
Címke: kcsp


Magyar majális Belgiumban
A Leuveni Collegium Hungaricum udvarán került sor a magyar közösség egyik legvidámabb tavaszi eseményére: a magyar majálisra. A rendezvény délben kezdődött, és hamar megtelt az udvar élettel.

Magyar kultúra és közösségépítés Bristolban – Művészeti kiállítás és a Társalgó első estje
2025. március 22-én különleges eseménynek adott otthont a magyarok által vezetett Replay társasjátékos kávézó és közösségi tér Bristolban.

A gyertyák Madridban is csonkig égnek – Márai az olvasóklubban
2025. március utolsó keddjén ismét találkozott a madridi magyarok anyanyelvünkön olvasni szerető közönsége a szokásos belvárosi bárunkban.

Karády Katalin-emlékest Kanadában
Nőnap közeledtével egy különleges est várta a vancouveri Magyar Ház látogatóit. Gregor Bernadett és Gonda László Honvágy című előadását tekinthették meg az érdeklődők. A művészpáros a három állomásos turné nyitányaként Vancouverben lépett fel, majd Edmontonban és Calgaryban is bemutatták a zenés estet. A nyugat-kanadai turné a Kanadai Magyar Kulturális Tanács támogatásával valósult meg.

Farsangi bál Helsinkiben 2025
A Finnországi Magyarok Egyesülete által szervezett Farsangi bál március 1-jén került megrendezésre Helsinkiben, ahol kicsik és nagyok együtt ünnepelhették a farsangot egy vidám és színes eseményen.

Rozsnyóról Argentínába – a Sajó Banda két tagja kilenc hónapos küldetésre indult Buenos Airesbe
A rozsnyói Sajó Banda két alapító tagja Argentínába utazott, hogy az ottani diaszpórában élő magyarokat segítsék. Kilenc hónapon keresztül fejtik majd ki a magyar identitástudat megerősítésére szolgáló tevékenységüket, amelyet a magyarországi Kőrösi Csoma Sándor Program keretében végeznek február közepétől november közepéig. Az ösztöndíjasok feladata a hagyományőrző és közösségépítő tevékenységek szervezése, a magyar nyelv, történelem és néptánc oktatása, ill. egyéb olyan tevékenységek, melyek a helyi közösség megmaradását szolgálják.

Camp Whitehood-i havas pillanatok: ismét óriási sikert aratott a cserkészek téli tábora
Mínuszok ide vagy oda, jégvirág az ablakon, hóesés, fagy, de a cserkészek nem riadnak vissza semmitől! Január utolsó hétvégéjén tartotta kétnapos téli kirándulását a clevelandi 34. leány cserkészcsapat és a 14. cserkészcsapat az Ohio állambeli Camp Whitewood táborhelyen.

Engem az éltet, hogy másokért dolgozom – beszélgetés Péter Sára KMCSSZ KCSP ösztöndíjassal
Sári élete a cserkészet körül forog, grafikusi szakmáját is elsősorban ezen a téren kamatoztatta, Magyarországon, és most az Egyesült Államokban is, ahol második évét tölti. 2023 őszén a Kőrösi Csoma Program (KCSP) ösztöndíjával érkezett Clevelandbe, hogy a Jubileumi (Jubi) tábor szervezésében segítsen Pigniczky Eszti táborparancsnoknak, 2024 őszétől pedig ún. Szövetségi KCSP-ösztöndíjasként tevékenykedik, hogy a szervezet vezetőségét támogassa számtalan ügyben.

Irány a déli félteke: elvégezték a Kőrösi Csoma Sándor-program nyertesei a felkészítést
Többszörös túljelentkezés volt a programra.

Wass Albert születésének 117. évfordulója alkalmából megkoszorúzták a sírját Floridában
2025. január 11-én, szombaton a Panoráma Világtalálkozó Klub képviseletében Kóródi Mária és Szalay Róbert megemlékezést szerveztek Wass Albert születésének 117. évfordulója alkalmából.

