Engem az éltet, hogy másokért dolgozom - beszélgetés Péter Sára KMCSSZ KCSP ösztöndíjassal - Külhoni Magyarok
általános Diaszpóra Hírek

Engem az éltet, hogy másokért dolgozom – beszélgetés Péter Sára KMCSSZ KCSP ösztöndíjassal

Sári élete a cserkészet körül forog, grafikusi szakmáját is elsősorban ezen a téren kamatoztatta, Magyarországon, és most az Egyesült Államokban is, ahol második évét tölti. 2023 őszén a Kőrösi Csoma Program (KCSP) ösztöndíjával érkezett Clevelandbe, hogy a Jubileumi (Jubi) tábor szervezésében segítsen Pigniczky Eszti táborparancsnoknak, 2024 őszétől pedig ún. Szövetségi KCSP-ösztöndíjasként tevékenykedik, hogy a szervezet vezetőségét támogassa számtalan ügyben.

Milyen magyar cserkészmúlttal rendelkeztél, mielőtt Amerikába jöttél?

Fonyódi lányként tizenhárom évesen kerültem a balatonboglári cserkészcsapathoz. Nem volt könnyű dolgom, őrsvezetői munkával kezdtem, és sajnos nem csak pozitív vezetői példa volt előttem.Ugyanakkor nagyon hálás vagyok a gyerekeknek, akiket vezettem; belőlük táplálkoztam, ők voltak az igazi motivációm. Később, amikor Kaposvárra jártam gimnáziumba, hétvégenként haza utaztam, hogy folytassam a cserkészetet. Katolikus iskolásként tudtam, hogy onnan nem lehet egyszerűen művészeti egyetemre kerülni, ezért érettségi után először elvégeztem egy kétéves OKJ-képzést Budapesten, ami után felvettek a Pécsi Tudományegyetem Művészeti karára grafikusművésznek, tervezőgrafika szakirányra. Még a mesterdiplomám elvégzése előtt megkeresett a Magyar Cserkészszövetség (MCSSZ) egy grafikusi felkéréssel, amit nagyon megtisztelőnek érzek a mai napig. Még 2015-ben Budapesten elvégeztem a segédtiszti képzést, majd Pécsen is bevonódtam a helyi ifjúsági közösségekbe, így akkoriban már nem voltam annyira aktív az otthoni, balatonboglári csapatnál.

A magyarországi vidéki csapatokról tudni kell, hogy eléggé el vannak vágva a fősodortól; ahogy az ország, a cserkészet is elég centralizált, főleg a nagyobb városokhoz kötődik, így a vidéki csapatok általában szép fokozatosan kihalnak, miközben a nagyvárosi – például budapesti, pécsi, kecskeméti, szegedi  csapatok virágoznak, akár túljelentkezéssel is küzdenek. Balatonbogláron viszont nem volt igazán kötődésünk a központhoz, és akkoriban nekem sem volt sok kapcsolatom a nagyvárosi cserkészekkel, illetve nem volt nemzetközi cserkész élményem sem.

De ez aztán drasztikusan megváltozott…

Igen, 2019-ben a 24. világtalálkozón, az ún. dzsemborin itt, Amerikában, Nyugat-Virginia állam Summit Bechtel Reserve területére én is eljutottam 40 ezer másik cserkésszel. Mivel 18 éven felül voltam, a nemzetközi szervezői csapat (International Service Team / IST) tagjaként vehettem részt a programon. A felvételin volt nyelvi szűrő és alkalmassági vizsga, és be kellett jelölni néhány munkakört, de a beosztást a központi szervezői csapat végezte, eléggé esetlegesen. Grafikusként végül a magyar kiállítás szervezésében vettem részt, így azon kevesek egyike voltam, akik felett nem a központi szervezői csapat, hanem a magyar kontingens rendelkezett. Akkor ismertem meg néhány magyar cserkészvezetőt, például Tóth Marcit, akivel később együtt dolgoztam a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson (NEK). Marci már 2020 elején megkérdezte, tudnék-e neki segíteni a szervezésben, amire igent mondtam, de közben Erasmus-ösztöndíjjal Angliába mentem.

Miért mentél Angliába?

Bár sokáig nem állt módomban utazni, mindig is nagyon szerettem volna világot látni, és akkoriban is már állandóan mehetnékem volt. Az angliai tanulmányi ösztöndíj az első olyan időszak volt az életemben, amikor végre egyedül lehettem és magammal foglalkozhattam. Korábban, tizenhárom éven át kollégiumban laktam, cserkészvezetőként pedig állandóan a gyerekekre kellett figyelnem. Elsősorban azért mentem Angliába, hogy szakmailag fejlődjek, ami a körülmények miatt végül kevésbé sikerült, viszont az önfejlődés része megvolt. Tény, hogy nem volt a legjobb időzítés 2020 januárjában odautazni: először jött a Brexit, majd kiderült, hogy a lakásom bérbeadója illegálisan tartózkodik az országban, ezért egy héten belül új lakást kell keresnem… Szerencsére maradhattam, de nem sokkal rá kitört a Covid-járvány, én pedig gyakorlatilag be voltam zárva egy szobába, ahol egy ágyam és egy székem volt összesen; még szekrényem sem, mert nem fért volna el. Mégis szerettem ott lenni, mert bár egy kis lyuk volt csupán, mégis a „saját kis lyukam”. Hatalmas élmény volt külföldön élni, egy bérelt szobában egyedül lakni, és megélni azt, hogy magamra is tudom fordítani az időmet. 

Mondhatni nem volt átlagos gyerek- és fiatalkorom. Túlságosan magas lécet állítottam magam elé, amit nem is mindig tudtam megugrani. Például 14 évesen úgy gondolkodtam, hogy nem fogok elmenni bulizni és nem iszom alkoholt közösségi nyilvános helyeken, mert mi van, ha egy cserkész szülő észrevesz, hogyan bízná rám a gyermekét azután… Ugyanakkor állandóan fejlődni szeretnék, Angliába is ezért mentem, és ezért történik meg gyakran az is, hogy túl sok mindent elvállalok. Engem az éltet, hogy másokért dolgozom, hogy hasznos legyek a közösség, a társadalom számára. Ezért is cserkészkedek ilyen intenzíven, és ezért sem szeretem, amikor az emberek könyökölnek és pozíciók után futnak, akár másokon is átgázolva. Például a Jubi-táborban ugyanúgy gyártottam kellékeket a programtörzs tagjaként, mint a többiek, miközben Gizella királyné (is) voltam. Angliában az egyetem bezárásával az összes  ausztrál, amerikai, nigériai és perui  barátom hazament, csak én maradtam, és az online oktatás is hagyott némi kívánnivalót maga után, mégis jót tett az a szemeszter. Az egyetlen kudarcélményem, hogy elmaradt a Skóciába tervezett hatalmas hátizsákos túrázás, de egyébként egyik legjobb döntésem volt az az ösztöndíj. Minden egyetemistának ajánlom, hogy töltsön legalább egy szemesztert külföldön!

                                                     
Sára a 25. World Scout Jamboree-n Dél Koreában – 2023

Végül a NEK-ről sem maradtál le…

A járvány miatt 2021 szeptemberére halasztották a NEK-et, és Tóth Marci újra jelentkezett azzal, hogy már a szervezés hajrájában tartanak, tudok-e csatlakozni. Természetesen ismét igent mondtam. Augusztusban szerveztek egy előtábort kb. 350 fő körüli magyar cserkésznek. Először beosztottak egy őrsbe, ahol Hadi Luca két évvel ezelőtti garfieldi/passaic-i KCSP-s volt az őrsvezetőm. A Szent Jobb körmenetben segédkeztünk, ami azért is volt izgalmas, mert nem tudtuk élesben próbálni, mint ahogy a kongresszus programját sem. A NEK nagyon intenzív hetén kaptuk meg a programmal kapcsolatos szükséges tudnivalókat, és mindig csak egy-két nappal előre. Bár egyszerű őrstagként jelentem meg augusztusban, néhány dzsemboris cserkész elhívott konyhaszolgálatra, majd pedig Marci elhívott médiásnak. Utána még egy vezető is megkeresett azzal, hogy szüksége volna tiszti szolgára, aki rádióval futkos ide-oda. Ezt is elvállaltam, és amikor eljött a kongresszus hete, napközben egy fülessel intéztem az ügyeket, utána pedig, amikor már mindenki lefeküdt, hajnali fél négyig dolgoztunk Marcival  úgy, hogy másnap, mint minden reggel, fél hatkor keltünk mi is. Nagyon kemény hét volt, ugyanakkor nagyon komoly csapatunk volt, hihetetlenül tehetséges fotósokkal, rendkívül jó tartalom készült; minden profin ment, s közben erősen összekovácsolódtunk. Életre szóló élményt jelentett mindenki számára.

