Novák Katalin köztársasági elnök meghívására szerdán Magyarországra látogat Klaus Iohannis. Román államfő legutóbb 14 éve tett hivatalos látogatást Budapesten.
Az elnöki hivatal keddi közleményében emlékeztetett arra, hogy Novák Katalin köztársasági elnök 2022 szeptemberében hivatalos látogatáson járt Bukarestben, majd 2023 szeptemberében részt vett a Három Tenger Kezdeményezés 8. csúcstalálkozóján, amelynek a romám államfő volt a házigazdája.
A tájékoztatás szerint a magyar és a román elnök szerdai találkozója alkalmat ad a két ország közötti stratégiai partnerségi kapcsolat jelenlegi helyzetének és fejlődési kilátásainak, valamint a kétoldalú párbeszéd elmélyítési módozatainak a megvitatására.
Klaus Iohannis Budapesten rá fog mutatni arra, hogy a két ország közötti stratégiai partnerség
„olyan alapvető eszköz, amelynek célja a kétoldalú együttműködés új, modern, pragmatikus alapokra helyezése, valamennyi román és magyar állampolgár javára, etnikai hovatartozástól függetlenül”
– olvasható a közleményben, amely szerint a román-magyar stratégiai partnerség az elmúlt több mint 20 évben fontos gazdasági eredményekhez vezetett a kétoldalú kereskedelem növekedése és diverzifikációja révén.
Az elnöki hivatal szerint a román államfő megerősíti majd Románia érdeklődését és nyitottságát a Magyarországgal való „konstruktív, pragmatikus és átlátható együttműködés” iránt,
„a közös érdekű projektek kidolgozása és konkrét eredmények elérése érdekében, a kétoldalú kapcsolatok paramétereit meghatározó alapdokumentumokban foglalt elvek és értékek alapján és szellemében”.
A két elnök elemezni fogja a jelenlegi regionális, európai és globális szintű helyzetet Oroszország Ukrajna elleni háborújának kontextusában, különös tekintettel a biztonságra, az energiára, az élelmiszerekre és az ellátási láncra gyakorolt hatásokra, illetve tárgyalni fog a régió leginkább érintett országai, különösen a Moldovai Köztársaság számára nyújtott támogatásokról.
A közlemény szerint a találkozón szó esik majd a 2024 második félévi magyar EU-elnökség prioritásairól is.
Forrás: Krónika