A kormány 25 százalékos gázfelhasználás-csökkentést írt elő az állami szerveknél és az állami tulajdonú gazdasági társaságoknál – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.
Gulyás Gergely úgy fogalmazott, a kormány magán kezdi a takarékoskodást, amely azonban nem érinti a kórházakat és a bentlakásos szociális intézményeket. Elmondta, a következő kormányülésig minden miniszternek a saját területén meg kell hoznia az ehhez szükséges intézkedéseket.
A miniszter értékelése szerint egész Európában rendkívül nehéz az energiaellátási helyzet, és az energiaárak emelkedése miatt gazdasági válsághelyzet alakult ki. Ebből az is egyértelmű, hogy a szankciós politika nem váltotta be a reményeket: az energiaárak az egekbe szöktek, Oroszország extraprofitra tett szert, a megnövekedett energiaárak következménye pedig az energiaválság – mondta. Hozzátette: gázellátási és gázár problémák vannak, a gázellátási problémák azonban nem érintik Magyarországot. Úgy összegzett, mivel a gázár emelkedett a legnagyobb mértékben, egyértelmű cél a lakosságnak és a vállalatoknak, hogy amilyen gyorsan lehet, csökkentsék a gázfogyasztást.
Gulyás Gergely azt mondta, a lakossági szférában legnagyobb támogatási program Európában Magyarországon van. Ha ma kellene kifizetni az átlagfogyasztásig az áram- és a gázszámlát, akkor az egy magyar háztartásnak havonta összesen 180 ezer forint lenne, ehhez képest a kettőért együtt mintegy 25 ezer forintot kell fizetni – részletezte. Közölte, 150 ezer forintnál nagyobb a támogatás, amit ma átlagfogyasztásig egy háztartásnak biztosít a kormány havonta.
Jelezte, azon vannak, hogy ezt a programot fenn tudják tartani, ehhez minden intézkedést megtettek az extraprofitadókkal. Ennek ellenére mindenkit arra kérnek, hogy az észszerűség keretein belül a gázzal és az árammal óvatosan bánjon – tette hozzá. Beszámolt arról is, hogy a kormány tűzifa- és barnaszénprogramot hirdet a gáz kiváltása érdekében. Jövő héttől az erdőgazdaságoknál is lehet tűzifát venni, minden fatermékre – fajtánként eltérő – hatósági árat fog megállapítani a kormány – közölte.
A miniszter azt mondta, az erdőgazdaságok mindenkinek tudnak biztosítani tíz köbméter fát, ami egy háztartás téli fűtésére elegendő. Ezt a fát azonnal vagy ha nem, akkor a fűtési szezon kezdetéig biztosítják a társaságok – jegyezte meg. Szólt arról is, hogy szénprogramot is indítanak, ezért a barnaszénre is állami elővásárlási jogot biztosítottak. 50 ezerről akár 280 ezer tonnára is emelhető a kitermelés külszíni, felszíni fejtés esetén. Az ehhez szükséges lépéseket a következő napokban a kormány megteszi – közölte. Gulyás Gergely közölte, a vállalati szektorban komoly nehézségeket látnak, ezért az energiaintenzív kis- és közepes vállalkozásoknak támogatási programot dolgoz ki a kormány, ez mind a gázra, mind a villanyra ki fog terjedni. Szerinte munkahelyvédelmi programra van szükség, azokat fenyegeti ugyanis a legnagyobb veszély. Kifejtette: a termelő szektorban, ahol az ellátási láncok egy-egy eleme rendkívül energiaigényes, fennáll az a veszély, hogy kiesnek azok a termelő cégek, amelyek nélkül az egész termelési lánc lehetetlenné válik és ez tömeges munkanélküliséget hozhatna magával.
Ezt megelőzendő a kormány olyan támogatási programot dolgoz ki, amely lehetővé teszi, hogy az ellátási láncok sértetlenül – a profit csökkenésével – folytatni tudják tevékenységüket – közölte. Megerősítette, a távhő ára a lakossági fogyasztóknak nem változik és emellett a kormány programot indít azért, hogy minden távhővel fűtő lakást mérőórával lássanak el. Ma 130-140 ezer lakásban nincs mérőóra, a jelenlegi kapacitásokkal 30 ezer órát lehet felszerelni évente, igyekeznek ezt gyorsítani, de ez így is egy 4-5 éves program lesz – mondta. A tárcavezető közölte: három területen folynak tárgyalások az Európai Unióval, a kondicionalitási eljárásról, a helyreállítási alapról és a hétéves költségvetésről. Az Európai Bizottság először a kondicionalitási eljárás lezárását szeretné, a kormány pedig alkalmazkodott ehhez – tette hozzá.
Gulyás Gergely úgy fogalmazott: egyetértenek a bizottsággal abban, hogy az uniós pénzek hatékony és átlátható elköltése közös érdek, ezért minden olyan garanciát, amelyet ennek érdekében az EU kért, a kormány megadott, a bizottsággal minden szakmai kérdésben meg tudtak állapodni. Gulyás Gergely reményeit fejezte ki, hogy a bizottság kedvező döntést hoz, és elmondta: Varga Judit igazságügyi miniszter, valamint Bóka János európai uniós ügyekért felelős államtitkár Brüsszelben tárgyal, és a héten Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter is uniós biztosokkal folytat tárgyalásokat.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter arra kérte a baloldal európai parlamenti képviselőit, hogy fejezzék be azt a munkát, amellyel saját frakciójukban, az Európai Parlamentben és az Európai Unióban mindent megtesznek annak érdekében, hogy Magyarország, a magyar pedagógusok, egészségügyi dolgozók ne juthassanak hozzá az országot megillető uniós forrásokhoz. Ha valaki a megbízatását a magyar választópolgároktól kapja, akkor az ő érdekükben kell eljárni – jelezte.