Mi történt a NEK után?

Visszamentem az egyetemre, de közben elkezdett alakulni a következő dzsembori magyar kontingensének szervezői csapata. A 25. világcserkész találkozón, 2023-ban Dél-Koreában körülbelül 43 ezer cserkész vett részt. Én lettem a magyar csapat arculattervezője; a brand, pólók, nyakkendők, hátizsákok, közösségi média posztok, stb. mind-mind az én diplomamunkám volt. Ez volt az első olyan projekt, amire igazán büszke vagyok, különösen, hogy szabad kezet kaptam a tervezéssel. Fantasztikus élmény volt, hogy egy ténylegesen megvalósuló munkám elevenedett meg a szemem láttára, kemény másfél év múlva viszontláttam mindent több mint 200 magyar cserkészen… Egy dzsemborin minden nemzet a saját csapatát reklámozza és nagy hagyománya van a kitűzők, pólók, nyakkendők, stb. cseréjének. Csodálatos volt megtapasztalni, hogy a magyar termékek mennyire kelendőek! De a tervezéssel nem ért véget a munkám, a gyártásra is figyelni kellett, próbanyomatot kérni, letesztelni, megrendelni az 1500 darab felvarrót, több száz pólót. A magyar kontingens tizenvalahány fős szervezői csapatával végeztük az előkészületeket, a logisztikát, az arculattervezést és az utazásszervezést  olyasmiket, amelyekkel a Jubi-táborban is foglalkoztam, de itt minden területnek megvolt a saját felelőse, és mindenki kivétel nélkül nagyon jó munkát végzett. A csárdában is dolgoztam, segitettem lángosokat sütni  hiszen balatoni gyerek vagyok, tudom, hogyan kell. Közben médiás is voltam egy csodás csapattal, a csárdának étlapot készítettem, más kisebb-nagyobb feladat mellett.

Tehát megint legalább három kalapot viseltél…

Többet is, ugyanis még 2022-ben, a diplomázás előtti hajrában megkeresett az MCSSZ, hogy legyek a szövetség grafikusa, mivel szükség volt az arculat felújítására, valamint akkoriban kezdtek el együttműködni az UNICEF-fel az Ukrajnából menekült gyerekek támogatásán, és kellett nekik egy állandó grafikus munkatárs. Mikor eljött az a pont, hogy a kárpátaljai gyerekek Magyarországon voltak, és az iskolák nem nagyon tudtak segíteni az integrálódásukban, az MCSSZ csatlakozott a nemzetközi UAct nevű projekthez  annak kezdetekor kértek fel, hogy vegyek részt a magyarországi részben. Azért is volt nagyon megtisztelő ez a felkérés, mert több korombeli, aki megkapja a diplomáját, nem tud elhelyezkedni vagy megélni abból, amit tanult. Rendkívül túltelített a grafikus szakma, és sok a középszerű grafikus; még az igazán jók és tehetségesek számára is nehéz verseny ez, nagyon el kell tudni adnia magát az embernek. Nekem ez nem annyira megy, szeretek a háttérben maradni, így külön jól esett a megkeresés – hiszen a cserkészet és a grafika is a hivatásom.