Nacsa Lőrinc: megjelent a Kőrösi Csoma Sándor Program déli féltekére szóló új felhívása
Megjelent a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Program új pályázati felhívása, amelynek keretében a déli félteke országainak magyar közösségeihez lehet ösztöndíjasként jelentkezni – közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára hétfőn.
Nacsa Lőrinc az MTI-hez eljuttatott közleményben kiemelte:
a 2013 óta működő program célja, hogy kiküldött ösztöndíjasokon keresztül segítsék a világon szétszórtságban élő magyarságot, erősítsék a diaszpórában élő magyar közösségek magyar identitását és kapcsolatait az anyaországgal.
Hozzátette: a programra idén is a nemzet iránt elkötelezett, közösségszervező tevékenységekben jártas személyek pályázatait várják.
Az ösztöndíjprogramban való részvételre az jogosult, aki a pályázat benyújtásának időpontjában 18. életévét betöltötte, büntetlen előéletű, magyar állampolgár, legalább középfokú iskolai végzettséggel rendelkezik, emellett cserkész, hagyományőrző, oktató, nevelő, valamint egyéb közösségszervező tevékenységekben aktívan részt vesz.
Nacsa Lőrinc ismertette: az új felhívás célterülete Latin-Amerika (Argentína, Brazília, Chile, Kolumbia, Paraguay, Uruguay, Venezuela), a Dél-afrikai Köztársaság, Ausztrália és Új-Zéland. A kiválasztott ösztöndíjasok az előző évekhez hasonlóan 9 hónapot töltenek el a diaszpórában élő magyar közösségeknél.
Jelentkezni november 25-től december 10. éjfélig lehet. A pályázat benyújtása a pályázók és a fogadó szervezetek részéről is elektronikus úton történik a kulhonimagyarok.hu vagy a korosiprogram.hu oldalon keresztül.
Az államtitkár felidézte: a 2013-ban indított Kőrösi Csoma Sándor Program, valamint a mintájára 2015-ben létrehozott Petőfi Sándor Program a nemzetpolitikai terület legsikeresebb programjai közé tartoznak. A két program keretében már több mint ezer ösztöndíjas segítette a magyar szervezetek munkáját a diaszpórában és a szórványban.
MTI
Fotó: MH/Török Péter

A Miniszterelnökség 2025. évi pályázati felhívása a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjra a déli félteke országaiba
A Miniszterelnök általános helyettese, mint a Kormány nemzetpolitikáért felelős tagja, a nemzetpolitikai tevékenységgel kapcsolatos közigazgatási ösztöndíjakról szóló 234/2019. (X. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 3. § a) pontja alapján a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Program (a továbbiakban Program) keretében pályázatot hirdet, az alábbiak szerint:

Padel: Spanyolország kedvenc sportja
Ma délután a sportklubbeli ismerőseim elhívtak magukkal padelozni. Azzal csábítottak, hogy bemutatnak nekem egy egyre népszerűbb labdajátékot, amelyről korábban még nem is hallottam. Hogy őszinte legyek, nem tudtam pontosan, mire számítsak, így utána olvastam.

Okt…Noktóberfest!
Idén a különböző egyéni elfoglaltságok, a Magyar Ház felújítási munkálatai és még sok más tényezőnek köszönhetően a szokásosan októberben megrendezésre kerülő Oktoberfest, november elejére tolódott, de ez semmit sem csökkentett a népszerűségén.

Megjelent a StiHon Alapítvány legújabb, őszi kiadványa – új köntösben a hollandiai pedagógiai hírlevél
A korábban megszokottnál frissebb, látványosabb formában és az oldalain több információval jelent meg a hollandiai a StiHon, azaz Hollandiai és Nyugat-Európai Magyar Ifjúsági és Kulturális Alapítvány legújabb hírlevele. A megújult kiadvány a tervek szerint mostantól rendszeresen ebben az új külsőben jut majd el az olvasókhoz.

Megkezdődött a tanév a Newportban
2024. szeptember 14-én tartotta nyílt napját a Newporti Magyar Kulturális Közösség Nefelejcs Tanodája, ahová friss ösztöndíjasként érkeztem. Kíváncsian vártam a munkát, és nagy örömömre vezethettem be a családokat a néptánc világába.

Őszi évindító hamiltoni cserkész módra
Az ősz mindig a régi és az újnak az egybefonódása. Régi tagok, új tagok találkozása. Régi emlékek felidézése az újakkal kiegészítve, régi dalok megszólalása az újra való nyitottsággal. Régi események átértékelése, az új cserkészév tervezésére reflektálva. A régi hagyományok ötvözése az új ötletek bearanyozásával.

Elindult a tanév a varsói magyar iskolában
2024. október 6-án, vasárnap, az immáron 25 éve működő varsói Divéky Adorján Hétvégi Magyar Iskola és Óvoda új tanévet indított.

Nemzetpolitikai államtitkárság: 125 ösztöndíjas kezdi meg munkáját a Kőrösi Csoma Sándor Program és a Petőfi Sándor Program új programszakaszában
Szeptember 15-én kezdetét vette a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Program és a Kárpát-medencei szórványmagyarságot támogató Petőfi Sándor Program 2023/2024-es külföldi programszakasza, amelynek keretében 125 ösztöndíjas kezdi meg munkáját a világ különböző pontjain – közölte a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága hétfőn az MTI-vel.

