Harminc kisgyerek, óvodás és kisiskolás nyert Maros megyében Csodasarkot, a Miénk a város című népszerű online játékon. Az ajándékokat szerdán délután vették át Marosvásárhelyen, a Bolyai Farkas Gimnáziumban.
A Nemzetpolitikai Államtitkárság idén tizedik alkalommal hirdette meg Miénk a város című népszerű online játékát, amelyre 6–10 évesek jelentkezhettek. A játék legfőbb üzenete, hogy minden gyermek saját kitartásával és tehetségével tud tenni közösségéért, hiszen a négy hétig tartó játék során nem önmagáért, hanem közösségéért játszik, a nyereményét közösségének ajánlja fel. Idén közel 1500 versenyző vett részt, akik a megközelítőleg 20 ezer megoldást küldtek be a kijelölt időszakban. A játék eredményeként összesen 140 külhoni oktatási intézmény 265 kisdiákja nyert úgynevezett Csodasarkot, 100 ezer forint, azaz 1340 lej értékű ajándékcsomagot közösségének. Az anyaország gondot visel a kicsikre is Szerda délután Hajdú Zoltán, a Bolyai Farkas Gimnázium igazgatója szeretettel köszöntötte a kisdiákokat, örömét fejezte ki, hogy a nagyok után, akik az elmúlt időszakban különböző tantárgyversenyeken vettek részt, most a kicsik is eljöttek ünnepelni a patinás, a magyar állam támogatásával felújított díszterembe. Megdicsérte a kicsiket, hogy kitartóan versenyeztek, és csoportjaiknak, osztályaiknak örömet szereztek a nyereménnyel.
Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy hosszú évek óta együtt dolgoznak a Nemzetpolitikai Államtitkársággal, és megköszönte a tőlük kapott állandó segítséget. Emlékeztette a jelenlevőket, hogy még tíz napig igényelhetik a Szülőföldön magyarul támogatást. Kis példaképeket díjaztak Hajnal Virág ötletgazda, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője arról beszélt, hogy a Csodasarok nyertesek igazi kis példaképek, akik tettek a közösségükért, rajzoltak, fotókat küldtek, sokat dolgoztak a nyereményekért.
Ő nyújtotta át a Csodasarok kialakításához kapott ajándékokat: könyveket, társasjátékokat, kreatív tevékenységhez szükséges eszközöket. Maros megyében marosvásárhelyi, marosszentgyörgyi, mezőpaniti, havadtői, nyárádszeredai, kibédi, szovátai, nyárádremetei, harasztkeréki, görgényüvegcsűri óvodások és iskolások, illetve az őket kísérő felnőttek vették át az igencsak nehéz, és nyilván értékes ajándékcsomagokat. Idén Hargita megyében csíkszeredai és több csíkszéki település (Csíkdánfalva, Csíkszenttamás, Csíkcsicsó, Madéfalva) oktatási intézményéből, Székelyudvarhelyről, Szentegyházáról és udvarhelyszéki községek (Zetelaka, Felsőboldogfalva, Kápolnásfalu), valamint Gyergyószentmiklós iskoláiból is számos nyertes került ki.
Forrás: Székelyhon
Fotó: Haáz Vince