Nyílt Nap a torontói Magyar Házban - Külhoni Magyarok
Magyarok a diaszpórában

Nyílt Nap a torontói Magyar Házban

Idén is megtartottuk a Magyar Kultúrközpontban a Nyílt Napot, amely kiváló lehetőség a helyi magyar szervezetek számára a bemutatkozásra és a jövő eseményei és programjai népszerűsítésére.

Az idén immáron ötödik alkalommal megtartott rendezvényt a megszokottól eltérően jóval nagyobb érdeklődés övezte. A standoknál kíváncsian álldogáló érdeklődőknek a tájékoztatáson túl apró ajándékokkal is kedveskedtek a szervezetek képviselői.

A Hungarian Fine Foods jóvoltából a résztvevők a Magyarországról érkezett gasztro különlegességeket is megkóstolhatták. Az esemény keretén belül rendezték meg a torontói magyarok farsangi mulatságát is, ahol a Magyar Ház lelkes önkénteseinek köszönhetően, a hagyományos farsangi finomságok sem maradtak le az asztalokról.

A szervezetek rövid bemutatkozását a farsangi szokáskörnek megfelelő műsorok követték, melynek során a magyar közösség fiatalabb tagjai táncokkal és énekekkel örvendeztették meg a nyílt napra látogatókat.

Minden évben, így idén sem maradt el a hagyományos házszentelés, amely Forrai Tamás atya közreműködésével és áldásával történt.

Összességében egy felhőtlen hangulatú eseményben volt része mindazoknak, akik a hétvégén ellátogattak a Magyar Kultúrközpontba, ahol a következő időszak programjain túl, a farsangi szokásokkal is megismerkedhettek az ide látogatók.

Bödők Zsigmond, korosiprogram.hu

Kapcsolodó cikkek

  • Featured Video Play Icon

    Március 15-i ünnepség Washingtonban

    Az amerikai magyar szervezetek országszerte megünnepelték nemzeti ünnepünket. A magyar és amerikai himuszok közös eléneklését követően már hagyományosan a