Küldetés teljesítve: elbúcsúztak a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasai a clevelandi magyar közösségtől
Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkárságának jóvoltából ismét lezárult egy év a Kőrösi Csoma Sándor Programból. Az északi féltekéről az elmúlt hetekben tértek haza az ösztöndíjasok. Alábbi írásunkban az a négy KCSP-s mond köszönetet, akik Cleveland magyarságának még virágzóbbá tételén dolgoztak az egyházak, a néptánc, a média területén keresztül. A cikkünk által a közösség köszönetét is tolmácsoljuk Erdélyi Bernadett, Erdélyi Áron, Péter Sára és Szabó János felé lelkes és fáradtságos munkájukért.

Vasárnap éjfélig lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor Program és Petőfi Sándor Program új felhívására
Július 14., vasárnap éjfélig lehet jelentkezni a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Program és a Kárpát-medencei szórványmagyarságot támogató Petőfi Sándor Program új felhívására – közölte a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága kedden az MTI-vel.

Fehér Rózsa Bál Sydneyben
Amióta magyarok laknak Sydneyben, időközönként megrendezik a Fehér Rózsa Bált, ami a magyar közösség fiatal felnőtt tagjait hivatott bemutatni ünnepélyes keretek között. Egy pár éve elmaradt esemény, így most 2024. június 15-én újra megrendezésre került ez a szép hagyomány, méghozzá nagy sikerrel.

Egy kis magyar sziget Madrid szélén
Az Éld Magyar Kultúrádat (Vive tu Cultura Húngara) program interjújában Sterlik Nikolett, a program vezetője részletesen beszél a program céljairól, módszertanáról és az elért eredményekről.

Kegyeletteljes megemlékezés gróf Esterházy János jelképes sírjánál
Immáron 27. alkalommal szervezett ünnepi megemlékezést a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének Ostravai Alapszervezete Mírovban.

Elvarrtuk az utolsó szálakat a Villa Ángela-i hímző szakkörön
A matyó és a kalocsai hímzésről mindenki hallott Magyarországon, ám mi a helyzet az Argentínában élő magyar leszármazottakkal, illetve az argentinokkal? Egy 2 hónapig tartó hímző szakkör keretében lehetőségem nyílt rá, hogy velük is megismertethessem ezt a réges-régi kulturális értéket.

A Miniszterelnökség 2024/2025. évi pályázati felhívása a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjra az északi félteke országaiba és a Petőfi Sándor Program ösztöndíjra
A Miniszterelnök általános helyettese, mint a Kormány nemzetpolitikáért felelős tagja, a nemzetpolitikai tevékenységgel kapcsolatos közigazgatási ösztöndíjakról szóló 234/2019. (X. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 3. § a) pontja alapján a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Program és a Kárpát-medence szórvány- magyarságát segítő Petőfi Sándor Program (a továbbiakban Program) keretében pályázatot hirdet, az alábbiak szerint:

„Mi van a szívetekben?” – imatalálkozó Neu-Ulmban Bajcsi Tiborral, a sepsiszentgyörgyi Élet a Lélekben imacsoport tagjával
A neu-ulmi Boldog Apor Vilmos magyar katolikus közösség meghívására Bajcsi Tiborral, a sepsiszentgyörgyi Élet a Lélekben imacsoport oszlopos tagjával egy különleges lelket építő és gyarapító alkalmon vettek részt a hívek. A rendhagyó lelkigyakorlatot az Élet a Lélekben kilenc hetes szemináriuma hívta életre, amelyet a neu-ulmi magyar katolikus közösség kilenc tagja sikeresen elvégzett.

A Babcsán Projekt koncertjével indult a koncertsorozat Münchenben
A Regös Együttes szervezésében egy különleges koncertsorozat vette kezdetét 2024. március 23-án Münchenben, a Bürgerpark Oberföhringben. Az eseménysorozat nyitányaként a Babcsán Projekt lépett színpadra, akik egyedülálló módon ötvözik a magyar népzenei hagyományokat, és a költészet nagyjait.

A nanaimói közösség 1848-as megemlékezése
Az 1848-49-es forradalom, és szabadságharc 176. évfordulójáról 2024. március 17-én, vasárnap emlékeztünk meg. A népek tavasza hozzánk is igazi tavasszal érkezett. Hosszú hónapok borongós szürke napjai után először érezhettük a tavasz közeledtét, ugyanis ragyogó napsütés fogadta az egyesület tagjait. Igazán remek nap volt az ünnepi megemlékezésre!