Gulyás Gergely tájékoztatása szerint a kormány döntött arról is, hogy új állampapír-stratégiára van szükség. Ezért az Államadósság Kezelő Központ egyes állampapírok hozamát megemeli, és új állampapírt is bocsátanak ki – ismertette. A tárcavezető hangsúlyozta: még szeptemberben megjelenik a piacon olyan állampapír, amelynek induló kamata eléri a 11 százalékot, ez ma a legkedvezőbb ajánlat, kedvezőbb, mint bármely kereskedelmi bank ajánlata.
Számításaik szerint az előttünk álló télre Magyarországon biztosítható a távhőellátás és az árak a lakosságnak változatlanok maradnak. Kitért arra is, hogy lakossági fogyasztóként háromféleképpen lehet kérni a számlázást, valaki vagy az eddigi átalányt fizeti, vagy vállal egy új átalányt, azaz tudja tartani a rezsicsökkentett átlagfogyasztást, vagy havi diktálóként jelzi a fogyasztást.
Az MVM, illetve a szolgáltató jelleggörbe alapján számláz a havi diktálóknak, ezt azonban nem kommunikálta a cég kellőképpen. Az a félreértés keletkezhetett, hogy 12 egyenlő részre kell osztani a számlát havi diktálóként is – közölte, hozzátéve: ezért elnézést kell kérni. Világos, egyértelmű kommunikációt várnak a cégtől – fogalmazott.
Az önkormányzatokkal tárgyalnak – jelezte a miniszter, hozzátéve a héten is találkozik Szita Károllyal, a Megyei Jogú Városok Szövetségének vezetőjével. Rámutatott: az elsődleges feladat, hogy mindenki saját maga próbáljon spórolni és kigazdálkodni a többletköltséget, az állam mindekivel tárgyal és akinek tud, segít. A cél az, hogy bölcsődébe, óvodába, iskolába mindenki járjon, ne kelljen az intézményeket bezárni – mondta. Kiemelte: az alapszolgáltatásokat mindenütt biztosítani kell, ha ilyen esetben kell beavatkozni, az állam meg fogja tenni. A kormány fellép, hogy az MVM mint állami cég adjon ajánlatot az önkormányzatoknak és az egyébként üzletileg indokolt garanciáknál kevesebbet kérjen – közölte. Jelezte azt is, hogy az árstopokról a következő kormányülésen döntenek.
Egyelőre nem értik az uniós kezdeményezést a gázársapkáról, várják a részleteket, a kidolgozott javaslatot – közölte. Megjegyezte: Európa nem önfenntartó gázból, így nincs értelme árplafonról beszélni. Kiemelte: ha holnap megszüntetnék az Oroszország szembeni szankcióknak legalább az energetikai részét, minden feleződne, közte az árak, az infláció. A bizottság nem ezt az utat választotta, hanem egy ezzel ellentétes utat. Ezzel Oroszországnak nem kárt, hanem „iszonyatos hasznot” okoznak – jegyezte meg.
Nem látszik, Ukrajna hogyan tud majd egyszer saját lábra állni, amennyire lehet, segíteni kell, de egy idő után nem nagyon lesz olyan európai állam a szankció okozta károk miatt, aki segíteni tud, ami egészen tragikus helyzethez vezethet – jelezte az ukrajnai helyzetet firtató felvetésre. Pártok kampányokra külföldről nem kaphatnak pénzt, ez súlyos törvénysértés, ki kell vizsgálni, ami a hatóságokra tartozik – közölte egy másik kérdésre, amely a baloldal választási finanszírozására vonatkozott. Hozzátette: ha valaki külföldről kap pénzt, nem zárható ki, hogy egy idő után külföldi érdekeket képvisel majd. A vád súlyos, egy beismerő vallomás már van – utalt Márki-Zay Péter, ellenzéki miniszterelnök-jelölt szavaira. Az ellenzéki politikus érvelését, hogy mozgalomról van szó, ezért nem problémás, teljesen abszurdnak nevezte.
Amit az unió a bővítés ügyében Szerbiával tesz, nem más, minthogy elvegye a kedvét a csatlakozástól – mondta egy másik felvetésre, hangsúlyozva: a csatlakozás mindkét fél érdeke lenne. A kormány a dugódíj bevezetését következetesen ellenzi, de az ellen nem tud tenni, hogy a Budapesten az elmúlt években bevezetett reformok odavezettek, hogy az az autó is parkol, amelyik közlekedik – mondta további kérdésre. Hozzátette: most mindenhol hatalmas dugók vannak, a közterületeket elárasztotta a szemét és mindenhol hajléktalanok vannak, ami Tarlós István főpolgármestersége idején nem volt jellemző.
MTI