Az egyetemről így egyenesen a központi MCSSZ-irodába kerültem. Csodás csapattal dolgoztam, az irodai vezetőtől kezdve az igazgatóig mindenki szenzációs ember és tettre kész cserkész. Nagyon jó környezetbe kerültem, ahol azt csinálhattam, amit szeretek, új arculatot adhattam a szövetségnek, és több projektet terveztem a UAct számára  többek között egy társasjátékot is, valamint a gyerekek integrálódását segítő ún. Barátságfüzetet, amiket bemutattunk Krakkóban is, a program regionális találkozóján. Ott az UNICEF felfigyelt a játékra, illetve a füzetekre külön igény mutatkozott, hogy lefordítsák szlovákra is a magyar, angol illetve ukrán mellett. A füzetet szakemberekkel hoztuk létre, és a lényege az volt, hogy a gyerekeknek oda kellett menniük egy másik gyerekhez, hogy együtt végezzék el a feladatokat.

Közben készültünk a dzsemborira, és más kisebb projekteken is dolgoztunk. Sajnos soknak bizonyult a feladat, volt, hogy napi 10-15 órákat dolgoztam. Nagy a munkabírásom, de ez új szint volt. Korábban vendéglátásban, családi kávézónk pultja mögött dolgoztam nyaranta, de amikor vége volt a napnak, hazamentem és aludtam. Az irodából való hazaérkezés után azonban még azon agyaltam, mit kell még tennem, mennyi feladatom van hátra  így ez nagyon hamar megterhelő lett számomra. Általában túl akarok teljesíteni a feladatokban, ezért ha helyén kezeltem volna mindent, máshogy alakul az irodai pályafutásom, így viszont sikerült hamar kiégni…

                                                     
Sára grafikai tervei a Dél-Koreai 25. Cserkész Világtalálkozóra

Ekkor és emiatt jelentkeztél a KCSP-re?

Igen. Azóta szerettem volna, mióta a 2015-ös segédtisztképzőn egy barátnőm mesélt arról, hogy készül jelentkezni. Az egyetemi tanulmányok befejezése utánra terveztem időzíteni, és amikor éreztem, hogy már túl sok mindent csinálok, úgy döntöttem, elmegyek. Szükségem volt a környezetváltozásra, és mivel a cserkészetet nagyon szeretem, olyan lehetőséget kerestem, ahol azt is tudom folytatni. Emlékszem, hogy Szöulból, egy plázából interjúztam. 2023 augusztusának legvégén tudtuk meg az eredményt, és kevesebb, mint egy hónap volt arra, hogy lezárjam az addigi, budapesti életemet. Pigniczky Eszti lett a mentorom; kétszer telefonáltunk egy-egy órát, hogy megtudjam, mire számíthatok, és egyáltalán lássuk: együtt tudunk-e működni. Gyakorlatilag teljesen látatlanban fogadott engem, és én is úgy jöttem ide, hogy nem ismertem sem őt, sem mást.

A legtöbb ösztöndíjas így jár, viszont a te éved elég rendhagyóan alakult…

Annyiban más volt, hogy nem segítettem a magyar iskolában, nem jártam cserkész foglalkozásokra, hanem „csak” az ötévente esedékes KMCSSZ Jubi-tábort szerveztem egy éven keresztül. Közben természetesen részt vettem más szervezési munkákban is. Ahogy megérkeztem, már nagyban zajlottak az ún. nagyszereplés, az Aranylakodalom előkészületei, ami a Clevelandi Cserkész Regös Csoport ötven éves jubileumi műsora volt. Hirtelen többszáz embert kellett megismerni, ami igazi mélyvíz volt számomra, különösen, hogy rossz a névmemóriám  miközben persze életre szóló élmény is volt.

Utána egyből nekiálltunk „jubizni”. Karácsonyig kicsit lazábban, de utána teljes gőzzel beindultak a vezetőségi, altáborparancsnoki és logisztikai megbeszélések, foglalkoztunk az utazásszervezéssel, a reptéri megérkezéstől kezdve a táborba jutásig, és a táboron kívüli portyák megszervezésével is. Minden feladatkörnek volt felelőse: utazási, logisztikai, műszaki, konyhai, egészségügyi stb. csapatok voltak, és minden nálunk, azaz Esztinél futott össze. A szervezés fináléján intéztük a tábori kellékek beszerzését, valamint a pólónyomtatást. A legnagyobb kihívás számomra az volt, hogy át kellett lássam az egész folyamatot és a tábort úgy, hogy eleinte nem ismertem senkit, és tapasztalatom sem volt ekkora rendezvény szervezésében.

