Ahol kitapintható Temesvár szellemisége: újraszentelték a felújított Szent György-székesegyházat - Külhoni Magyarok
általános Erdély Hírek

Ahol kitapintható Temesvár szellemisége: újraszentelték a felújított Szent György-székesegyházat

„Ez az a nap, amelyet Isten adott, hogy örvendezzünk és vigadjunk benne” – hangzott el a temesvári Szent György-székesegyház szombati újraszentelésén. A több mint 250 éves dóm történetének legátfogóbb külső és belső felújítását lezáró ünnepi eseményen Dominic Fritz polgármester úgy fogalmazott, a székesegyház az a hely, ahol kitapintható Temesvár igazi szellemisége.

A Szent György-székesegyház felújítási munkálatainak megáldását övező liturgikus program már április 13-án elkezdődött. Az ünnepi eseménysorozat csúcspontját azonban a szombati pontifikális szentmise jelentette, amelynek főcelebránsa Miguel Maury Buendía érsek, Románia és a Moldovai Köztársaság (hamarosan távozó) apostoli nunciusa volt. Az eucharisztikus ünnepségen mintegy húsz érsek, püspök és küldött vett részt az ország különböző római katolikus és görögkatolikus egyházmegyéjéből, valamint külföldről. Természetesen köztük volt a „házigazda”, Pál József Csaba temesvári megyés püspök is. A szentmisén helyszíni beszámolók szerint több száz hívő vett részt, sokat a templom előtt, kivetítőn követték figyelemmel a történéseket.

A szombati ünnepen Nikola Lauš püspöki irodaigazgató úgy fogalmazott, „ez az a nap, amelyet Isten adott, hogy örvendezzünk és vigadjunk benne”. „Csak isteni segítséggel, az Úr akaratából csodálhatjuk most a felújítási munkálatok eredményét, ez az Ő ajándéka” – tette hozzá az egyházi képviselő. Felidézte: 2017-ben, amikor aláírták a támogatási szerződést, még minden csupán merész álomnak tűnt, de megérte a várakozást, az áldozathozatalt, a rengeteg, váratlanul felmerülő akadály ellenére. „Mindent köszönünk Istennek” – mondta a Tion.ro beszámolója szerint Nikola Lauš. A püspöki irodaigazgató „világi” oldalon legfőképp a nyugati fejlesztési régió képviselőinek mondott köszönetet – ezen keresztül hívták le a munkálatok javarészét fedező európai uniós támogatást –, de az állami hatóságoknak, Temes megyei honatyáknak is hálás volt minden segítségért.

Dominic Fritz polgármester óriási személyes örömének nevezte a megvalósítást. Felidézte: pontosan 20 évvel ezelőtt, amikor németországi önkéntesként frissen érkezett Romániába, már részt vett első szentmiséjén a székesegyházban. „Eleinte csak a német részeket értettem, aztán lassacskán a román nyelvű prédikációt is. Megértettem, hogy ez az épület nem csupán egy emblematikus műemléke Temesvárnak – amely valószínűleg a leginkább fotózott célpontja a városnak –, hanem egy olyan hely, ahol tapinthatóvá válik Temesvár szellemisége, az a néma lelkület, amelyről sokszor nem tudjuk, hol található” – nyilatkozta a 2020-ban a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) színeiben megválasztott elöljáró.

Hozzátette: a dómban érezhetően megélhetjük ezt a szellemiséget, ott, ahol a római katolikusok több nyelvet beszélnek, együtt imádkoznak, és ahol a más vallású keresztények is találkoznak, ahová különböző országokból érkezett emberek is betérnek, és elkápráztatja őket a hely szépsége és szellemisége. Szerinte az a tény, hogy a székesegyházat nagyrészt uniós forrásokból újították fel, megerősíti az európaiságban és kereszténységben vetett hitét, miszerint minden ember számít, és hogy a különbözőségünk egyesíthet minket.

Vasárnap Szent György, a székesegyház és a székeskáptalan védőszentjének ünnepén, a székesegyház búcsúünnepén 11 órakor Pál József Csaba megyés püspök pontifikális szentmisét mutat be három nyelven a dómban. Amint arról beszámoltunk, a még Martin Roos megyés püspök kezdeményezésére indult temesvári beruházásnak két pillére volt: az épület tetőzetének, külső homlokzatának, belső tereinek a felújítása és a berendezés restaurálása. A fő anyagi forrást az Európai Unió Regionális Operatív Programja (2014-2020) biztosította: a munkálatokra vonatkozó szerződések összértéke 16 460 849,60 lej volt (áfa nélkül), amelyből 16 118 710,41 lej EU-s hozzájárulás, 342 139,19 lej pedig a Temesvári Római Katolikus Egyházmegye saját hozzájárulása.

Ugyanakkor az egyházmegye saját forrásokból, illetve hazai és külföldi adományokból és támogatásokból a projekt számos más vonatkozását is támogatta. A Szent György-székesegyház teljes körű külső és belső felújítása összesen mintegy 6 millió euróba került.

A régi temesváriak által dómnak nevezett székesegyházat a Dóm téren (ma Piaţa Unirii), a törökök kiűzését követően Ausztriai Károly, azaz III. Károly magyar király kezdeményezésére építették – olvasható a püspökség honlapján. Az építési tervrajzokat Josef Emmanuel Fischer von Erlach császári főépítész készítette; ő vezette a bécsi Hofburg építését is. Az építési munkálatok 1736-ban kezdődtek, majd alig két év múlva, a várost sújtó pestisjárvány miatt, leálltak. Néhány év múltán azonban folytatódtak, így 1754-ben a templom részben elkészült. Gróf Anton Engl von Wagrain csanádi püspök 1754. április 30-án szentelte fel, majd ugyanazon esztendőben, szeptember 8-án az új székesegyházban mutatta be az első szentmisét. A templom barokk stílusban épült, a munkálatokat 1774-ben fejezték be.

A temesvári egyházmegye – mely közigazgatásilag Arad, Temes, Krassó-Szörény megyét fedi le és és egy kis részt Mehedinți megyéből is – területe 24 755 négyzetkilométer a Gerhardus.ro oldalon olvasható adatok szerint, és négy főesperesi kerületre – Székesegyházi, Temesi, Marosi és Hegyvidéki –, ezen belül pedig nyolc esperesi kerületre tagolódik. A kimutatások szerint mintegy 108 ezer római katolikus hívő lakja. Ebből a honlapon közölt adatok szerint 47 943 magyar (44,1%), 29 454 román (27,1%), 11 860 német (10,9%), 5254 horvát (4,8%), 4771 bolgár (4,4%), 2443 szlovák (2,2%), 2908 roma (2,6%), 2005 cseh (1,8%), 2077 más nemzetiségű (1,9%).

Forrás: Krónika Online

Kapcsolodó cikkek