Címke: vélemény
Amikor elfogy a csend: miért volt helyes döntés Pozsonyban hallatni a magyar hangot?
Tegnap alaposan felkavarodott az állóvíz. Nem hangos szólamokkal, nem zászlólengetéssel, hanem egyetlen, nagyon is tudatos politikai döntéssel: a Magyar Szövetség elnöke, Gubík László megjelent Pozsonyban a kormány elleni tüntetésen. És ezzel végre kimondta azt, amit a felvidéki magyar közösség jó része régóta érez: eddig és ne tovább!
Egy a tábor, egy a zászló
Kezdjük a legfontosabbal: a Magyar Szövetség tisztújító kongresszusának megvannak a nyertesei, a vesztesei, van, aki joggal örülhet, és vannak csalódottak, elégedetlenek, a tisztújítás eredményét azonban mindenki elfogadta. Az előzetes félelmek, hogy a párt akár szakadhat is, nem következett be, nem volt látványos kivonulás, látszólag azok is elfogadták az eredményt, akiknek nem épp a szájuk íze szerint alakultak az események. Az elkövetkező három évben tehát Gubík László vezeti a magyar pártot, 77 támogató szavazata meggyőző többségként értékelhető, a második körbe bejutott másik elnökjelölt, Pandy Péter 61 szavazatával szemben is.
Görcs a románok boldogságán
„A román miniszterelnök azt állította, hogy nem volt és nem lesz Székelyföld. Ugyanezt mondja az AUR nevű fasiszta párt a román parlamentben, amely azzal szórakoztatja az erdélyi magyarokat, hogy különféle becsmérlő kijelentéseket tesz rájuk. Ki a magyarokkal! – írják fel például a molinókra, még a parlamentben is, vagy az úzvölgyi temetőben skandálják, hogy »Magyarok, menjetek vissza Mongóliába«. A hatóságok pedig semmit nem tesznek” – sorolta az erdélyi magyarság legújabb sérelmeit Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke, a tusványosi szabadegyetem fő kezdeményezője a székely szabadság napja alkalmából hétfőn, a budakeszi városházán tartott rendezvényen.