Szeptembertől magyar kormányzati támogatásából 16 iskolabusz – öt 23 személyes és tizenegy 9 személyes segíti a gyerekek iskolába járást a Felvidéken – jelentette be szerdán Szigetszentmiklóson a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Gulyás Gergely a Rákóczi Szövetség ünnepélyes iskolabusz-átadó ünnepségén elmondta: a felvidéki szórványban olyan iskolabuszhálózat kezdi meg működését szeptember elsejétől, amely megkönnyíti a magyar gyerekek magyar iskolákba járását. Az iskolabuszok bevezetésének hírére harmadával megnőtt – 200-ról 266-ra – a magyar iskolába íratott gyerekek száma – ismertette. Az iskolabuszprogram ezért mintaprogram is, mert ha ennek hatására többen lesznek, akik megőrzik a nyelvünket, akkor többen lesznek azok is, akik megőrzik a kultúránkat – tette hozzá. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, hogy a buszok Bodrogszerdahely, Kassa, Szepsi, Rozsnyó, Hetény magyar alapiskoláihoz kerülnek; Vaján, Ipolyvarbó, Ipolynyék, Ipolybalog, Ipolyság, Ipolyviska, Léva, Nagyszarva településeken fogják szolgálni a magyar gyerekek iskolába járását.
Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke arról beszélt, hogy szervezetük folyamatosan kereste, keresi azokat az eszközöket, amelyekkel az asszimilációt meg lehet állítani a külhoni területeken. Elmondta, 2021 tavaszán készített a szövetség egy tanulmányt arról, hogy mely iskolák esetében növelhető a diáklétszám iskolabuszokkal, a kormány ez alapján nyújtott támogatást a hálózat kiépítéséhez.
A Rákóczi Szövetség elnöke elmondta, hogy a most átadott iskolabuszok 14 település 15 iskolájába indulnak, hogy naponta 26 különböző útvonalon, 1645 kilométert megtéve 228 kisdiákot vigyenek magyar iskolákba. Így sikerült megtalálni azt az eszközt, amely hosszútávon hozzájárulhat a megmaradás zálogát jelentő magyar iskolaválasztáshoz – mondta. Az ünnepélyes eseményen részt vettek az érintett iskolák igazgatói, pedagógusai, a települések polgármesterei, akik az ünnepséget követően az iskolabuszokkal indulnak haza. A magyar kormány 350 millió forint támogatást nyújtott a 16 iskolabusz beszerzésére és egyéves üzemeltetésükre – tudta meg a Rákóczi Szövetségtől az MTI.
Forrás és fotó: MTI