Kádár Elemér néptáncpedagógus látogatása Helsinkiben
Az FME meghívására Helsinkibe látogatott Kádár Elemér kézdivásárhelyi néptáncpedagógus, koreográfus, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének munkatársa, aki 2024. március 2-án szombaton először gyerekeknek, majd ezt követően felnőtteknek tartott néptáncoktatást a Liszt Intézetben.

„Jönnek a huszárok!” – március 15-ei megemlékezés Augsburgban
Szentmisével és a Szent Piroska Hétvégi Iskola és Óvoda „Jönnek a huszárok!” című előadásával emlékezett meg az augsburgi magyar közösség dicső forradalmunk 176. évfordulójáról az augsburgi St. Maximilian plébánián. Az ünnepi együttlét hangulata minden résztvevőt magával ragadott.

Farsangi mulatság Southend-on-Seaben
A Soutendi Magyar Közösség ismét összejött egy felejthetetlen farsangi mulatságra.

Új tanév kezdődött februárban!?
Megkezdődött a 2024-es tanév a déli félteke országaiban, így Ausztráliában is újra megteltek az iskolapadok.

Bao, bao poklade! Busójárás Manchesterben
2024. február 3-án a sokác farsangi időszak legemblematikusabb hagyományát keltettük életre a diákokkal, busójárást tartottunk a manchesteri Zsigmond Király Magyar Iskolában.

95 éves a Torontói Első Magyar Református Egyház
Hálaadó ünnepi Istentiszteletre került sor a Torontói Első Magyar Református Egyházban 2024. február 4-én. A gyülekezet a 95 éves fennállásának évfordulóját ünnepelte.

A Himnusz kalandos élete – időutazás a magyar kultúra napján Nürnbergben
Himnuszunk 201. születésnapján a Nürnbergi Magyar Kultúregyesület lelkes közösségével 165 éven átívelő, izgalmas időutazáson vettünk részt. Az est folyamán megemlékeztünk Weöres Sándor születésnapjáról is, és korhű vendéglátással zártuk a rendezvényt.

A wokingi Sasok „szárnypróbálgatásai”
A gyermekek szereplése mellett a Sasok csoportjának újabb remek ötlete – egy színvonalas újság készítése – tette még emlékezetesebbé a Karácsonyi Műsort.

Magyar hang Kanadából Első rész: Lizik Zoltán
Az év utolsó pár hónapját Windsorban töltöttem és az új év alkalmából úgy éreztem itt az ideje, hogy jobban megismerjem és megismertessem másokkal az itt élő magyar embereket. Elsőként a windsori magyarok egyik oszlopos tagjával ültem le beszélgetni. Ő az amerikai magyar reformátusok püspöke, a KCSP program egyik mentora és a windsori magyarok lelkipásztora, Lizik Zoltán.

Szilveszteri mulatság és táncház Manchesterben
A külföldön élő magyarok számára az év utolsó napja sokkal többet jelent, mint csak az újév köszöntése. Ez az időszak lehetőséget ad arra, hogy összegyűljenek, közösen ünnepeljenek és megőrizzék a magyar hagyományokat, értékeket, összekovácsolja a távol élő magyarokat, erősítse a közösséget és lehetőséget ad arra is, hogy újra megtalálják a gyökereiket távol otthonuktól.

Szilveszteri mulatság és táncház Manchesterben
A külföldön élő magyarok számára az év utolsó napja sokkal többet jelent, mint csak az újév köszöntése. Ez az időszak lehetőséget ad arra, hogy összegyűljenek, közösen ünnepeljenek és megőrizzék a magyar hagyományokat, értékeket, összekovácsolja a távol élő magyarokat, erősítse a közösséget és lehetőséget ad arra is, hogy újra megtalálják a gyökereiket távol otthonuktól.

Nemzetpolitikai államtitkárság: sikeres a Kőrösi Csoma Sándor-program
Sikeresnek nevezte Kőrösi Csoma Sándor-programot a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára az idei „déli féltekés” program záró konferenciáján kedden, Budapesten.

A Miniszterelnökség 2024. évi pályázati felhívása a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjra a déli félteke országaiban
A Miniszterelnök általános helyettese, mint a Kormány nemzetpolitikáért felelős tagja, a nemzetpolitikai tevékenységgel kapcsolatos közigazgatási ösztöndíjakról szóló 234/2019. (X. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 3. § a) pontja alapján a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Program keretében pályázatot hirdet az alábbiak szerint:

Rákóczi Gála 2023
A kanadai Rákóczi Alapítvány fennállásának idén a 70. évfordulóját ünnepli. Az Alapítvány egyik alappillére a külhoni magyar diákok nemzeti összetartozásának megteremtése és fenntartása. Ezt a célkitűzést, az idén már 27. alkalommal megrendezett Rákóczi Mozgótábor – Diákok Határok Nélkül program keretén belül valósítja meg.

