Az átadó díszvendége Bóka János, Magyarország európai ügyekért felelős minisztere volt. A Víztorony megtekintését követően a vendéglátójával, dr. Pásztor Bálinttal egy közösségi találkozón vettek részt a Vigadó teraszán.
A palicsi Víztorony egykoron multifunkcionális építmény volt. Kapuja az egykori fürdő bejárata, fedett része a Szabadka-Palics villamosjárat megállója volt, és természetesen víztoronyként is működött. Az építmény mindig is Palics szimbóluma volt és marad is. Az elmúlt évtizedekben sokat veszített régi fényéből, felújításra szorult.
A restaurálási munkálatokat még tavaly megkezdték, az állványzatot pedig nemrégiben bontották le. Dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke szerint utoljára 1912-ben, átadásakor pompázott ennyire a Víztorony. „Ápoljuk az épített örökséget, felújítunk mindent, amit lehet. Bíró Károly polgármester emlékét is ápoljuk, ezért helyeztünk el a házán emléktáblát néhány nappal ezelőtt. Ez a projekt Pásztor István projektje, hiszen ő volt a tartományi házelnök, amikor az akkori tartományi miniszterelnökkel megbeszélte azt, hogy a tartomány pénzelje a Víztorony felújítását. Ez hozzávetőlegesen 22 millió dinárba került, amit teljes egészében Vajdaság Autonóm Tartomány költségvetéséből pénzeltünk.”
Belgrádi hivatalos látogatása előtt Bóka János, Magyarország európai ügyekért felelős minisztere is megtekintette a felújított Víztornyot. A tárcavezető kiemelte annak a jelentőségét, hogy a vajdasági magyarság is biztosíthat képviseletet az Európai Parlamentben. Ennek feltétele azonban a június 9-ei európai parlamenti választásokon való részvétel, amelyen a kettős állampolgársággal rendelkező vajdasági magyarok levélszavazat útján adhatják le voksaikat.
Bóka János, európai ügyekért felelős miniszter, Magyarország: „A Fidesz-KDNP európai parlamenti listáján nyolcadik helyen szerepel Vicsek Annamária, aki lehetőséget kap arra, ha a választók bizalmukkal kitüntetik, hogy híd legyen nem csak Szerbia és Magyarország, hanem Szerbia és az Európai Unió között. A vajdasági magyar közösség lehet ez a híd Szerbia és az Európai Unió között, ami lehetőséget biztosít arra, hogy az itt élők is elmondják véleményüket, javaslataikat az Európai Unió politikájával kapcsolatban. Ez közvetlen, kézzelfogható hatással lehet az itt élők életére is.”
Forrás: PannonRTV