pásztor bálint Archives - Külhoni Magyarok

Címke: pásztor bálint

140 millió dinár vajdasági fejlesztésekre

Topolyán 30 millió dinárt fordítanak a készülő kollégium és adminisztrációs központ berendezésére, 40 milliót pedig, 15 – 25 arányban, Pacsér és Bácskossuthfalva vízvezeték-hálózatának részleges felújítására szánnak.

(tovább…)

Ajándék a legkisebbeknek

Ünnepélyes keretek között került sor Szajánban a Rákóczi Szövetség mesekönyveinek és csokoládéinak, valamint az iskolakezdési ösztöndíjak és a Magyar Nemzeti Tanács ajándékainak átadására.

(tovább…)

Prof. dr. Dudás Attila alkotmánybíró lett

Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke Facebook-oldalán beszámolt róla, hogy a köztársasági parlament csütörtöki döntése értelmében a VMSZ frakciója által javasolt prof. dr. Dudás Attila lett az egyik alkotmánybíró.

(tovább…)

Nacsa Lőrinc: Magyarország kormánya felelősséget visel a külhoni magyar közösségekért

A valódi értékvállalás felelősségteljes feladat, amelyet csak értékek mentén lehet vállalni, és Magyarország kormánya felelősséget visel a külhoni magyar közösségekért, a művelődésükért, a szülőföldön való megmaradásukért és boldogulásukért – hangsúlyozta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (VMMI) fennállásának 20. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségen kedden Zentán.

(tovább…)

Nacsa Lőrinc: a sajtónak kiemelt szerepe van a magyar közösség megtartásában

A külhonban a sajtóra különösen igaz, hogy nem pusztán információt közvetít, hanem közösséget épít, identitást formál, és kiemelt szerepe van a magyar közösség megtartásában is – hangsúlyozta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár csütörtökön Újvidéken, ahol a Magyar Szó Lapkiadó Kft. Sajtó- és Nyomdamúzeumának átadóján vett részt.

(tovább…)

Élni kell minden lehetőséggel!

Nagy érdeklődés övezte a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiájának tervezetéről szóló első közvitát Óbecsén – értékelte a rendezvényt dr. Pásztor Bálint a Szabadkai Magyar Rádióban.

(tovább…)

Dr. Pásztor Bálint bejelentette: Orbán Viktor és Aleksandar Vučić ma veszik át a Pásztor István-díjat

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke Facebook-oldalán közölte a hírt. Posztjában azt írta:  „Orbán Viktor és Aleksandar Vučić Pásztor Istvánnal együtt meghatározták a szerb–magyar kapcsolatok történelmi fordulatát. A díjjal azt a közös munkát ismerjük el, amely mára Európa-szerte követendő példává tette a szerb–magyar együttműködést.”

(tovább…)

Dudás Attila a VMSZ frakciójának alkotmánybíró-jelöltje

Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke csütörtökön a Facebookon közölte, hogy a párt parlamenti frakciója benyújtotta prof. dr. Dudás Attila jelölését az alkotmánybírói tisztségre. A bejelentés szerint a VMSZ Elnöksége és Tanácsa előző este egyhangúlag támogatta Dudás indulását. A jelölések benyújtására rendelkezésre álló határidő pénteken jár le.

(tovább…)

A Szerb–Magyar Ügetőtalálkozó erősíti a barátságot, az együttműködést és a közösséget

Dr. Pásztor Bálint gratulált a Szerb-Magyar Ügetőtalálkozó Pásztor István Emlékfutama győztesének, valamint minden helyezettnek. A Szerb-Magyar Ügetőtalálkozót Budapesten, a Kincsem Parkban rendeztek meg. A Pásztor István Emlékfutam Szabadkai Díját Papp István nyerte meg Digital Races nevű lovával. A VMSZ elnöke egészségi állapota miatt nem vehetett részt a futamon.