Népek miséje Augsburgban a Szent Ulrich Bazilikában
Több évtizedes hagyománya van Augsburgban a Népek miséjének. Szent Ulrich az augsburgi egyházmegye védőszentje, ennek alkalmából szervezik meg az Ulrich-hetet, melynek keretében van a Népek miséje is. Napját évről-évre Szent Ulrich ünnepnapjához legközelebb eső vasárnap tartják a Szent Ulrich Bazilikában. Főszervezője Monsignore Alessandro Perego. A szentmise különlegessége a sokszínűségben és az egyetlen közös nyelvben, a krisztusi szeretet nyelvében rejlik. A közös ünnepi szentmisét közös agapé követi. Az augsburgi Szent László Magyar Katolikus Misszió is több évtizede állandó résztevevője a rendezvénynek.

Tánctábor Healesville-ben
Hétvégi tánctáborban vehettek részt a Kultúr Körben táncoló gyerekek, a szervezet rendezésében. Péntek délutántól vasárnap délelőttig rophatták a parkett ördögei a táncot. A mozgás mellett persze számos más elfoglaltsággal is mulattathatták magukat a résztvevők. A gyerekek mellett a szülők, a Kultúr Kör tagjai és Geiger Mihály konzul úr, valamint családja is jelen voltak.

ZIK kirándulás avagy vissza a kezdetekhez
Az egykor magyar bevándorlókat is fogadó hotel ma bevándorlási múzeumként működik Buenos Aires kikötőjében. Az épület 1911. és 1953. között működött hotelként, ahova európai, ázsiai és afrikai bevándorlók érkeztek. Az épületet 1990-ben Nemzeti Történelmi Emlékművé nyilvánították.

Magyar népmese napja Wellingtonban
A magyar népmese napját ünnepeltük 2023. szeptember utolsó szombatján.

Nemzetek fesztiválján a Pántlika táncegyüttes
A Sao Paulói japán kolónia minden évben megrendezi a a néptáncok nemzetközi fesztiválját, idén ez jubileumi ünnepléssel is járt.

Fábry Kornél püspök Kolumbiában magyarul misézett
Fábry Kornél püspök méltóságos, és hiteles személyiségeként, a magyar katolikus egyház vezetőjeként egy rendkívül fontos látogatást tett Kolumbiában. A látogatás célja az volt, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsen a kolumbiai magyar hívőkkel, és hogy egy különleges helyszínen celebráljon szentmisét, nevezetesen a Zipaquirában található Catedral de Sal egyik kápolnájában.

Sütő- főző tanfolyam sikere Braziliában
Az idei év egyik legkedveltebb programja a sütő-főző kurzus, melyet Kelemen Bettina ösztöndíjas társam tart. A célunk mentorainkkal együtt az volt, hogy azokat az embereket, akik kevésbé aktív részesei ma a magyar ház életének, valamilyen módon visszahívjuk őket. Ez a kurzus kiválónak bizonyult, ugyanis minden alkalommal találkozunk új emberekkel.

Cserkészbál Melbourne-ben
A cserkészek évenkénti hagyományos Anna-bálja 2023. július 22-én került megrendezésre a melbourne-i Magyar Központban.

Államalapítás ünnepe Sunshine Coast-on és Brisbane-ben
Januárban sosem gondoltam volna, hogy 2023. augusztus 20-án nem otthon készülök majd éppen az új tanév kezdetére a gyerekeimmel, hanem Ausztráliában ér a nyár vége. De az élet már csak ilyen, sosem tudhatod mi vár még rád az úton.

Potápi Árpád János: a mindenkori kormány kötelessége foglalkozni a külhoni magyarokkal
A mindenkori magyar kormány kötelező feladata, hogy a határon túli magyarsággal foglalkozzon, törődjön a magyar nemzet azon részeivel, amelyek nem a mai Magyarország területén élnek – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

Ünnepi programok Sydneyben
Kicsiknek és nagyoknak egyaránt szóló egész hétvégés programmal készültek az augusztus 20-ai nemzeti ünnepre 2023-ban a Sydneyben működő magyar szervezetek.

