A román külügy már megint Novák Katalin miatt háborog, a magyar nagykövetségnél is tiltakozott a „nem megfelelő” üzenetek miatt - Külhoni Magyarok
általános Erdély Hírek

A román külügy már megint Novák Katalin miatt háborog, a magyar nagykövetségnél is tiltakozott a „nem megfelelő” üzenetek miatt

A román külügyminisztérium felvette a kapcsolatot Magyarország bukaresti nagykövetével a Novák Katalin magyar köztársasági elnök romániai magánlátogatása során elhangzott „nem megfelelő nyilvános üzenetek miatt”.

Vasárnapi közleménye értelmében a külügy kifogásolja Novák Katalin „nyilvános üzeneteit” , beleértve a magyar köztársasági elnök Facebook-oldalán közzétetteket is. Mint leszögezték, bár a román fél több ízben is visszafogottságra intette a nyilatkozatokban a Romániába látogató magyar hivatalos személyeket, a köztársasági elnök legutóbbi magánlátogatásán is elhangzottak „nem megfelelő nyilvános üzenetek, köztük Románia egyik történelmi régiójára vonatkozóan is”.

A külügyminisztérium azonnal felvette a kapcsolatot Magyarország romániai nagykövetével, és határozott ellenvetését fejezte ki emiatt – tették hozzá. Mint hangsúlyozták, az ehhez hasonló nyilatkozatok szembemennek a két ország közötti jószomszédi viszony és együttműködés előmozdítására irányuló szándékkal, amelyet az 1996-ban Temesváron aláírt szerződés, valamint a két ország közötti stratégiai partnerségről szóló megállapodás is szentesít. A román külügy nem pontosította, mely üzeneteket tartja „nem megfelelőnek”.

Amint arról beszámoltunk, a magyar államfő – aki szombaton a csíksomlyói búcsún is részt vett – vasárnap Sepsiszentgyörgyön arról beszélt: a magyarok békességre vágynak a családban és a közéletben, békességre Székelyföldön, Magyarországon, Európában, ezt a békességet a szabadsággal táplált szeretet tudja megalapozni. A bukaresti sajtó szerint a román külügy barátságtalan lépését többek között Novák Katalin azon bejegyzése válthatta ki, amelyben megosztott egy videót arról, ahogy a tömeg a Székely himnuszt énekelte Csíksomlyón. A magyar államfő bejegyzéséhez a dal egyik sorát – Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk! – mellékelte.

Mint ismeretes, a román külügyminisztérium tavaly májusban is barátságtalan hangvételű közleményben reagált a frissen beiktatott magyar államfő erdélyi látogatására.

Forrás: Krónika

Fotó: Novák Katalin hivatalos Facebook-oldala

Kapcsolodó cikkek