség! Vajon milyen lehet az a vár, aminek hajnali ködből van a fala? Érdekes kérdés. Pláne a sokféle válasz. Hogy tud szárnyat igézni a tündér a malacnak? De mókás ez is!
A nagyokat gondolkodtatóba ejtette Radnóti Miklós Éjszaka című versének sorai. „…Hideg érem az égen…” Hogy tud aludni az aggodalom? És a szív? No, meg a pergő búzaszemekben a nyár? Nagy László Adjon az Isten című versén is volt mit végiggondolni… S mindezt rajzban kifejezni! Mondjuk mi az a parola? S hogy lehet egy kéz árva? Sorra került a költő Záporvers című alkotása is, ami már az első kép felvillanásakor felvet egy érdekességet. „Zápor érik.” Hogy tudom a nyárfát lerajzolni, amelyik éppen zokog? Miért és hogyan? Csukás István Bűvös virága mennyi mindent tud! Képes szeretni, mosolyogni, cirógatni, becézni. Csodálatos! Tényleg az!
A gyerekek is egyre csodásabbnak gondolták! A gondolataik szabad röppenését is. De ezzel együtt az irodalmi alkotásokat is, ami megalapozta, elindította őket az alkotás útján. Mindeközben valami szoros kötelék alakult a vers és az azzal munkálkodók között. Az alkotások végleges elkészítéséig a vers íze, illata, színe, zamata egy pillanatra sem hagyta el az alkotókat. Végig velük volt. És ez a legfontosabb! A versek világát megfogni, eggyé válni vele, kölcsönhatásba kerülni vele, az azonosulási pontokat felfedezni! Ez a befogadás lényege! Ez a semmihez sem fogható találkozás, rácsodálkozás. Ha ez nem történik meg, magára marad a vers és a gyermek. Kívülállóként, idegenként tekintenek egymásra, és ha nem vigyázunk, úgy is maradnak.
A mi rajzpályázatunk alkotásai arról árulkodnak, hogy kicsiknél és még kisebbeknél, nagyoknál és még nagyobbaknál létrejött ez a kapocs. Nem maradtak kívül állók a gyerekek. Befogadták, magukévá tették a versek gondolatait.
Elképzeléseink szerint alakultak a dolgok. Erre építettük a következő fokot, amit az üzenetek közvetítése jelentett. A versek gondolatainak közvetítése, amit nemes egyszerűséggel versmondásnak nevezünk. Csak ez után, és csakis ez után vártuk el a gyerekektől, hogy az általuk elképzelt, rajzokban megjelenített képeket ne csak lássák, hanem látassák. Lépjenek át a befogadás színteréből a közvetítő szerep betöltésére. Jelentessék meg a képsorokat szövegszinten!
Erre már nem került sor. Versmondásuk sajnos elmaradt. Az út végét már nem tudtuk megtenni. Az utolsó méterek előtt meg kellett állnunk. A koronavírus-járvány okozta óvintézkedések felülírták a végkimenetelt. Nem került sor a gyerekek alkotásainak eredményhirdetésére sem. Így várat magára az izgalom, hogy vajon melyek azok a művek, amelyek a BMI jubileumi naptárát ékesítik majd.
Egy azonban biztos. A magyar verseket népszerűsítő folyamatot elkezdtük közösen, nagyon gazdag, termékeny időszak van mögöttünk, és innen építkezünk tovább. Bízunk abban, hogy rendezvényünk aktualitása, értéke, üzenete mindig, mindenkor időt álló. A tekintetben is bizakodóak vagyunk, hogy a jövőben lesz lehetőségünk ezt a hiányt pótolni. Mi már felkészültünk!
A vágyat sikerült felébreszteni a végtelen után, jöhet a tenger!
Orcskai Marianna
