Aláírásgyűjtést kezdett a Pro Civis polgári társulás a Felvidéken annak érdekében, hogy az Európai Bizottság (EB) bírálja felül az – európai kisebbségvédelem uniós jogrendjének kialakítását célzó – Minority SafePack kezdeményezéssel kapcsolatban januárban hozott negatív döntését – közölte az MTI-vel Őry Péter, a civil szervezet vezetője hétfőn.
Mi azt valljuk, hogy a magyar nyelvet regionális hivatalos nyelvként kell elismerni és egyenrangúságot szükséges biztosítani – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Őry Péter. A felvidéki Pro Civis Polgári Társulás elnökét, Csallóközcsütörtök polgármesterét azzal kapcsolatban kérdeztük, hogy a szlovákiai országos koronavírus-tesztelés során kiadott igazolásokat fordította le magyar nyelvre és tette közzé a társulás. Őry Péter közölte: ha nem tartanánk évek óta a közbeszédben a nyelvhasználat kérdését, lehet, hogy fel sem merül ma a kétnyelvű tesztelési igazolások kérdése.