Miután rengeteg altáborparancsnoki videóhívásos megbeszélésen túl voltunk, a munkahétvégéken már jó barátokként üdvözöltük egymást. Először januárban voltam a fillmore-i Cserkészparkban, utána pedig, ahogy az idő engedte, nagyjából havonta egyszer elmentünk oda, az utolsó pár héten pedig végig ott voltunk   egy egész hónapot töltöttünk a tábor előtt a parkban, ami alatt a tiszti tábort is elvégeztem. Azt követően, pár nappal később már elkezdtek érkezni a résztvevők, főleg azok, akik messzebbről jöttek. Mivel akkor még nem volt ott a tábori konyhás csapat, pár napig én vezettem a konyhát. Izgalmas élmény volt 200 főre rántottát készíteni. Egy ilyen hatalmas  a tábor alatti 850 fős plusz a vendégtábori 350 fős, összesen tehát 1200 fős  résztvevői létszámnál valamennyire borítékolhatók kisebb-nagyobb problémák, de hála a csodálatos vezetői gárdának, bármi nehézség is volt, a gyerekek nem éreztek belőle semmit.

                                               
Sára Gizella királynő a 2024-es Jubiban

Hogyan zajlottak ezek a problémamegoldások a háttérben?

Eszti minden reggel megbeszélést tartott a parancsnoki sátorban, amelyen részt vettek az egyes altáborparancsnokokon túl a programtörzs, a logisztika, a műszakosok, a konyhások, az egészségügyisek és a média vezetői is. Röviden átbeszéltük az aznapi eseményeket, de a célunk elsősorban a következő nap megbeszélése volt, hogy a vezetők arra is tudjanak előre készülni. Emellett, ha bárkinek bármilyen bánata volt, amit helyileg, azaz altáboron belül nem tudott megoldani, ilyenkor azzal is Esztihez fordulhatott.

Továbbá, mivel Eszti volt a keretmese szerinti nádorispán, minden nap meglátogattunk egy-egy altábort  hol szerepben, hol anélkül; beosztás szerint, vagy ahogy az éppen szükségesnek tűnt. Eszti azért is fantasztikus vezető, mert nagyon fontosak számára a személyes kapcsolatok. Körülbelül az ötödik naptól már a zárást logisztikáztuk, de főleg ő, mivel én akkoriban a média altáborban is tevékenykedtem. Néha kellett némi segítség a weblappal, vagy amikor az egyik szerkesztő beteg volt, én raktam össze az aznapi tábori lapot.

Gondolom, a királynéi szerep is fontos feladatod volt…

Igen, Gizella önmagában is egy komoly feladat, ami hamar túlnőtt rajtam, ugyanis már három nap után a gyerekek számára akkor is Gizella voltam, ha nem volt rajtam jelmez. Pénteken indult a tábor, és a vasárnapi szentmisére fölvettem a zenéért felelős Igric örs lila kaftánját, hogy velük énekeljek, de a gyerekek felismertek; hiába mondtam volna nekik, hogy én most Péter Sári vagyok és énekelek egy misén. Akkor értettem meg mi van az ő fejükben, és döntöttem el, hogy ez egy fontos karakter számukra, úgyhogy igyekszem elbújni, ha nem jelmez volt rajtam, hogy ne okozzak csalódást nekik.

Gizella szerepét egyébként nagyon megszerettem; hatalmas erőt kaptam a gyerekektől, különösen a lányoktól. A közös lány-tábortűz az egyik legjobb Jubi-tábori élményem lett: minden este voltak tábortüzek altáboronként, de a tíznapos tábor közepe táján, egyik este közös lány-, illetve fiú tábortűz volt. Konrád császár, a történetbeli rossz karakter, váratlanul iszonyú nagy robajjal betört hozzánk, hogy áttérítse a lányokat, akik viszont nem adták könnyen magukat. Négyszáz erős fiatal, gyermek és idős nő egy emberként űzte el Konrád csapatát, azt kiabálták nekik, hogy takarodjanak, miközben elém, mint Gizella elé álltak a nevem kántálva. A nők, mint Gizella személye is, általában csak mellékszereplők a történelemben, soha nem mi vagyunk igazán kiemelve, jelenlétünk vagy munkánk sincs feltétlenül elegendően megbecsülve; de akkor, ott, olyan erő volt bennünk, hogy az érezhető maradt egészen a tábor végéig. Még valamit kiemelnék, amiért örökre szóló élmény marad az az este: még soha nem hallottam ilyen szépen, szólamozva énekelt tábortüzet.