A Miniszterelnökség 2023/2024. évi pályázati felhívása a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjra az északi félteke országaiban
A Miniszterelnök általános helyettese, mint a Kormány nemzetpolitikáért felelős tagja, a nemzetpolitikai tevékenységgel kapcsolatos közigazgatási ösztöndíjakról szóló 234/2019. (X. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 3. § a) pontja alapján a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Program keretében pályázatot hirdet az alábbiak szerint:

Július 31-ig lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor Programra és a Petőfi Sándor Programra
Még egy hétig, július 31-ig lehet jelentkezni a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Programra és a szórványmagyarságot támogató Petőfi Sándor Programra – közölte a Nemzetpolitikai Államtitkárság.

Potápi Árpád János: nemzetpolitika nincs fiatalok és gyermekek nélkül
A nemzetpolitika jövője nem képzelhető el fiatalok és gyermekek nélkül – mondta Potápi Árpád János hétfőn Budapesten.

A Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjasok kanadai regionális konferenciája
A kanadai Niagara Falls magyar közösségének otthona, az Árpád Ház látta vendégül a harmadik kanadai regionális konferenciára érkező résztvevőket. Az eseményre június 9-11. között került sor, mely egyben a 2022/23 évi Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjprogram kanadai programszakaszának zárása is volt.

Júliusban megjelennek a Kőrösi Csoma Sándor Program újabb pályázatai, a diaszpóraszervezetek is jelezhetik igényeiket
Július első felében megjelennek a Kőrösi Csoma Sándor Program új pályázatai – közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikai helyettes államtitkára a regionális diaszpóraértekezleten pénteken.

Muzsikás Együttes a finnországi JuuriJuhla Népzenei Fesztiválon
Finnországban adott koncertet az 50 éves Muzsikás Együttes. A teltházas rendezvényt követően táncházzal ünnepelt a finnországi magyarság, és a magyar népzenéért rajongó finn közönség.

Kortárs Balaton – Kiállítás a prágai Liszt Intézet galériájában
Kinek mit jelent a Balaton? Az első szerelem helyszínét? Talán gyermekkori nyarakat, családi kirándulásokat? Egy biztos: a Balaton sok magyar és közép-európai ember emlékezetében a kellemes emlékek hívószava.

A ’48-as forradalomra és szabadságharcra emlékeztek a torontói magyarok
Március tizenötödike a magyarok számára egy igen jelentős nemzeti ünnep: ezen a napon emlékezünk meg az 1848–49-es polgári forradalom és szabadságharc kezdetéről és hőseiről.

65. Magyar Gála Calgaryban
Megrendezésre került a 65. Magyar Gála 2023. március 11-én, ami hosszú évek során a magyar kultúra prezentálására hivatott. Napjainkban, az esemény tovább bővíti a kanadai közösség multikulturális szövetét, és Kanadában az egyik legelegánsabb társadalmi esemény lett.

„Márciusi ifjak”- ünnepi megemlékezés Augsburgban
Az augsburgi Szent László Magyar Katolikus Misszió 2023. március 12-én 17.00 órakor zenés magyar nyelvű szentmise és ünnepi előadás keretében emlékezett meg az 1848-as forradalom és szabadságharc 175. évfordulójáról. A rendezvénynek a St. Maximilian templom plébániaterme adott otthont.

A világon keresztül létezünk és vagyunk – a kanadai magyar cserkészet története III. rész
A cserkészet egyik központi eleme a világtalálkozók mellett a cserkésztáborok. A katolikus egyházközség kötelékébe tartozó torontói 20-as számú Árpád Vezér cserkészcsoport a ’70-es évektől kezdve négy jubileumi tábort szervezett a jezsuiták Loyola Parkjában.

A világon keresztül létezünk és vagyunk – a kanadai magyar cserkészet története II. rész
A Külföldi Magyar Cserkészszövetség öt kerületben végzi a munkát: Európában, Dél-Amerikában, Ausztráliában, az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában. A KMCSSZ nem csak a Kárpát-medencében élő magyar cserkészekkel ápol jó viszonyt, hanem az adott régiókban élő más nemzetiségű cserkészekkel is próbálja megtalálni a közös hangot.

A világon keresztül létezünk és vagyunk – a kanadai magyar cserkészet története I. rész
Számomra a fiatalok nevelése, a velük való foglalkozás hihetetlen nagy örömet jelent. Ahogy egy-egy egyházi nyári tábor során pár nap alatt meglátom a kamaszokban a változás pozitív szikráját, felemelő érzés, és mindaz a jó, amit mi adunk nekik, a táborokat követően lángra lobban bennük. Hasonlóan tudom elképzelni a „cserkész-életérzést” is.

