Új tartalommal gazdagodik az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) fejlesztésében működő Magyar Nemzeti Névtér elnevezésű platform, amely csütörtöktől az Emlékhelynévtér adatbázissal egészül ki a Nemzeti Örökség Intézetével (Nöri) való együttműködésnek köszönhetően – jelentette be Rózsa Dávid, az OSZK főigazgatója csütörtökön, Budapesten.
Rózsa Dávid olyan folyamatosan gyarapodó közkincsnek nevezte a jelenleg több mint félmilliós adatállományt tartalmazó katalógusrendszert, amely megnyitja az emlékezetpolitika lehetséges helyeit, sokirányú hozzáférési lehetőséget biztosítva a nemzeti kultúra dokumentumaihoz, szereplőihez, értékeihez. Elmondta, hogy az OSZK által korábban létrehozott névtérfelületek tartalmi bővítése jelenleg is folyamatban van, amely február 16-ától kiegészül az Emlékhelynévtér adatbázissal a NÖRI-vel való együttműködésben. „A Magyar Nemzeti Névtér jól példázza, hogy a nemzeti kultúra mennyire tágas, milyen sok szálon kapcsolódik egymáshoz író, költő, műfordító, politikus, gróf, könyv, kézirat, város, falu és mától a NÖRI-nek köszönhetően több száz nemzeti emlékhely” – hangsúlyozta a főigazgató.
Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének (NÖRI) főigazgatója elmondta, az együttműködésnek köszönhetően emlékhelyek adatbázisával kapcsolják össze a Személynévtér, Földrajzi névtér és a Testületi névtér anyagát, amelyben a határon túli emlékhelyek is megjelennek. Kitért arra, hogy ennek két célja van, az egyik, hogy lehetőséget biztosítson a határon túl élő magyar közösségeknek arra, hogy „a megmaradásukat segítő, számukra fontos emlékezeti helyeket összegyűjtsék és egy nagy nemzeti közös adatállományba bevigyék”. Emellett az adatbázissal segíteni szeretnék az anyaországból kiutazókat egy-egy tájegység feltérképezésében, valamint a kevésbé ismert helyszínek megtalálásában.
Szóllás Péter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium Kultúráért Felelős Államtitkársága Könyvtári és Levéltári Főosztályának főosztályvezetője egyebek mellett arról beszélt, hogy a 2019 óta tesztelés alatt álló és csütörtöktől nyilvánosan is elérhető adatbázissal könnyebbé válik a közgyűjteményi szolgáltatásokat kiszolgáló nyilvántartások, online és offline adatbázisok, adattárak létrehozóinak munkája is.
Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára üdvözölte, hogy az Emlékhely névtér megalkotásával létrejön egy egységes nemzeti szintű adatbázis, amelynek szerves részét képezik majd a külhoni magyar emlékhelyek.
A Magyar Nemzeti Névtér földrajzi, személyi és testületi adatbázisát Tamásné Kovács Adrienn, az OSZK Digitális Bölcsészeti Központjának igazgatója mutatta be, aki elmondta, hogy az alkalmazás létrehozásának eredeti célja a nemzeti kultúra egészének átláthatósága, azaz a kulturális közgyűjteményi adatbázisok átjárhatósága. Mint mondta, napjainkban még a közgyűjteményi kincsek és az ezekkel kapcsolatos információk, kulturális adtok jelentős részben, intézményi szintű elkülönültségben fedezhetők fel. „Az OSZK célja az általa működtetett Magyar Nemzeti Névtér alkalmazással az, hogy az érdeklődőknek ne legyen szüksége archívumról archívumra vándorolnia ahhoz, hogy a számukra fontos információkat megszerezhessék” – tette hozzá.
Az emlékhely-adatbázisát Kósa-Grimm András Kristóf, a NÖRI Nemzeti Emlékezet Osztályának vezetője, valamint Skola Balázs János koordinációs referens mutatta be. Kósa-Grimm András Kristóf elmondta, hogy az Emlékhelynévtér három fő részre oszlik. Az első rész jelen pillanatban 21 nemzeti és 60 történelmi emlékhely adatbázisát tartalmazza. A második rész példákkal szolgál a nemzeti sírkert részeként védett több mint 6000 magyarországi sírhelyből, és fokozatosan az összes államilag védett, történelmi sírhely elérhető lesz. A harmadik rész a határon túli magyar emlékhelyek regisztrálását teszi lehetővé, hazai és határon túli szervezetek, közösségek, kutatóintézetek és a nemzetpolitika területén dolgozó intézmények együttműködésével és segítségével.
Ez utóbbi rendszer különlegessége a javaslatbeküldési funkció: a regisztrált felhasználó otthonról, de a helyszínről is, akár a nála lévő okostelefonjával is hozzájárulhat a lista bővítéséhez. A Magyar Nemzeti Névtér egy 2019-ben indult katalógusrendszer, amelynek célkitűzése, hogy egyértelműen azonosítsa a magyar kultúra dokumentumait, a kulturális dokumentumok létrehozóit, a magyar kultúra nevezetes helyszíneit, és ezáltal összekapcsolhatóvá és bejárhatóvá tegye a közgyűjtemények, a tudástermelő intézmények által kezelt kulturális adatbázisokat.
A Magyar Nemzeti Névtér a https://magyarnemzetinevter.hu/ oldalon érhető el.
MTI