Milyen feladata volt még Gizellának, például Istvánnal együtt?

Királyi párként meglátogattuk az altáborokat, minden este elmentünk valahova vacsorázni, s ha meghívtak a tábortüzükre, akkor arra is maradtunk. Szépen megterített asztallal vártak, előtte pedig körbevezettek az altáborukban. Minden altábornak építenie kellett egy kápolnát, amit mi felszenteltünk, ugyanis a keretmese része volt a kereszténység elterjedése is. Általában volt külön asztalunk, amit nekünk díszítettek fel, de mi szerettünk elvegyülni köztük, ezért beültünk az őrsökhöz beszélgetni, meghallgatni őket. A gyerekek általában elég jól beleélték magukat a keretmesébe, és minden altábor a saját érettségi szintjén fel- vagy átdolgozta a központi történetet. A kisebb gyerekektől sokszor nem jutottam el időben a dolgomra, de közben rengeteg szeretetet adtak, folyton ölelgettek…

A Jubi után egyértelmű volt számodra, hogy szeretnél maradni, visszajönni?

Jubi után ottmaradtunk még két napot pakolni, majd utána még több munkahétvége kellett a teljes elpakoláshoz, amiken eleinte nem vettem részt a hazautazásom miatt. Önköltségen maradhattam csak augusztus közepéig, de azzal a szándékkal mentem haza, hogy jövök is vissza, a holmim nagy részét abban a házban hagyva, ahol laktam. Nagyon megszerettem itt lenni, Esztivel és a KMCSSZ-szel dolgozni. Ha szabad ilyet mondanom, legalább annyira, hanem kicsit jobban a szívemhez nőtt a KMCSSZ, mint az MCSSZ. Itt sokkal több az idősebb cserkész, de valahogy pozitívabb a hozzáállásuk a fiatalabbakhoz. Ők is ragaszkodnak saját nézeteikhez, de ha van egy logikus érv, meghallgatják, és ha rájönnek, hogy mások javaslata jobb, akkor hagyják, hogy kipróbálják azt. Nagyon szeretem az otthoniakat, de itt megtaláltam egy újabb önmagam. A cserkészetet, mint hivatást itt valahogy jobban meg tudom élni mint otthon, és hasznosabbnak, értékesebbnek is érzem a munkám.

                                                  Sára és kollégái, clevelandi KCSP-sek
Sára és kollégái, clevelandi KCSP-sek

Hogyan jött az újfajta, az ún. Szövetségi KCSP-s pozíció gondolata?

Előző évben már dolgoztam a KMCSSZ-elnökséggel, részt vettem az elnökségi, intézőbizottsági, valamint a Sík Sándor Cserkészpark bizottsági üléseken akkor is, ha épp nem a Jubiról volt szó, mert nagyon hasznosak voltak számomra  különösen ahhoz, hogy megértsem a szervezet, vagy például a park működését. Mivel a Jubi-tábor átfogta az egész országot, sőt az egész diaszpórát Európától, Ausztrálián és Dél-Amerikán keresztül az USA-ig és Kanadáig, hasznos volt megjelennem minél több helyen, és magával a KMCSSZ-szel is együttdolgoznom. Fontosnak tartottam új kapcsolatokat építeni, megismerni azokat az embereket, akikkel majd beszélnem vagy foglalkoznom kell, hogy tudjam, kinek milyen a személyisége, beállítottsága, stb. Érdekelt a KMCSSZ szervezeti működése is, mivel szeretek nagyban szervezni; és ha a jövőben vezetői pozíciót szeretnék vállalni akármelyik szövetségben, akkor tudnom kellene, mi hogyan működik.

