A magyar kormány felszólítja az ukrán parlamentet, kormányt és Ukrajna elnökét, hogy fejezzék be a magyar kisebbség jogfosztását és a Velencei Bizottság ajánlásának megfelelően adják vissza azokat a jogokat, amelyekkel a magyar közösség korábban rendelkezett – mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Magyarország Ukrajna mellett áll, tiszteli az ország egységét, fontosnak tartja önállóságának megőrzését, ugyanakkor a háború nem szolgálhat ürügyül arra, hogy az emberi és a kisebbségi jogokat korlátozzák – jelentette ki az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Strasbourgban, a 46 tagot számláló Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) nyári ülésszakának alkalmából rendezett, az ukrajnai kisebbségek helyzetéről szóló konferencián szerdán.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szerdai közleményében üdvözölte, hogy a strasbourgi székhelyű Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló testülete, a Velencei Bizottság az európai és nemzetközi kisebbségvédelmi irányelvek tükrében áttanulmányozta az ukrajnai kisebbségi törvényt, annak ellenére, hogy arról az ukrán hatóságok nem kértek előzetes normakontrollt.
A strasbourgi székhelyű Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló testülete, a Velencei Bizottság véleménye szerint Ukrajnában minden nemzeti kisebbséghez tartozónak joga van anyanyelve szabad és akadálytalan magán- és nyilvános, szóbeli és írásbeli használatához.
A Velencei Bizottság friss szakvéleménye ismételten világossá tette, hogy az előző ukrán elnök hivatali idejében elfogadott nyelvtörvény elveszi a nemzeti közösségek már meglévő, szerzett jogait az anyanyelv-használattal kapcsolatban – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szombaton az MTI-vel.
A kisebbségekre nézve hátrányos ukrán oktatási törvény alkalmazásáról tárgyalt a kárpátaljai magyar szervezetek vezetőivel Hanna Novoszad ukrán oktatási miniszter egynapos kárpátaljai munkalátogatása során pénteken Ungváron.
Ukrajna helyezze hatályon kívül a kisebbségek nyelvhasználatáról szóló jogszabály azon rendelkezéseit, amelyek különbséget tesznek az ukrán és más, az Európai Unió hivatalos vagy nem hivatalos kisebbségi nyelvei között, amennyiben az ilyen rendelkezés nem objektív és ésszerű indokoláson alapul – jelentette ki az Európa Tanács (ET) égisze alatt működő Velencei Bizottság pénteken.
Ukrajna nem fogja eltörölni sem a 2017-es oktatási törvényt, sem az ukrán mint államnyelv működéséről szóló jogszabályt, de kész az egyenrangú párbeszédre és a megállapodásra Magyarországgal – jelentette ki Vaszil Bodnar ukrán külügyminiszter-helyettes a Szevodnya című ukrán lapnak adott interjújában, amely pénteken jelent meg az újság honlapján.