Büntetőjogi vizsgálat indult a halálos áldozatot is követelő székelyudvarhelyi falomlás ügyében - Külhoni Magyarok
általános Erdély Hírek

Büntetőjogi vizsgálat indult a halálos áldozatot is követelő székelyudvarhelyi falomlás ügyében

Büntetőjogi vizsgálat indult a Székelyudvarhelyen egy diák halálát és több társának sérülését okozó, részben összeomlott diákotthon ügyében, a lakhatatlanná vált kollégium csaknem száz, fedél, ruha és tanszerek nélkül maradt diákját pedig segélyben részesítik a hatóságok – közölte kedden Petres Sándor, Hargita megye prefektusa.

Az Agerpres hírügynökség által idézett kormánymegbízott szerint egy 17 éves farkaslaki fiú halt meg a Tamási Áron Gimnázium hétfő délután beomlott diákotthonának romjai alatt, két sérült lány Székelyudvarhelyen került kórházba, a – szívleállással kimentett, majd újraélesztett – harmadik súlyos sérült lányt egy intenzív terápiás mentőautóval Marosváráshelyre szállították, ő továbbra is kómában van. Petres Sándor elmondta: a többi diáknak az illetékesek szálláslehetőséget ajánlottak fel a Református Gimnázium kollégiumában, de őket a szüleik hazavitték.

A Hargita megyei rendőr-főkapitányság gondatlanságból elkövetett emberölés, illetve testi sértés gyanújával hivatalból indított eljárást. A falomlás helyszínére megérkeztek az építésügyi felügyelet szakértői is, hogy kiderítsék, milyen okok vezettek a tragédia bekövetkezéséhez. Médiabeszámolók szerint a több mint százéves, általános felújításra váró kollégiumi épület leomlott fala mellett a szennyvíz és esővíz elvezetését célzó, engedélyezett munkálatok zajlottak, a fal mellett mély árkot ástak. Az épületet azonban nem ürítették ki a munkálatok idejére, pedig a diákotthonban lakó tanulók – szemtanúk állítása szerint – már napokkal korábban jelezték, hogy a fal repedezik.

Az ügyben megszólaló politikusok mindegyike – Klaus Iohannis államfő, Marcel Ciolacu miniszterelnök, Ligia Deca oktatási miniszter, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke – a tragédia körülményeinek mielőbbi kivizsgálását, és a vétkesek felelősségre vonását követelte. A Székelyhon beszámolója szerint kedden délelőtt egymás után érkeztek a tragédia helyszínére a Tamási Áron Kollégium és a város többi iskoláinak osztályközösségei, hogy néma gyertyagyújtással leróják kegyeletüket elhunyt diáktársuk emléke előtt. Székelyudvarhelyen lemondták a karácsonyi vásár színpadi műsorait és koncertjeit, elmarad a szilveszter éjszakára tervezett tűzijáték és zenés program is – közölte a Maszol.ro beszámolója szerint a székelyudvarhelyi városvezetés.

A székelyudvarhelyi tragédia miatt részvétét fejezte ki Novák Katalin köztársasági elnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is, aki hozzátette: Magyarország kormánya minden segítséget megad az épület állapotának stabilizálásához és újjáépítéséhez. Az Ökumenikus Segélyszervezet hárommillió forinttal segíti a székelyudvarhelyi kollégiumomlás áldozatait, és gyűjtést szervez a károsultak megsegítésére – közölte a szervezet kedden az MTI-vel.

MTI

Borítókép: Veress Nándor / MTI

Kapcsolodó cikkek