Ha a baloldal kijelentéseit tettekre váltanák, Magyarország belesodródna a háborúba – erről Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. A miniszter kijelentette: amíg Magyarországon polgári kormány van, addig ebben a konfliktusban hazánk nem fog fegyvert szállítani, hiába buzdítanak erre az ellenzéki pártok.
Magyarországnak három nagyon fontos feladata van: az első, hogy ne sodródjunk bele ebbe a háborúba, maradjunk ki belőle, ne tegyünk olyan felelőtlen nyilatkozatokat, amelyek ezt idézik elő – hangoztatta Gulyás Gergely. Ha azokat a nyilatkozatokat, amelyeket a baloldal és különösen a miniszterelnök-jelöltje tesz, valaki tettekre váltaná, akkor Magyarország belesodródna a háborúba – mutatott rá a miniszter, aki kijelentette: a béke a fejlődés és a biztonság alapja.
Másodikként említette, hogy természetesen keresik a közös megoldásokat a szövetségesekkel – a NATO-val és az unióval – de ne „mi fizessük meg az árát ennek a háborúnak”. Olyan szankciókat fogadjanak el, vezessenek be, amelyek nem Magyarországnak, illetve Európának fájnak jobban – hangsúlyozta. Gulyás Gergely kiemelte: ezért mondták azt, hogy az energiaellátással összefüggő kérdésekben nem szabad szankciókat bevezetni. Tudomásul kell venni, a földgáz- és kőolajszállítások Oroszországból a magyar gazdaság működésének és a háztartások rezsicsökkentésének olyan fontos részét képezik, hogy semmi mással nem lehet kiváltani. Ezért – folytatta – ezen a területen semmiképpen ne vezessenek be szankciókat.
A tárcavezető harmadik pontként jelölte meg, hogy most már csaknem félmillió ember érkezett Ukrajnából Magyarországra, nagy többségük átutazik az országon, de sokan vannak, akik maradnak. Elsősorban a kárpátaljai magyarok tartoznak ebbe a körbe, de mások is vannak, akik maradni fognak addig, amíg a háború tart – mutatott rá a politikus. Gulyás Gergely aláhúzta: most Magyarország az első biztonságos ország, ez így volt már 2015-ben a migrációs válság idején is, amikor rögzítették, hogy nem a hatodik-hetedik országban kell biztosítani a menedékjogot. Most ebben is példát mutatunk, és látszik, hogy rendkívüli összefogás van a háború elől menekülők megsegítésében – jegyezte meg.