A külföldön élő magyarok számára az év utolsó napja sokkal többet jelent, mint csak az újév köszöntése. Ez az időszak lehetőséget ad arra, hogy összegyűljenek, közösen ünnepeljenek és megőrizzék a magyar hagyományokat, értékeket, összekovácsolja a távol élő magyarokat, erősítse a közösséget és lehetőséget ad arra is, hogy újra megtalálják a gyökereiket távol otthonuktól.
A szilveszteri mulatság és táncház nem csupán egy buli volt, hanem egy olyan élmény, amely összekapcsolta az angliai magyarokat és azokat, akik először adtak esélyt egy ilyen rendezvénynek.
Az esemény a Ringató nevű foglalkozással kezdődött Csige Ildikó vezetésével, ahol a kisgyermekek a szüleikkel tudtak kapcsolódni mélyebben, de akinek nem volt gyermeke az is erős kapcsolódást tudott megélni a többiekkel a kedves játékok és a testi érintős feladatok miatt.
Ezután a Tulipán Citera zenekar mindenki számára ismerős karácsonyi dalokkal kápráztatott el minket, majd eljátszották az újonnan tanult bonyolult Regölést is.
Következett Csige Ildikó és Michael Billington megható előadása. Először egy gyertyával a kezükben Ildikó énekhangja kíséretében vonultak be a sötét színpadra, amit mindenkit lélegzet visszafojtva figyelt. Majd angol és magyar karácsonyi dallomokat játszottak dudával, citerával, dudival, dulcimerrel, gitárral, ukulelével, ír- és középkori dobokkal, kazooval és csengőkkel.
A különleges pillanatok azonban itt nem értek véget, hiszen a zenélés- és daltanulásból átmentünk egy moldvai táncházba. Az este különlegessége volt, hogy néhányan most először látogattak el magyar rendezvényre és most először ismerkedtek meg a lépésekkel, sőt néhány angol barátunk is csatlakozott hozzánk és velünk együtt táncoltak.
Habár a táncház majdnem egy órán át tartott, az este korántsem ért véget. Ahogy a ’60-90-es évek magyar slágerei elkezdtek szólni, mindenki újfent a parketten találta magát, és felszabadultan táncolva ünnepelte az év végét.
Az élmények, a zenék és a táncok mellett nem lehet kihagyni a rengeteg finomságot is, amivel a résztvevők készültek. A rendezvény batyus jellegű volt, és jó magyar szokás szerint mindenki annyi ételt hozott, hogy nem csak a családjának, de legalább még egy másik családnak is elegendő legyen.
A közös szilveszterezés remélem, olyan emlékezetes pillanatokat teremtett, amelyeket az emberek hosszú időn át megőriznek magukban és, hogy ez az esemény egy lehet lehet azok közül a pontok közül az évben, amikre visszagondolva az emberek erőt és örömöt meríthetnek. Az élmények, a zenék és a táncok mind olyan emlékezetes részei lesznek az emberek életének, amelyek folyamatosan táplálják az összetartozást.
Vass Orsolya
Forrás: korosiprogram.hu