Miközben részt vettem az elnökségi üléseken, rájöttem, mennyire szeretnék itt élni. Eszti viszont nem tudta, hogy a Jubitábor lezárása után lesz-e elég feladata számomra. Beszéltünk Lendvai-Lintner Imre jelenlegi KMCSSZ elnökkel, aki azt mondta, hogy az elnökség is szeretné, ha továbbra is dolgozhatnék velük, mivel sokféle feladat van mindenhol, amire külön KCSP-ösztöndíjast nem kérnének, de engem már ismernek, és én is a szervezetet… Így lettem végül Szövetségi KCSP-s.

Mivel foglalkozol konkrétan?

Ebben az évben próbálok kicsit másképp tevékenykedni, mint tavaly, mert akkor úgy éreztem, el vagyok szeparálva az emberektől, annak ellenére, hogy rengeteg személlyel kerültem kapcsolatba, de főleg csak a laptop mögül. A KCSP-sek többsége kirándulgat is ide-oda, én nem nagyon tudtam, de bevallom, nem is vágytam elmenni; inkább ott voltam, ahol szükség volt rám. Idén azonban szeretnék én is többet látni Amerikából, eljutni a Szövetségen belül sokfelé. Clevelandben vagyok a legtöbbet, de járunk a Cserkészparkba, valamint bálokra és konferenciákra. A clevelandi csapatokat támogató Cserkész Barátok Körének (CSBK) is besegítettem karácsonyi lapot és naptárat készíteni,  írtam Vezetők lapjába, és kiveszem a részem a helyi ünnepi műsorok szervezéséből illetve lebonyolításából.

Ha minden jól megy, hamarosan elkezdek utazgatni: megyek New Jersey-be, majd egy tiszti konferenciára Fillmore-ba, majd a nyugati parti tiszti konferenciára is, ahol egy kicsit együtt tudok lenni az ottani csapatokkal is  még nem voltam Amerika nyugati partján. Márciusban KMCSSZ közgyűlés lesz New Brunswick-on, az éves Cserkészebéd Clevelandben, KMCSSZ iskolatábor Floridában  ahova biztosan kell a plusz segítség , áprilisban pedig Központi Akadályverseny szintén a fillmore-i Cserkészparkban. Emellett sok kisebb-nagyobb feladatom is van, mint például összevetni az adatbázist a valósággal, kiértékelések, online megbeszélések, de grafikusi feladatom is lett: logót kap a helyi regős csoport, valamint egyik cserkészcsapat is megkeresett hasonló kéréssel. Illetve valószínűleg én fogom megírni és kiértékelni az idei magyarságismereti vizsgát is. Ha pedig minden jól sikerül a vízumhosszabbítással, akkor az augusztusi őrsvezetőképzőben kiképzőként tevékenykednék, valamint az előkészületeiből is kivenném a részem.

Ez nem tűnik sokkal kevesebbnek, csak nagyon másnak, mint az előző éved…

Igen, most is rengeteg és több apróbb feladatom van, de mind nagyon élvezem. Cserkészkedni jöttem, szeretek a társadalomért és a közösségért tenni, nem szeretek haszontalan lenni, és szerencsére idén sem érzem magam annak.

Mit szeretnél ezután? Újabb ösztöndíjat megpályázni vagy inkább hazatérni?

Nagyon szívesen maradnék Amerikában, de nem szeretnék KCSP-ösztöndíjjal jönni. Nagyon megszerettem itt élni, leginkább az itteni magyar cserkészek miatt. Ezelőtt nem terveztem Amerikában letelepedni; s bár tavaly személyes okból eljátszottam a gondolattal, milyen lenne itt élni, a magánéletem hirtelen más irányt vett – mégis, már teljesen el tudom képzelni, hogy itt maradjak. Szívesen maradnék a KMCSSZ kötelékében is, és a grafikai munka is bárhonnan végezhető. Valamint nagyon szeretnék valahogy a diaszpórában élő emberekkel foglalkozni.

Anftal-Ferencz Ildikó

Forrás: bocskairadio.org

 

Kapcsolodó cikkek

  • Rákos Péterre emlékeztek Kassán

    Emlékkonferenciát tartottak Rákos Péter irodalmár, hungarológus, tudós, műfordító, egyetemi oktató, humanista születésének 100. évfordulója alkalmából szülővárosában, Kassán.