(tovább…)

Szabadka szíve ismét ragyoghat

A Helyi értékek bemutatása a kulturális örökség turisztikai szempontból történő hálózatépítésének ösztönzésével nevű, röviden SharingValues projekt részeként Szabadkán és Kiskunhalason is infrastrukturális beruházásra kerül sor, ugyanakkor az idegenforgalom terén is különböző fejlesztéseket valósítanak meg, például többnyelvű weboldalt, virtuális túrákat és promóciós filmet készítenek. A projektnek köszönhetően megújul a szabadkai Városháza tetőszerkezete, és a tervek szerint hamarosan kiírják a kivitelező kiválasztására vonatkozó pályázatot.

(tovább…)

Zsablya, Csúrog: Az 1944/45-ös ártatlan magyar áldozatokra emlékeztek

Zsablyán, a Havas Boldogasszony templomban ökumenikus istentisztelettel kezdődött a megemlékezés, amely keretében megszentelésre került a csúrogi templom egykori Szent József szobra, amely a jó embereknek köszönve újra szent helyen állhat. A szentmisét Ft. Serfőző Dezső, titeli plébános celebrálta, de az egybegyűltekhez szólt még Halász Dániel református lelkész és Dolinszky Gábor evangélikus püspök-helyettes is.

(tovább…)

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a békéhez erőre van szükség

A békéhez erőre van szükség, arra van szükség, hogy kiálljunk önmagunkért és kitartsunk a jó ügyek mellett – hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter ünnepi beszédében csütörtökön Szabadkán az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 69. évfordulójának vajdasági központi megemlékezésén.

(tovább…)

Dr. Pásztor Bálint a VMSZ szerepéről és a szerb–magyar együttműködésről beszélt a MÁÉRT ülésén

Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke elmondta, hogy a Magyar Állandó Értekezlet plenáris ülésén a szerbiai politikai helyzetről, valamint arról beszélt, milyen szerepet tölt be a VMSZ a szerb–magyar kapcsolatok alakításában. Hangsúlyozta, hogy a VMSZ az elmúlt időszakban is a józan ész és a normalitás hangját képviselte a szerb politikai életben, és egyre több ember látja világosan, hogy az ellenzék oldalán nincs sem program, sem elképzelés, sem hiteles vezetés.

(tovább…)

Díszülést tartottak Zentán

Az emlékharang megkongatásával és koszorúzással emlékeztek a zentai csata 328. évfordulójára. Ezt követően megtartották a Községi Képviselő-testület díszülését, amelynek keretében átadták a község legrangosabb kitüntetéseit.

(tovább…)

Közös gondolkodás a nemzetpolitikáról

A rendszerváltás megélése és közösségi hatásai, a kilencvenes évek kihívásai, történelmi megbékélés, oktatás, kultúra, identitás, jövőkép – ezekről a témákról is szó volt a palicsi Nyárhangoló Fesztiválon pénteken.

(tovább…)

Dr. Pásztor Bálint: A magyar közösség életerős

Két év múlva olyan lehet a szabadkai Városháza tetője, mint újkorában. A szecessziós stílusú épület 113 éve épült, mostanra viszont már felújításra szorul. A tetővel kezdik a munkát, a pénzt pedig uniós forrásból biztosítják. Dr. Pásztor Bálint erről is beszélt a Szabadkai Magyar Rádió műsorában. Arra is felhívta a figyelmet, hogy június 30-ig lehet jelentkezni az MNT jogászösztöndíj-pályázatára. A kétnyelvű, vagyis szerbül és magyarul is tudó jogászok keresettek, mindig találnak munkát – hangsúlyozta a VMSZ elnöke.

(tovább…)

Dr. Pásztor Bálint: A vajdasági magyar közösség túlnyomó többsége a normalitásban gondolkodik

Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke az Újvidéki Rádió PoliTér című műsorában a Szerbiában uralkodó társadalmi-politikai helyzetről a többi között azt mondta, hogy vannak olyan polgárok Szerbiában, akik elégedetlenek az ország iránytásával, de erre nem az a megoldás, hogy más emberek életét lehetetlenítsék el a tüntetésekkel.

(tovább…)

„A tüntetéssorozat nem vezet sehova”

Az alkotmány értelmében nem lehetséges szakértői vagy átmeneti kormány Szerbiában – erről beszélt dr. Pásztor Bálint a Szabadkai Magyar Rádióban. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerint a tüntetéssorozat ezért nem vezet sehova.

(tovább…)

Alexov Lyubomirt és Rusz Milánt fogadta dr. Pásztor Bálint

2025 második felében a magyar kultúra mutatkozik be Szerbiában, 2026 első felében pedig a szerb kultúra Magyarországon.

Alexov Lyubomir, a Magyar Országgyűlés Nemzetiségek Bizottságának alelnöke, szerb nemzetiségi szószóló és Rusz Milán, a Magyarországi Szerb Színház igazgatója voltak ma dr. Pásztor Bálint vendégei. A Vajdasági Magyar Szövetség elnökéhez dr. Hankó Balázs magyar kulturális és innovációs miniszter megbízásából látogattak el. Dr. Pásztor Bálint Facebook-bejegyzésében azt írja, arról egyeztettek, miként mutathatjuk be kultúráinkat a lehető legméltóbb és legteljesebb módon a közönségnek a Magyar Szerb Kulturális Évad keretében.

A VMSZ elnöke hozzáteszi, 2025 második felében a magyar kultúra mutatkozik be Szerbiában, 2026 első felében pedig a szerb kultúra Magyarországon, a két ország stratégiai együttműködésének jegyében.

Forrás: Pannon RTV

Jövő Vajdaságban

A Magyar Diplomáciai Akadémia ösztöndíjasaival és vajdasági fiatalokkal folytatott interaktív beszélgetést Magyar Levente, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettese és dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.

(tovább…)

Magyar Levente: a kormány minden érvényes pályázatot támogatni tudott az utóbbi nyolc évben

A magyar kormány minden érvényes pályázatot támogatni tudott az utóbbi nyolc évben, egyet sem kellett elutasítani forráshiány miatt, és ez a hagyomány az idén is folytatódott – hangsúlyozta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Zentán, ahol a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjának keretében írtak alá szerződéseket a sikeres pályázókkal.

(tovább…)

Évi közgyűlést tartott a HMDK

A dályhegyi kultúrotthon nagytermében került sor a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) rendes évi közgyűlésére szombaton, ahol beszámoló hangzott el az elmúlt időszak jelentősebb eseményeiről, és meghatározták a 2025-ös évre szóló feladatokat, terveket is.

(tovább…)

Orbán Balázs: nemcsak a saját mikroközösségünkben, hanem nemzetközi versenyben is bizonyítani kell

A magyaroknak nemcsak az a fontos, hogy a saját mikroközösségükben ők legyenek a legkiválóbbak, hanem az is, hogy hogy egy nemzetközi versenyben is bizonyítsák a kiválóságukat – hangsúlyozta a Mathias Corvinus Collegium (MCC) szabadkai központjának megnyitóján Orbán Balázs, az MCC kuratóriumának elnöke, a miniszterelnök politikai igazgatója pénteken.

(tovább…)

Szili Katalin: a kollektív bűnösséget egyszer és mindenkorra el kell törölni

A kollektív bűnösséget egyszer és mindenkorra el kell törölni, ez egyes területeken, például Kárpátalján még nem egyértelmű, a Vajdaságban viszont már megtörtént a történelmi megbékélés is – hangsúlyozta megnyitóbeszédében Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Nyolcvan éve történtek a magyarellenes atrocitások – A történelmi megbékélés egy évtizede című konferencián szerdán Szabadkán.

(tovább…)

Az aradi vértanúkra emlékeztek Eleméren

Vajdaság magyarsága vasárnap a bánáti Eleméren, Kiss Ernő honvédtábornok, aradi vértanú sírjánál, gyászmisén és az újraállított sírjának a megkoszorúzásával rótta le kegyeletét az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt.

(tovább…)

Koncz Zsófia: a nemzet alapja a család

A nemzet alapja a család, ezért a magyar kormány azon dolgozik, hogy segíteni tudja a családokat az egész Kárpát-medencében – hangsúlyozta Koncz Zsófia családokért felelős államtitkár szombaton Topolyán, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének konferenciáján.

(tovább…)

Potápi Árpád János: Kárpát-medencei szinten gondolkodunk

Elsősorban a helyi vállalkozások megerősítése és összekapcsolása a célja a szakmai rendezvényeknek, de utána ezt határon túlra is el kell vinni, hiszen mindannyian Kárpát-medencei szinten gondolkodunk – hangsúlyozta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár csütörtökön Palicson a Connect+Grow vállalkozói szakmai konferencia megnyitóján.

(tovább…)

Nagyberuházások, kisebbségvédelem, migráció…

Ma megjelent a Vajdasági Magyar Szövetség honlapján a Szerb Haladó Párttal kötött koalíciós szerződés magyar nyelvű változata, erről adott hírt dr. Pásztor Bálint pártelnök a Facebook-oldalán. A dokumentum 2024. szeptember 13-án került megkötésre Belgrádban. Az alábbiakban ebből emelünk ki részleteket. A koalíciós szerződés teljes terjedelemben itt tekinthető meg.

(tovább…)

Juhász Bálint és Maja Gojković fogadta a VMSZ elnökét

Aktuális kérdésekről, projektumok megvalósításáról folytatott megbeszélést dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, valamint a párt köztársasági parlamenti frakcióvezetője és a szabadkai képviselő-testület elnöke Juhász Bálinttal, a tartományi képviselőház elnökével és Maja Gojković vajdasági kormányfővel Újvidéken.

(tovább…)

Ünnepelt a 30 éves VMSZ: Jó legyen magyarnak lenni!

Fennállásának harmincéves évfordulóját ünnepelte kedden a Vajdasági magyar Szövetség Magyarkanizsán. A rendezvényen mintegy ezer meghívott vett rész, az egykori pártalapítók, a jelenlegi vezetők és aktivisták mellett több díszvendég: Pirityiné Szabó Judit, Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője, Magyar József, Magyarország belgrádi nagykövete, Csallóközi Eszter szabadkai magyar főkonzul.

(tovább…)

Forró: Csak akkor fogunk tudni magyarként megmaradni, ha összetartunk, kiállunk a hagyományaink, kultúránk és anyanyelvünk mellett

Forró Krisztián a Magyar Szövetség elnöke is részt vett a CPAC budapesti rendevényének második napján tartott beszélgetésen, melyen a határon túli magyar közösségek vezetői cseréltek eszmét. A felvidéki párt elnöke arra mutatott rá, hogy Szlovákia európai uniós csatlakozása, a Magyarország és Szlovákia közti határ megszűnése nagyban segítette a két ország viszonyának javulását. Egyetértett azzal, hogy a hagyományokhoz ragaszkodás az, ami megtartja a határon túli magyar kisebbségeket.

(tovább…)

„Szabadkán megvagyunk!”

A szükséges ezer helyett 1479 aláírást gyűjtött a Vajdasági Magyar Szövetség Szabadkán, a lista indulásához az önkormányzati választásokon – tette közzé közösségi oldalán dr. Pásztor Bálint.

(tovább…)

Szili Katalin: példaértékű a Vajdaság működése

Példaértékűnek nevezte a vajdasági autonóm tartomány működését Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó szombaton Szabadkán, amikor rámutatott: a Vajdaságban egy „teljes mértékben megvalósult, kiterjedt kulturális autonómia részesei lehetnek az itt élő magyarok azzal, hogy kultúra, oktatás, média és finanszírozás kérdéseiben a (vajdasági) Magyar Nemzeti Tanács önállóan dönt”.

(tovább…)

Húsz jogászhallgató nyerheti el az MNT által meghirdetett jogászösztöndíjat

A 2024/2025-ös tanévben újabb 20 jogászhallgató nyerheti el a Magyar Nemzeti Tanács által meghirdetett jogászösztöndíjat, írja a pannonrtv.com.

