Átadták a Bolygónk és Városunk környezetvédelmi díjakat - Külhoni Magyarok
általános Események Hírek Magyarország

Átadták a Bolygónk és Városunk környezetvédelmi díjakat

Átadták a Bolygónk és Városunk környezetvédelmi díjakat kedden Budapesten, a Bolygónk és Városunk környezetvédelmi portál szakmai közössége által odaítélt elismeréseket 18 szervezet és magánszemély vehette át.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára ünnepi köszöntőjében kiemelte: az emberiség olyan folyamatokat indított el, amelyek veszélyeztetik a bolygó törékeny egyensúlyának fennmaradását, ezért mindent meg kell tenni ezeknek a folyamatoknak a megállítása, illetve visszafordítása érdekében.

Felhívta a figyelmet arra, hogy sokszor nem ott keletkezik a környezetvédelmi probléma, ahol a káros anyagok kibocsátása történik. Mint mondta, az elmúlt évtizedekben többször megtapasztaltuk ezt a Kárpát-medence közepén, ezért is nevezte különösen fontosnak a Kárpát-medencei együttműködést.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az egységes Kárpát-medence részei vagyunk, akár az oktatást, a kultúrát, a történelmet vagy a környezetvédelmet tekintve is. „Az elmúlt 12 évben mindent megtettünk annak érdekében, hogy a nemzet egységét létrehozzuk, ennek szimbolikus indítása volt a kettős állampolgárság elfogadása 2010-ben” – fejtette ki, hozzátéve, hogy a magyar állampolgárságot már mintegy 1,2 millióan igényelték.

Potápi Árpád János úgy értékelte: büszkék lehetünk azokra a közös eredményekre, amelyeket az egységes magyar nemzet az elmúlt években elért. „Bízunk benne, hogy a közös munka, a nemzetpolitika, a nemzeti összetartozás érzése a következőkben is érvényesülni, erősödni fog” – fogalmazott az államtitkár.

Gór Csaba önkormányzati képviselő, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje kiemelte: a 20-21. században nem lehet polgári értékekről, polgári művelődésről beszélni, ha figyelmen kívül hagyjuk a környezetvédelmet, a környezettudatosságot. Hosszú évtizedek felelőtlensége, halogató szemlélete vezetett oda, hogy már az utolsó órában vagyunk, amikor még tehetünk valamit a bolygó megmentéséért, és erre minden eszközzel fel is kell hívni a figyelmet – fogalmazott.

Gór Csaba elmondta: önkormányzati képviselőként és választókerületi elnökként az egyik legfontosabb feladatának a környezetvédelem és a zöld innováció elősegítését tartja. Ennek érdekében önálló koncepciót dolgoztak ki Buda Zöld Jövője elnevezéssel. Kifejtette: a budai természeti adottságok egyedülállóak egy világvárosi környezetben. Ezeknek az értékeknek a megőrzését, fejlesztését és klímaellenállóvá tételét nevezte a legfontosabb célnak. Hozzátette, hogy szeretnének példát mutatni az egész országnak.

Számos zöld innovációra lesz szükség a budai részen, meg kell erősíteni a helyi vállalkozókat, hogy őket is érdekeltté tegyék mindenben, ami a zöld és az innovatív zöld területhez kötődik – hangsúlyozta.

A környezetvédelmi díjat először adták át. Az elismerést a Bolygónk és Városunk környezetvédelmi portál szakmai közössége ítéli oda azoknak a szervezeteknek, vállalkozásoknak és magánszemélyeknek, akik a legtöbbet tették a természet és a környezet értékeinek megőrzéséért. Az ajánlás nyílt, a portál olvasói bárkit javasolhatnak Magyarország és a Kárpát-medence területéről. A díjat magyarok, külhoni magyarok vagy Magyarországon tevékenykedő külföldiek is megkaphatják.

MTI

Kapcsolodó cikkek