A felvidéki magyar színjátszás ikonikus alakját, a 80 éves Dráfi Mátyás Jászai Mari-díjas színművészt köszöntötték tegnap este Komáromban.
A város, a Jókai Színház és az Egressy Béni Városi Művelődési Központ szervezésében meghitt, könnyeket fakasztó, de sok nevetéssel is tűzdelt, derűs ünnepi műsorral köszönték meg a színművész eddigi munkáját. Keszegh Béla polgármester mellett jelen volt a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága képviseletében Czimbalmosné Molnár Éva főosztályvezető, Gál Tamás, a Komáromi Jókai Színház igazgatója és a társulat, Czajlik József, a kassai Thália Színház igazgatója, Forró Krisztián, a Szövetség elnöke, Becse Norbert, a Szövetség komáromi járási elnöke, Juhász György, a Selye János Egyetem rektora, Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke, Fekete Irén, az SZMPSZ elnöke, Mézes Rudolf, a SZMSZSZ elnöke, illetve családtagok, barátok és a művész tisztelői. Dráfi Mátyást Lakatos Róbert brácsaművész, az Egressy Béni VMK igazgatója köszöntötte, és „elhúzta” neki egyik szerepe, Tevje dalát. Ezt követően a Jókai Színház fiatal színművésze, Matusek Attila méltatta Dráfi Mátyás előadóművész, színházalapító, érdemes művész több mint hat évtizedes színészi pályáját és ismertette életrajzát.
Czimbalmosné Molnár Éva Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárának köszöntőjét tolmácsolva úgy fogalmazott, Dráfi Mátyás évtizedek óta a Felvidék és az ország legismertebb, legszeretettebb színésze. „Egy olyan ember, akinek a szakmai kvalitását senki sem kérdőjelezheti meg. Küldetése végig a közönséget és a közösséget szolgálni” – fogalmazott. Makacs ragaszkodása és küzdelme a nemzetben maradásért az anyaországban élőknek is erőforrás, húzta alá. A nemzetpolitikai államtitkár nevében a felvidéki magyar színház- és előadóművészet, az egyetemes magyar kultúra magas színvonalú művelése és terjesztése, valamint a magyar kulturális életet gazdagító jelentős közösségteremtő tevékenysége elismeréséül díszoklevelet nyújtotta át Dráfi Mátyás színművésznek.
Ezt követően Forró Krisztián, a Szövetség elnöke is köszöntötte és egy festménnyel is megajándékozta születésnapja alkalmából, ahogy fogalmazott, a „szeretett színészt”, majd Szabó Viktor színművész József Attila Thomas Mann üdvözlése című költeményét adta elő, kérlelve, „ne menj el, mesélj”. A dramaturgiailag remekül felépített ünnepi köszöntő műsorban József Attila szavai alapozták meg a Dráfi Mátyással következő interjút: „Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen néz téged, mert örül, hogy lát ma itt, fehérek közt európait”.
Varga Emese, a Jókai Színház dramaturgja ült le beszélgetni a színművésszel, aki mesélt szépről, jóról, szomorúságról, a színjátszásról – az életéről. Dráfi a meghitt beszélgetés során nem hazudtolta meg önmagát: már az első mondatával megnevettette a közönséget, amikor szabadkozva mondta, „nagy zavarban vagyok, 80 éves még nem voltam, nem is tudom, hogyan viselkedjek”. Folyamatosan mosolyt csalt a hallgatósága arcára, akik derűs kacagással, tapssal és a meghatottság könnyeivel jutalmazták a színművészt.
Arra a kérdésre, hogy mi a titka a jó színésznek, Dráfi így válaszolt: „van egy manus, aki papírkoronát tesz a fejére, piros palástot a vállára, ráül egy alkalmatosságra, amire azt mondja, hogy az a trón és elhiszi magáról, hogy ő a király. Nem normális, ugye? De vigasztal bennünket az a tény, hogy a nézőtéren ül 300 ember, akik elhiszik a papírkoronás pasiról, hogy ő a király. Akkor van nagy baj, ha nem hiszik el! Nem a nézőtéren, de a színpadon. Valami ilyesmi a titok” – jegyezte meg.
Gál Tamás színházigazgató Kosztolányi Dezső A komédiás dala című megzenésített versét adta elő, ezzel kedveskedve a jubiláló színészlegendának. Az ünnepi műsor a Komáromi Jókai Színház színművészeinek közös dalával ért véget, majd tortával köszöntötték a színház örökös tagját, aki még sokáig fogadta a gratulációkat.
Forrás: Felvidék.ma
Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma