Folyamatban vannak a tárgyalások a Zsolnay gyárral, hiszen Zsolnay cserepek vannak a Városházán.
Két év múlva olyan lehet a szabadkai Városháza tetője, mint újkorában. A szecessziós stílusú épület 113 éve épült, mostanra viszont már felújításra szorul. A tetővel kezdik a munkát, a pénzt pedig uniós forrásból biztosítják. Dr. Pásztor Bálint erről is beszélt a Szabadkai Magyar Rádió műsorában. Arra is felhívta a figyelmet, hogy június 30-ig lehet jelentkezni az MNT jogászösztöndíj-pályázatára. A kétnyelvű, vagyis szerbül és magyarul is tudó jogászok keresettek, mindig találnak munkát – hangsúlyozta a VMSZ elnöke.
A hónap végéig lehet jelentkezni az MNT Vajdasági Jogászösztöndíj Programjának következő évi támogatására. Az ötödik éve megjelenő jogászösztöndíjnak már most is van hatása – mondta az SZMR műsorában dr. Pásztor Bálint. A vajdasági magyar jogászok száma azóta megtöbbszöröződött, vagyis a jogi utánpótlást sikerült olyan szinten is biztosítani, hogy az a munkaerőpiacon is észrevehető – fogalmazott a VMSZ elnöke, majd hozzátette, a munkanélküli vajdasági magyar jogász ritkább, mint a fehér holló, ráadásul a tanulmányok négy éve alatt összesen négymillió forint ösztöndíjat lehet kapni, ami szerinte valóban ösztönző lehetőség.
„Azért fontos, hogy minél több vajdasági magyar joghallgató és később jogász legyen, mert ezáltal tudjuk biztosítani azt, hogy akár az ügyészségeken, akár a bíróságokon, akár az önkormányzatokban, közvállalatokban, de a magáncégekben is, tehát mindenhol, ahol jogászokra van szükség, legyenek nekünk olyan fiatal szakembereink, akik kétnyelvűek, tehát nemcsak szerbül, hanem magyarul is tudják űzni a szakmát, akik a különböző jogsértések esetében föl tudnak lépni.”
Két év múlva várhatóan már felújított tető fedi a szabadkai Városházát, amelyet egy uniós IPA-pályázat támogatásából pénzelnek – erről is beszélt dr. Pásztor Bálint. A most 113 éves épület tetőszerkezete beázik, felújításra szorul. A terv az, hogy visszaállítják eredeti állapotába.
„Kiskunhalassal nyert Szabadka városa egy IPA-pályázaton, ami azt jelenti, hogy Kiskunhalason is meg fog újulni egy épület, illetve itt, Szabadkán első lépésben az épületnek a tetőszerkezete. Folyamatban vannak a tárgyalások a Zsolnay gyárral, hiszen Zsolnay cserepek vannak a Városházán. A jövőben is Zsolnay cserepek lesznek a Városháza tetején. Folyamatban van most már a pályázatnak a lebonyolítása, ami azt jelenti, hogy a következő nagyjából két évben ennek a munkának a végére fognak érni a szakemberek, és utána pedig az a cél, hogy homlokzatról homlokzatra haladva majd a homlokzat is megújuljon.”
Dr. Pásztor Bálint a Magyarittabén megtartott Durindóról és Gyöngyösbokrétáról is beszélt. Azt mondta, az, hogy egy 650 fős település így meg tudott szervezni egy olyan nagyszabású, kétnapos rendezvényt, amelyen több mint 2000 fellépő volt, és 150 önkéntes segítő dolgozott heteken át, azt bizonyítja, hogy a magyar közösség életerős, különösen a szórványban élők.
A nyár folytatása is eseménydús lesz – magyarázta a VMSZ elnöke. A szerb parlament július elején is ülésezik, amikor a képviselők várhatóan megválasztják a REM, vagyis az Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testület tagjait. Ez azért is fontos, mert ez a feltétele az ún. 3-as klaszter megnyitásának, vagyis egy lépcsőfokot jelent az ország uniós közeledésében.
A hónap végéig még ide várják Magyar Leventét, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárát, akivel beruházásokat adnak át és egyeztetnek az új gazdaságfejlesztési pályázatok kiírásáról. Július 2-tól 6-ig pedig a VIFÓ szervezi meg a Szabadegyetemet Kishegyesen.