A feltételek nem változtak: azok a gólyák igényelhetik, akik még nem rendelkeznek felsőfokú végzettséggel és első alkalommal iratkoznak be valamelyik Szerbiában működő akkreditált jogi karra, valamint általános vagy középiskolai tanulmányaikat magyarul végezték, az egyetem befejezése után pedig legalább öt évig szülőföldjükön maradnak.

A meghirdetett ösztöndíj havi összege nettó 100 ezer forint dinár ellenértéke, melyet tanévenként 2 részletben folyósítanak a nyertes pályázóknak. A ösztöndíjpályázat június 28-áig elérhető. Minden további részlet megtalálható az MNT honlapján.

Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökekijelentette, hogy „hiány van magyar jogászokból mindenhol, ezért hirdettük meg négy évvel ezelőtt az ösztöndíjat és azóta is tartjuk fenn a Magyar Kormány támogatásából. Az igazságügyben, a közigazgatásban, de még a gazdaságban is hiány van kétnyelvű jogászokból, olyan vajdasági magyarokból, akik beszélik a szerb nyelvet. Természetesen elsajátítják a magyar jogi terminológiát. Biztos, hogy nemcsak olyan szempontból jó választás a jogi szakma, hogy lehet vele 4 millió forintot keresni az ösztöndíj révén, hanem utána munkahely is várja a fiatalokat, hiszen én munkanélküli vajdasági magyar jogászt nem ismerek.”

Forrás: vajma.info

Pásztor Bálint: megvalósítottuk a céljainkat

Legalább annyi szavazatot és mandátumot szereztünk, mint az előző választáson, ami azt jelenti, hogy megvalósítottuk választási céljainkat, ezért mondhatom, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség győzött – hangsúlyozta Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség megbízott elnöke vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján, a Szerbiában aznap tartott választások eredményeit kommentálva.

(tovább…)

Pásztor Bálint: nem árvult el sem a vajdasági magyar közösség, sem a VMSZ

Nem árvult el és nincs magára hagyva sem a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), sem a vajdasági magyar közösség, egységesen dolgoztak az utóbbi hetekben is, emellett összmagyar összefogást tapasztaltak meg, a Kárpát-medencei magyarság, illetve az anyaország vezetői is támogatásukról biztosították a legnagyobb délvidéki magyar pártot – hangsúlyozta Pásztor Bálint, a VMSZ megbízott elnöke szerdán Szabadkán.

(tovább…)

Lázár János: a Szeged-Szabadka vasútvonal az összetartozás vasútvonala

Ma azt mondhatjuk, hogy mi, szerbek és magyarok összetartozunk, Szerbia és Magyarország összetartozik, ez az összetartozás vasútvonala és az összetartozás szimbóluma – hangsúlyozta Lázár János építési és közlekedési miniszter kedden Palicson annak alkalmából, hogy nyolc év után újraindult a vasúti személyközlekedés Szeged és Szabadka között.

(tovább…)

Magyar Levente: a vajdasági magyar közösséget az összetartó ereje segíti át a változásokon és nehézségeken

Az ember folyamatosan érzi a változások erejét és következményeit, ugyanakkor érez egyfajta változatlanságot és stabilitást is, ami abból fakad, hogy a vajdasági magyar közösségnek olyan összetartó ereje van, amely minden változáson és nehézségen átsegíti – hangsúlyozta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Szabadkán.

(tovább…)

Potápi Árpád János: a vajdasági magyarok szorgalmuknak köszönhetően tudtak kiemelkedni nehéz helyzetükből

A vajdasági magyarok szorgalmuknak köszönhetően tudtak kiemelkedni nehéz helyzetükből és példát mutatni a többi nemzetrésznek – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Palicsfürdőn, a vajdasági magyar vállalkozói közösség kiemelt rendezvényén, a Connect&Grow szakmai konferencián.

(tovább…)