Amióta magyarok laknak Sydneyben, időközönként megrendezik a Fehér Rózsa Bált, ami a magyar közösség fiatal felnőtt tagjait hivatott bemutatni ünnepélyes keretek között. Egy pár éve elmaradt esemény, így most 2024. június 15-én újra megrendezésre került ez a szép hagyomány, méghozzá nagy sikerrel.
Ennek az eseménynek igen szép múltja van, az ’50-es évek óta fontos esemény ez a magyar közösségek életében. Az akkori egyetemi fiatalság próbálta megőrizni a magyar hagyományokat, és egy bál keretében igyekeztek megőrizni. 1999 óta Sydney-i Magyar Cserkészcsapatok Szülői Fenntartó Testülete szervezi a Fehér Rózsa Bált, amely idén ünnepelte a 25 éves évfordulóját. Azóta 3-4 évente kerül megrendezésre az esemény, hogy a 16 éves korba lévő fiatalokat egy bál keretében mutassák be a magyar közösségnek. Ez az esemény igen fontos és nívós est a magyar közösségek életében.
Ez idén is így volt. Több hónapos előkészület, szervezés, próba előzi meg a fontos estét, hisz mind a szervezőknek, mind az első bálozóknak komoly szerepei vannak. A főszervezőket segítették a SZFT tagjai, szülők, cserkészek, más magyar szervezetek tagjai, valamint a KCSP ösztöndíjasok is. Az eseményt a főszervezők nyitották meg ünnepélyesen, majd bevonultak a csapatparancsnokok, a díszvendégek, és végül a 10 első bálozó pár. Még Melbourne-ből és Queensland-ből is érkeztek vendégek, úgyhogy mondhatjuk, hogy tényleg sok embert megszólított ez az esemény, hisz közel 200 fő vett részt ezen a nagy estélyen.
A program egyik fő pontja az első bálozók nyitótánca, ami után a családtagok is táncolhatnak a fiatalokkal, majd egy három fogásos vacsora következett. Másik fontos pontja még az estének a tombola, amit sokan vártak. A sikeres sorsolás után persze nem maradhatott el a zenekar fellépése sem, ami mindenkit megmozgatott. Még egy kis magyar táncház is bele lett csempészve az estébe, aminek nagy sikere volt mind a magyarok, mind az ausztrálok körében. Az egész este nagyon jó hangulatban telt, az első bálozók is és minden családtag, barát nagyon élvezte az eseményt, nagy tánccal és persze magyar zenékkel ért véget aztán az alkalom.
Ez egy nagyon szép hagyomány itt Sydneyben, igazán jó volt belecsöppenni, és belelátni, hogy milyen sokat jelent ez az itteni közösségnek, és hogy milyen múltja van!
Sok első bálozót kívánok későbbre is!:)
Forrás: korosiprogram.hu