Jogerőssé vált az Erdélyi Magyar Szövetség bírósági bejegyzése - Külhoni Magyarok
általános Erdély Hírek

Jogerőssé vált az Erdélyi Magyar Szövetség bírósági bejegyzése

Jogerőssé vált az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) fúziójával létrejött Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) bírósági bejegyzése, és ezáltal megszűnt az EMSZ két alkotó pártja – jelentették be szerdán Kolozsváron az új politikai alakulat vezetői.

Mezei János, az EMSZ elnöke a nemzeti politikát egyesítő alakulatként mutatta be az új pártot. Emlékeztetett rá: 3 éves közeledési, egyeztetési folyamat vezetett a fúzióhoz, amelynek bejegyzését korábban elutasította a bíróság, ezért elölről kellett kezdeni a folyamatot. A pártelnök tájékoztatása szerint az elsőfokú bírósági ítélet augusztus 24-én született meg, és november elsején vált jogerőssé. Azt is hozzátette: az EMSZ bejegyzése egyben a két alkotó párt megszűntét jelenti. Az EMSZ logója egyesíti a két megszűnő párt jelképeit: az MPP fenyője az EMNP csillaga a logó közepére került.

Mezei János az új párt öttagú elnökségét is bemutatta: elnökhelyettesként Csomortányi István, alelnökként pedig Mosdóczi Vilmos, Sorbán Attila Örs és Toró T. Tibor segítik munkáját. Az új párt feladatának tekinti, hogy megadja a választás lehetőségét az erdélyi magyar embereknek, hiszen – mint fogalmazott -, a jelöltek versenyéből mindig a közösség nyer. Kijelentette: azt szeretnék megmutatni, hogy rátermett emberekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetségen (RMDSZ) kívül is lehet eredményeket felmutatni.

Csomortányi István elnökhelyettes szerint a pártok összeolvadása csak az erdélyi magyarságnak állt érdekében. Mint fogalmazott: a bukaresti román főhatalom sem szereti, ha az erdélyi magyarságban összetartó politikai folyamatok mennek végbe, és az RMDSZ számára is hasznot hajtott, hogy az ellenzéke megosztott volt. Csomortányi az EMSZ küldetésének tartotta, hogy ne engedje tovább feldarabolódni az erdélyi magyar politikai közösséget. Úgy vélte azonban hogy a választás lehetőségére szükség van, hiszen az erdélyi magyarság egy országnyi közösség, amely nem élhet egypártrendszeri körülmények között.

Toró T. Tibor alelnök hozzátette: a kétpólusú erdélyi magyar politika időszaka kezdődik, de nem a pártok szabad versenye, hiszen az egységes román nemzetállami szemlélettel szemben kell a magyar érdeket képviselni. „Rajtunk van a kényszer, hogy a versenynek és az együttműködésnek egy olyan elegyét tudjuk létrehozni, ahol a választás szabadsága sem sérül nagy mértékben, de a román nemzetállami homogenizáló, jogtipró törekvésekkel szemben hatékonyan tudunk fellépni” – fogalmazott a politikus.

Toró szerint az EMSZ az autonómia ügye iránt elkötelezett nemzeti tábort egyesíti, amely szemben is áll az RMDSZ-szel, de együttműködő partnere is „a bukaresti politikában otthonosan mozgó” szövetségnek.

Az MTI kérdésére a pártelnök elmondta: az elnökség mandátuma legfeljebb két évig tart. Már az elkövetkező hetekben megkezdődik a két párt helyi szervezeteinek egyesülési folyamata, és legkésőbb két éven belül kell összehívni azt a kongresszust, amely megválasztja majd a párt új vezetését. Mint elhangzott: az elnökség addig a szervezetépítésre és a 2024-es önkormányzati választásokra való felkészülésre összpontosít.

MTI

Kapcsolodó cikkek