Csaknem 1800 támogatottja van idén a Csoóri Sándor Programnak - Külhoni Magyarok
általános Hírek Magyarország

Csaknem 1800 támogatottja van idén a Csoóri Sándor Programnak

Csaknem 1800 támogatottja van idén a Csoóri Sándor Programnak; több mint 700 néptáncegyüttes, 300-nál több táncház és 250 egyéb népzenei program kapott támogatást 2,5 milliárd forint értékben – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára szerdán.

Novák Irén az M1 aktuális csatornán kifejtette, a programot 2017 óta hirdeti meg a kormány, mert kiemelten fontosnak tartja az aktív közösségek támogatását, hiszek azok jelenítik meg „identitásunk alapjait, gyökereinket”; és egy-egy település életében is nagyon fontos szerepet töltenek be.

Elmondta, tapasztalataik szerint „reneszánszát éli” a népi kultúra; a legnépszerűbb kategória a néptánc volt, emellett a népzenei és a népi kultúrát éltető csoportok és az alkotó közösségek is szép számban pályáztak.

Örömét fejezte ki, hogy a pályázatok csaknem 90 százaléka kap támogatást, és hogy számos külhoni, Kárpát-medencei területet is támogat a kormány, hogy tovább erősödjön a magyar identitás. Így például egy-egy autentikus tájegység korábban kutatott, napjainkban elfeledetté vált néptáncai is megőrizhetők – jegyezte meg.

A helyettes államtitkár kiemelte, nyertek olyan nagy országos szervezetek is – példakánt említve a Debreceni Hajdú Táncegyüttest -, amelyek Magyarország jó hírét viszik a világban.

De sok volt a gyerekeknek szóló program a pályázatok között, amelyek szintén nagyon fontosak, mert általuk ismerkedhetnek meg a legkisebbek a hangszerekkel; vagy így tanulhatnak meg a fiatalok az úgynevezett mester-inas program segítségével egy-egy kiveszőben lévő ősi szakmát, mint például a hímzést, a szövést, a nemezelést, vagy akár a gyöngyfűzést. Ha pedig ismerik, milyen kemény munka áll egy-egy termék elkészítése mögött, más szemmel nézik a népművészeti vásárokban is ezeket az árukat – fűzte hozzá.

Novák Irén szerint a népzene, a néptánc egy önkifejezési forma, amelyben benne van az ezeréves magyar történelem; „ettől vagyunk mások más nemzetekhez képest”. Hozzátette, a gyerekek számára ezek a csoportok jó közösséget, erős gyökereket adnak, „így lehetnek erős önismerettel rendelkező büszke magyarok”, akik mindig tudnak miből táplálkozni, és visszanyúlni az alapokhoz – fogalmazott.

A helyettes államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, egy-egy alkotóház kisebb infrastrukturális fejlesztésére is lehetett pályázni, de a támogatást akár népviselet vásárlására, vagy fellépéseknél az utazási költség fedezésére is lehet fordítani.

MTI

Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Kapcsolodó cikkek

  • Elhunyt Kovács Ferenc

    Mély megrendüléssel és fájdalommal értesültünk róla, hogy 2024. október 7-én, hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után életének 70. évében