A Himnusz kalandos élete – időutazás a magyar kultúra napján Nürnbergben - Külhoni Magyarok
általános Diaszpóra Hírek Kőrösi Csoma Sándor Program Magyarok a diaszpórában

A Himnusz kalandos élete – időutazás a magyar kultúra napján Nürnbergben

Himnuszunk 201. születésnapján a Nürnbergi Magyar Kultúregyesület lelkes közösségével 165 éven átívelő, izgalmas időutazáson vettünk részt. Az est folyamán megemlékeztünk Weöres Sándor születésnapjáról is, és korhű vendéglátással zártuk a rendezvényt.

A magyar kultúra napjáról sokan, sokféleképpen emlékezünk meg. A sokszínűség oka a gazdag magyar kultúrában rejlik. Éljünk bárhol a nagyvilágban, Himnuszunk születésnapja hívószó számunkra a méltó megemlékezésre, a mély és alázatos ünneplésre, a szívünkben megbújó érzések előhívására.

Így történt ez Nürnbergben is. Elindultunk Sződemetertől, az ünnepelt szerző szülőházától 1790. augusztus 8-tól és megérkeztünk 1989-ben Budapestre. Közben izgalmas állomásokat érintettünk. Jártunk egy kicsit Álmosdon, költőnk édesapjának birtokán, a Debreceni Református Kollégiumban, ahol az ifjú Kölcsey magába szívta a tudomány alapjait, Szatmárcsekén, ahol magányos éveit töltötte, és befejezte művét, ami a nemzet imája lett: a Himnusz, a magyar nép zivataros századaiból című versét.

Utunk során kicsit időztünk a Széchenyi által alapított Pesti Casinoban, hogy végre hallhassuk először nyilvánosan a vers szövegét a költő barátjának, Bártfay Lászlónak az előadásában, – még, ha rögtön hibásan is – 1832-ben. Megnéztük Kisfaludy Károly Auroráját, és elmerengtünk közösen, hogy vajon miért itt, és nem a Minervában jelentette meg a szerző nemzeti imánkat? Bebarangoltuk a Nemzeti Színház épületét az 1844. évben, hogy megismerjük az akkori igazgatót, Bartay Endrét, aki pályázatot írt ki Kölcsey Himnuszának megzenésítésére. Bekukucskáltunk Erkel Ferenchez, aki éppen komponált, és az első ihletet a nyitott ablakon beáramló harangok játéka adta. Megnéztük érdekességként a beadott pályázatát is. S meg is hallgattuk a díjnyertes pályázat első bemutatóját a Nemzetiben. De nem hagytuk ki az óbudai hajógyárat sem, ahol először szólalt meg nyilvános ünnepségen zenei feldolgozásban a Széchenyi nevű gőzös vízre bocsátása utáni percekben.

Az egyes fontos állomásokon elidőzvén kicsit megpihentünk, és felidéztünk arcokat, neveket, hozzájuk kapcsolódó anekdotákat, akik hatással voltak költőnkre: Kazinczyt, akivel a nyelvújítás mozgalmában tökéletes egyetértésben munkálkodott, Berzsenyivel, aki a kanásztánc ritmikai verselésének rejtelmébe avatta be őt, Szemerét, akivel hű barátságot kötött, és a Minerva megalapítását szorgalmazták mindketten. Ezen pihenőkön körbejártuk, és megneveztük azokat az érdekességeket, fontos kérdéseket, amelyek választ adtak nekünk arra, hogy mitől különleges, miben más, mitől különbözik a mi himnuszunk a többi nemzet himnuszától. Ennek az időutazásnak ez is volt a küldetése: az élményekkel gazdagított, felfedező utazás vonatán robogjunk együtt, kalandos kitérőkkel a megemlékezés, az ünneplés jegyében!

Az időutazás vonatáról leszállva, megérkeztünk a jelenbe. A Himnusz ihlette képzőművészet terére, ahol Orgoványi Anikó Himnusz festménysorozatát és Majzik Mária Himnusz szobrát csodáltuk meg.

De nem feledkeztünk meg Weöres Sándor születésnapjáról sem, a magyar kultúrához kapcsolódva. Itt a játék örömét hívtuk segítségül. A párosítás játékosságát ragadtuk magunkhoz, amiben a gyerekek versekről alkotott rajzai voltak az egyik, a versek tolmácsolásának szerepe pedig a másik szereplő szerény személyemben. A gyerekek fantáziájának lenyomata hűen tükrözte a költő Kutya-tárját, A tündérét, Ha a világ rigó lenne című alkotását, vagy éppen a Kacsaúsztatóját. A versekhez kapcsolódó játék örömével újabb élménnyel gazdagodtunk az est folyamán.

Szokták mondani, van az a pont, ami kell az „i” -re. No, ez volt a megemlékezés záró momentuma, a gasztronómia. A rendezvény szervezője, Kardos Andrea, Kölcsey korához illesztette a szokásos, soron következő, a hagyományokhoz hűen megtartott vendéglátás fő fogásait. Megismertük általa az 1800-as évek jellegzetes magyar ételeit, betekintést kaptunk az akkori korhű szakácskönyv egyik közkedvelt desszertjébe. No, de nemcsak hallhattunk mindezen érdekes és izgalmas ínyencségekről, hanem a vendégfogadás részeként, meg is kóstolhattuk. Még az ízvilág is visszaröppentett bennünket az időben.

A nürnbergi lelkes magyar közösség is készült ezen alkalomra. Most kivételesen nem együtt, hanem otthonukban készítették el azokat a finomságokat, amik e korhoz kapcsolódnak. Volt, aki padlizsánkrémmel kedveskedett, más közülük húsgolyófalatkákat készített, nem hiányzott a különleges alkalomról a jól ismert zserbó szelet, vagy a gyümölcskenyér sem. No, meg az a bizonyos tejes-grízes alapú sütemény, ami erre az alkalomra készült először, de biztosan nem utoljára.

Kitűnő alaphangulatot adott a sok-sok finomság az est további részében ahhoz, hogy közvetlen, családias közegben, baráti hangulatban kibeszéljük magunkból a nemzeti imánkhoz kapcsolódó látott, hallott, a már elfelejtett, de most felidézett, régi és új ismereteket, saját élményeinket, vagy éppen azonosulási pontjainkat.

Sokan, sokféleképpen megemlékezünk évről-évre a magyar kultúra napján, éljünk bárhol a nagyvilágban. A nürnbergi klubesten tartott megemlékezés összességében és részleteiben is értéket teremtett és adott nemzeti identitásunk valóságos megélésében. Mindannyian, akik ott voltunk, – Sebők Ferenc gondolatait követve – nem csupán őriztük, ápoltuk, hanem megéltük magyarságunkat.

Orcskai Marianna, Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa

Kapcsolodó cikkek

  • Tánczos Barna: Székelyföld volt, van és lesz

    Az 1764-es madéfalvi vérengzésnek emléket állító Siculicidium emlékműnél látta vendégül szombaton Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor a Szociáldemokrata Párt (PSD) székelyföldi kampányrendezvényein