A bánffyhunyadi önkormányzat elutasította a magyar állam támogatásával épített óvoda használatba vételét - Külhoni Magyarok
általános Erdély Hírek

A bánffyhunyadi önkormányzat elutasította a magyar állam támogatásával épített óvoda használatba vételét

Bánffyhunyad önkormányzati testülete szerdai ülésén elutasította a magyar állam támogatásával felépített óvoda ingyenes használatba vételéről szóló határozattervezetet.

A testületben csak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) három képviselője szavazott igennel a tervezetre. A többség azt a kitételt kifogásolta, hogy az épületben magyar tannyelvű óvodai és bölcsődei csoportoknak kell működniük. A Szociáldemokrata Párt (PSD) helyi elnöke, Oana Goga kezdeményezésére a testület elfogadott egy olyan módosító javaslatot, hogy a jól felszerelt új épületben két magyar és két román nyelvű óvodai csoport, valamint egy magyar bölcsődei csoport működjön, de mivel az épületet a városnak felajánló református egyház jelen levő képviselője nem tudott az egyház nevében nyilatkozni arról, hogy elfogadja-e ezt a változatot, a javaslatot végül a beterjesztő visszavonta.

A végső szavazáson az RMDSZ három képviselője szavazott az óvoda használatba vételére, hatan (a PSD és a Nemzeti Liberális Párt, a PNL képviselői) ellene, és hárman (a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselői és egy független) tartózkodtak. Részt vett az ülésen Csoma Botond parlamenti képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke, aki határozottan elutasította az elkülönülés és a szegregáció vádját. Egy, a szegregáció elleni oktatási minisztériumi rendeletből olvasta fel, hogy a kisebbségek csoportjainak, osztályainak, oktatási intézményeinek a létrehozása nem minősül szegregációnak. Példaként említette, hogy Kolozs megye más román többségű városaiban, mint például Szamosújváron vagy Tordán a helyi önkormányzati testület megszavazta az önálló magyar tannyelvű oktatási intézmények létrehozását. Úgy vélte, hogy egyes helyi politikusok olyan témával keltettek etnikai feszültséget a városban, amelynek nem kellene már gondot okoznia 2022-ben. Búzás Fekete Mária alpolgármester azzal érvelt, hogy a magyar állam támogatásával lehetőséget kapott a város a református egyháztól arra, hogy javítson az oktatás helyzetén. Arra kérte a tanácsosokat, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel. Hozzátette: nagy igény van a városban a bölcsődei helyekre, amikor kérvényezték az újabb bölcsődei csoportot, azonnal beteltek a helyek.

A határozat ellen érvelő Oana Goga (PSD) és Mariana Stinga (PNL) azt hangoztatta, hogy a városban vegyes intézményekben van biztosítva a román és a magyar gyermekek anyanyelvű oktatása, és nem kívánatos a gyermekek elkülönítése. Az ülésen Marius-Iosif Ciota, az Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) önkormányzati képviselője terjesztett elő kompromisszumos módosító javaslatokat, ezeket azonban leszavazta a testület. A képviselő a többi között azt kezdeményezte, hogy legalább az a magyar bölcsődei csoport kezdhesse a tanévet az új épületben, amelyik beiskolázásáról döntöttek, de amelyik számára máshol nincsen hely.

A magyar állam támogatásával a református egyház által épített új óvodát július 17-én avatták fel. A 300 millió forintból felépített kétszintes épületben négy óvodai és egy bölcsődei csoport számára alakítottak ki helyet. Az önkormányzati testület határozata elengedhetetlen ahhoz, hogy az épületben az állami oktatási rendszer keretében működjön óvoda és bölcsőde, állami fizetést kapjanak az intézmény alkalmazottai, és az önkormányzat fedezhesse az épület fenntartási költségeit. A Kalotaszeg „fővárosának” számító, 9300 lakosú Bánffyhunyadon közel 30 százalék a magyarok aránya, a város vonzáskörében azonban magyar többségű falvak találhatók. A városban csak vegyes oktatási intézmények működnek.

Forrás: MTI

Fotó: Rostás Szabolcs

Kapcsolodó cikkek