Augusztusban avatják fel az összetartozás templomát Bözödújfaluban - Külhoni Magyarok
általános Erdély Hírek

Augusztusban avatják fel az összetartozás templomát Bözödújfaluban

Augusztus első hétvégéjén, az egykori Bözödújfalu lakóinak találkozóján avatják fel a felépült összetartozás templomát a vízzel elárasztott erdélyi településen – jelentette be Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere szerdán a Marosvásárhelyi Rádiónak nyilatkozva.

A Maros megyei kisváros önkormányzata és a Bözödújfaluért Egyesület 2017-ben jelentette be, hogy közadakozásból újjáépíti a 2014-ben összeomlott katolikus templomot, mely a tó vízéből kiemelkedve szimbólumként emlékeztetett a romániai falurombolásra. A felépült templomra hétfőn a toronysisak is felkerült – mondta az elöljáró.

Csibi Attila Zoltán felidézte: a templom újjáépítésének igénye már az összeomlás évében tartott bözödújfalusi találkozón megfogalmazódott. Az egykori lakosok ugyanis attól tartottak, hogy a település „híre is elvész”, ha nincs hírnök, mely emlékeztetne rá. „Akkor született az a merész gondolat, hogy építsünk egy szimbólumot” – mesélte a polgármester. Elmondta, a közadakozásból felépített istenháza az elárasztott település valamennyi felekezetét képviseli, ezért hívják összetartozás templomának. Erre Kanadától Ausztráliáig számos országból érkeztek adományok, és az erdélyi, anyaországi adakozók mellett Maros megyei és magyarországi önkormányzatok is támogatták a tervet. Csibi Attila Zoltán szerint a még mindig érkező adományok végértékét 200-300 ezer euró közötti összegre becsülik.

Rámutatott: a bözödújfalusiak kérésére a templomhajó nincs befedve, és a toronysisak is üvegből készült, hogy „átlátható” legyen. A továbbiakban térrendezési munkálatokat végeznek a környéken, a templomhajóban pedig a település múltját idéző tájékoztató anyagot helyeznek el.

A templomot augusztus első hétvégéjén ökumenikus istentiszteleten adják át. Erre a zömében Erdőszentgyörgyön és a környező településeken élő, de a világ különböző tájaira elkerült bözödújfalusiakat is hazavárják.

Az egykori Bözödújfalu vízzel elárasztott római katolikus temploma 2014. június 29-én omlott össze. A templomtorony három méter mély vízben állt, a parttól mintegy 25 méterre. A Ceausescu-diktatúra utolsó éveiben kezdték építeni azt a 625 méter hosszú és 28 méter magas gátat, amely a Küsmöd patak vizét duzzasztotta meg Erdőszentgyörgy közelében. A hivatalos álláspont szerint a tavat árvízvédelmi célból hozták létre Bözödújfalu helyén, a vízből kiemelkedő templomtorony azonban a romániai falurombolás szimbólumává vált. A víztározó a rendszerváltozás után, 1994-ben nyelte el teljesen Bözödújfalut, amelynek lakóit korábban a szomszédos településekre költöztették.

MTI

Kapcsolodó cikkek

  • Tudatos sikerépítés

    Együttműködve a Vajdasági Magyar Vállalkozók Egyesületével a Prosperitati Alapítvány és a Nemzetpolitikai Államtitkárság negyedik alkalommal indítja el a Vajdasági