A Kortárs Magyar Galéria megalapításának 30. évfordulóját ünnepli - Külhoni Magyarok
általános Felvidék Hírek

A Kortárs Magyar Galéria megalapításának 30. évfordulóját ünnepli

Az évforduló alkalmából ma, február elsején nyílik idei első kiállításuk a dunaszerdahelyi Vermes-villában, melyen köszöntőt mond Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere. A jubileumi év kapcsán a galéria igazgatójával, Iván Péterrel beszélgettünk.

Kérdésünkre elmondta, a harmincadik évfordulót úgy ünneplik, ahogy az egy galériától elvárható. „Kiállításokkal, méghozzá jó kiállításokkal, amelyeket a galéria kuratóriuma határozott meg. A 2024-es jubileumi évre egy nagyon színvonalas kiállítási tervet hozott össze a kuratórium, amit büszkén lehet mutogatni” – fogalmazott, hozzátéve, a pontos időpontok még mindig szervezés alatt vannak.

A Vermes-villában idén kiállít Menasági Péter, a Képzőművészeti Egyetem docense, Szabó László galántai szobrászművész, Serényi Zsigmond és Aknay János festőművészek, Dolán György festőművész önálló kiállítást rendez, de érkezik Ézsiás István festő- és szobrászművész is – számolt be a tervekről. „Mind olyan művészek, akik a magyar kortárs képzőművészet fősodrába tartoznak” – húzta alá Iván Péter, aki hozzátette, természetesen nem marad el a művésztelep sem, melyet idén már 22. alkalommal rendeznek meg. „Egy olyan év lesz, amely színvonalban kiemelkedik az elmúlt harminc közül is” – húzta alá. A jubileumi év első kiállításának megnyitójára ma 18 órakor kerül sor, amelyen, mint megtudtuk, a KMG gyűjteményéből válogatott legjobb alkotások kerülnek a közönség elé.

„Úgy gondoltuk, rögtön egy saját, önálló kiállítással kezdjük az évet. Van egy több mint ezer alkotásból álló gyűjteményünk, ebből Szakáll Mária, kuratóriumunk alelnöke, a gyűjtemény kiváló ismerője, dunaszerdahelyi festőművész válogatta ki a jubileumi kiállításra kerülő darabokat. A koncepció szerint a legjobb darabok kerülnek kiállításra, mindemellett igyekeztünk odafigyelni arra is, hogy a hazaiak alkotásai is megjelenjenek” – mondta.

Iván Péter, aki 2011 óta igazgatja a galériát, portálunknak elmondta, a KMG 1994-ben alapítványként alakult, nem vásárolnak és nem is árusítanak műalkotásokat, gyűjteményük kizárólag ajándékozás révén került hozzájuk. „Működésünk célja a gyűjtemény gyarapítása mellett, hogy teret biztosítsunk a kortárs alkotóművészeknek” – jegyezte meg.

Az intézmény a néhai Vermes Ferenc főszolgabíró által építtetett villában székel, tágas tereivel remek otthont biztosít a kortárs magyar képzőművészetnek – húzta alá. Mint mondta, az épületben minden hónapban nyílik kiállítás, amely 3 hétig látogatható, majd egy hét installációs szünet következik, így évente 10-12 kiállítás valósul meg a Vermes-villában, mely az önkormányzat tulajdona, ők biztosítják a galéria működési költségeit is.

„A legnagyobb támogatást tehát az egyik alapítótól, a Dunaszerdahelyi Városi Önkormányzattól kapjuk a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központon keresztül. A másik alapító a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, amelynek köszönhetően gyakorlatilag 30 éve működik egy határon átnyúló együttműködés Dunaszerdahely és Budapest között” – magyarázta az igazgató, aki elmondta, a működési költségek mellett a szervezési kiadásokat már neki kell bebiztosítania kizárólag pályázatok útján.

A jelentős évforduló kapcsán Iván Péter úgy fogalmazott, hogy „ami 1994-ben Dunaszerdahelyen történt, az példaértékű”. Mint mondta, Luzsicza Lajos festőművész elképzelése, hogy legyen Dunaszerdahelyen egy összmagyar kortárs képzőművészeti gyűjtemény, Pázmány Péter polgármestersége alatt termékeny talajra talált. „Ez már magában fantasztikus. Az, hogy az elmúlt 30 évben az önkormányzat továbbra is hatékonyan támogatja az intézményt, pedig egyenesen csoda” – jegyezte meg.

„A nulláról indulva ma már ezer felett van a gyűjteményünkben az alkotások száma, ez pedig lenyűgöző eredmény, erre nagyon büszkék vagyunk. Azért, hogy ez az intézmény jól működjön, az elmúlt 30 év során nagyon sokan dolgoztak. Komoly összefogásra, nagyon sok ember szervezői munkájára volt szükség” – szögezte le.

Az alapító Pázmány Péter, volt dunaszerdahelyi polgármester mellett kiemelte Lipcsey György festőművész nevét, aki sokáig a KMG kuratóriumának elnöke volt, illetve a nemrégiben elhunyt Almási Róbert festőművészt, aki szervezőmunkájával hozzájárult az intézményben zajló folyamatokhoz, ingyen és bérmentve. Budahelyi Tibor és Ézsiás István szobrászművészeket is megemlítette, akiknek a szoborparkot és az éremgyűjteményüket köszönhetik. Kiemelte még Varga-Amár László nevét, aki a KMG művésztelepének művészeti vezetője és tevékenyen hozzájárul ahhoz, hogy gyarapodjon a galéria gyűjteménye. „Természetesen ez a sor végtelen, rengeteg személy van, akinek a nevét érdemes lenne kiemelni az elmúlt 30 évből” – tette hozzá.

„A leginkább példaértékű dolog és a legnagyobb dicsőség számunkra, hogy itt nagyon sok ember dolgozott azért, hogy ez jó legyen a mai napig. Az elmúlt 30 évben óriási fejlődésen ment keresztül a KMG, hiszen a kezdetekkor saját épülete sem volt a galériának. Az pedig, hogy folyamatosan képesek vagyunk újabb és újabb rendezvényeket szervezni, tovább gondolkodni, és megtalálni a támogatókat, segítőket – akár a magánszférából is –, azt jelenti, hogy Dunaszerdahelyen továbbra is működik az az összefogás, amely a kortárs magyar képzőművészetért dolgozik” – zárta gondolatait az évforduló kapcsán Iván Péter igazgató.

Forrás: Szalai Erika, felvidek.ma

Borítókép: Kortárs Magyar Galéria Facebook-oldala

Kapcsolodó cikkek

  • Megnyitotta kapuit Gombaszög

    Kezdetét vette az idei Gombaszög fesztivál, amely július 16-21. között 35 programhelyszínen, köztük hat zenei színpadon több mint 80