Potápi Árpád János: újra megjelent a Kőrösi Csoma Sándor-program déli féltekére szóló pályázati felhívása
Hétfőtől újra lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor-program déli féltekére szóló pályázatára – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

A Miniszterelnökség 2023. évi pályázati felhívása a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjra a déli félteke országaiban
A Miniszterelnökség 2023. évi pályázati felhívása a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjra a déli félteke országaiban
A Miniszterelnök általános helyettese, mint a Kormány nemzetpolitikáért felelős tagja, a nemzetpolitikai tevékenységgel kapcsolatos közigazgatási ösztöndíjakról szóló 234/2019. (X. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 3. § a) pontja alapján a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Program keretében pályázatot hirdet az alábbiak szerint:

Színdarab az emigrációról ’56-os emigránsoknak
Az Ottawai Magyar Házban egy a forradalom és szabadságharc idején középiskolás osztály életébe nyerhettek bepillantást a nézők.

Clevelandi cserkészek karácsonya
A helyi cserkészcsapatok december 16-án tartották meg a hagyományos karácsonyi ünnepélyüket, melyre lelkesen készültek kicsik és nagyok. A Szent Imre templomban meghitt gyertyafény és karácsonyi énekek fogadták a vendégeket. Slattery Kriszta, a leány cserkészcsapat parancsnoka köszöntőjében a Szent Családot idézte meg a résztvevők számára, és kiemelte, hogy ez a közösség, amit a cserkészek, azok szülei és minden pártoló tag alkot, szintén egy család, melyben mindenki otthon érezheti magát és szeretetben tölthetik együtt idejüket.

Szilágyi: két év szünet után újraindul a Kőrösi Csoma Sándor Program és a Petőfi Sándor Program
Két éves – a járvány miatti – szünet után új köntösben indul újra a diaszpóra magyarságát támogató Kőrösi Csoma Sándor Program (KCSP) és a szórványmagyarságot felkaroló Petőfi Sándor Program – mondta Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten.

Segíteni akarnak a magyarság megélésében és megtartásában
Két év szünet után a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkársága ismét meghirdette a 2013-ban indult Kőrösi Csoma Sándor-programot, amelynek részeként ebben az évben az északi félteke országaiba pályázhatnak a jelentkezők. A 2015-ben indult Petőfi Sándor-programmal ugyanakkor a Kárpát-medence szórványmagyarságához utazhatnak az ösztöndíjasok. A pályázatok benyújtási határideje július 15.

Potápi: újraindul a Kőrösi Csoma Sándor- és a Petőfi Sándor-program
Újraindul a diaszpórát segítő Kőrösi Csoma Sándor-program és a szórványmagyarságot támogató Petőfi Sándor-program a koronavírus-járvány miatti kétéves kényszerszünet után – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten.

A Miniszterelnökség 2022/2023. évi pályázati felhívása a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjra az északi félteke országaiban
A Miniszterelnökség 2022/2023. évi pályázati felhívása a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjra az északi félteke országaiban
A Miniszterelnök általános helyettese, mint a Kormány nemzetpolitikáért felelős tagja, a nemzetpolitikai tevékenységgel kapcsolatos közigazgatási ösztöndíjakról szóló 234/2019. (X. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 3. § a) pontja alapján a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Program keretében pályázatot hirdet az alábbiak szerint: (tovább…)

Nemzeti Újrakezdés Program – dr. Szilágyi Péter miniszteri biztos úr a nemzeti újrakezdés évének gyakorlati megvalósulásáról nyilatkozott
„A diaszpórával való kapcsolattartás a személyes jelenléten alapul.” – A személyes találkozásokra és a nagy közösségi rendezvényekre még várni kell, de az anyaország Nemzetpolitikai Államtitkársága addig is alkalmat biztosít a diaszpóra magyar szervezetei számára, hogy működésükre, valamint különböző fejlesztésekre támogatást igényeljenek. Miniszteri biztos úr az alábbi interjúban részletesen elkalauzolja Önöket az április 13-án meghirdetett felhívás legfontosabb részleteibe, és a diaszpórával kapcsolatos projektek jelen állásába.

Üzenet itthonról otthonra
A Kőrösi Csoma Sándor Program korábbi kanadai ösztöndíjasainak üzenete a kanadai magyarságnak.

Amikor Isten Ausztráliába küld
Mi indít egy fiatal nőt arra, hogy előbb Kijevbe, onnan Budapestre, később pedig a világ másik felére, Melbourne-be utazzon? Hogyan lesz eszközzé egy magyar lány világi hivatása az Isten Igéjének hirdetésében a déli féltekén? Lehet-e közösséget formálni világjárvány idején? Marafejeva Nelli válaszai annak a hosszú útnak az eredményei, amely nem nélkülözi a kalandos fordulatokat, a kételyt, a bizonytalanságot és Isten humorát sem. A fiatal tanárnő 2019-ben öt, 2020-ban pedig hat hónapig volt a Kőrösi Csoma Sándor Program (KCSP) önkéntese Ausztráliában, Melbourne-ben, és mindenkinek azt ajánlja: amint és ameddig teheti, utazzon.

Szilágyi Péter: minden magyar számíthat a magyar kormányra
Minden magyar számíthat a magyar kormányra – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa a Magyar Népfőiskolai Collegium Virtuális nemzetegyesítés című online konferenciáján szombaton.

Potápi: a Kőrösi Csoma Sándor Program új lendületet vitt a diaszpórába
A Kőrösi Csoma Sándor Program az elmúlt évek során a magyar nemzetpolitika egyik sikertörténetévé vált, amelynek eredményeképpen új lendületet vett a magyar élet a diaszpórában – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden a 2020. évi Kőrösi Csoma Sándor Program déli féltekén szolgálatot teljesítő ösztöndíjasainak záró konferenciáján, amelyet az idei évben rendhagyó módon online tartanak.

Miniszteri biztos: folyamatos a kapcsolattartás a diaszpóra magyarságával
A nemzetpolitikai államtitkárság folyamatos kapcsolatban áll a diaszpóra magyarságával, „minden magyar számíthat ránk” – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa péntek este.

„Egy ösztöndíjas megmentheti a magánytól a szórványban élő magyarokat”
A nyitott, kalandvágyó ifjúság szívesen próbál külföldön szerencsét, és ha még az is szívügyük, hogy megerősítsék, segítsék a kinti magyar közösségeket, akkor erre kiváló lehetőséget nyújt nekik a Kőrösi Csoma Sándor program. Vajda Mátyás több éve lelkes résztvevője a Programnak, a 2019/2020-as szakaszban Franciaország volt a célállomása. Úgy véli, hogy az internet révén manapság egyetlen kattintással elérjük egymást, mégis fontos, hogy a saját bőrünkön tapasztaljuk meg az együttlét, a kultúra, a hagyományok, no meg a magyar nyelv erejét. (tovább…)

„Úgy tettem, mintha nem tudnék angolul, hogy visszaszoktassam őket a magyarra”
A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban érettségizett, majd a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen végzett vegyészmérnökként, s ma a Budapesti Corvinus Egyetem vezetés és szervezés mesterszakára jár. 2008 óta cserkész, ez a tevékenysége inspirálta arra, hogy részt vegyen a Kőrösi Csoma Sándor Programban. Kisbán Petrával beszélgettünk, aki Angliában a Külföldi Magyar Cserkészszövetség londoni és readingi csapatát erősítette ösztöndíjasként.

Eddig több mint hatszázan vettek részt a Kőrösi Csoma Sándor-programban
Eddig 625-en vettek részt a Kőrösi Csoma Sándor-programban, segítve a külhoni magyar közösségeket – közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa hétfőn Budapesten.

Miniszteri biztos: eddig több mint hatszázan vettek részt a Kőrösi Csoma Sándor-programban
Eddig 625-en vettek részt a Kőrösi Csoma Sándor-programban, segítve a külhoni magyar közösségeket – közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa hétfőn Budapesten.

Az ösztöndíjasok jelentős része már hazatért
Minden segítséget megad a nemzetpolitikai államtitkárság a Kőrösi Csoma Sándor Programban és a Petőfi Sándor Programban a világ különböző pontjain, diaszpórában és szórványban szolgálatot teljesítő ösztöndíjasoknak – nyilatkozta a Magyar Nemzet érdeklődésére Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. (tovább…)

BESZÉLGETÉS TOMORI MÁRK KCSP ÖSZTÖNDÍJASSAL (SAO PAULO)
A sátoraljaújhelyi Tomori Márk második alkalommal tér vissza Sao Paolóba, ahol néptáncot oktat a helyi magyar közösségeknek.

KCSP ÖSZTÖNDÍJASOK ARGENTÍNÁBAN
Hálás a magyar kormánynak Buenos Aires magyar közössége, amiért a Nemzetpolitikai Államtitkárság három Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjast is küldött az argentin fővárosba. A helyi magyar házban működik a Regős néptáncegyüttes, őket 2019-ben a gödöllői Teszáry Miklós és Léránt Andrea készítette fel, míg a metropolisz legnagyobb magyar könyvtárában Tari Adrienn, szegedi ösztöndíjas rendszerezhette a köteteket.

Magyar fánkok lepték el Torontót
Toronto belvárosában harmadik üzletét nyitotta meg a magyar fánkozó. A hazai alapanyagokból készülő kockafánkokat immáron a zsúfolt torontói főpályaudvaron járók is megízlelhetik.
