Az Újvidéki Magyar Kiválóság Díjat idén az Európa Kollégium kapta az ünnepségen az Újvidéki Színházban.
Az eseményen az Újvidék város életében elért sikereket méltatták. Az idén tízéves fennállását ünneplő Európa Kollégium vehette át a Magyar Kiválóság Díjat. Dina Vučinić, az Újvidéki Városi Képviselő-testület elnöke a szerb–magyar kapcsolatok fontosságát, valamint a közösen elért eredmények értékét hangsúlyozta. „Újvidék olyan város, ahol nem a különbségeket emelik ki, hanem a sajátosságok kapnak teret. A város utcáit, intézményeit és mindennapi életét áthatja a 26 nemzet szellemisége, amely egyedivé, gazdagabbá teszi. Mindannyian együtt építjük Újvidéket, amely valódi otthona minden itt élőnek.”
Vicsek Annamária, a VMSZ újvidéki szervezetének elnöke kiemelte, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség az egyetlen olyan politikai erő Szerbiában, amely nem csak kiáll a vajdasági magyar közösségért, hanem a normalitást tekinti irányadónak a közösség építésében és támogatásában, amelyért becsülettel, méltósággal és alázattal dolgozik. „Ami azonban különösen érdekes az újvidéki magyarsággal kapcsolatban, az az, hogy Újvidéken található több olyan intézmény is, amelyek nem csak az újvidéki magyarok számára fontosak, hanem egész Vajdaságra kiterjedő a tevékenységük, illetve egész Vajdaságból érkező haszonélvezőjük van. Ilyenek például az idén 80 éves Magyar Szó, vagy az idén 10 éves Európa Kollégium, de említhetnénk akár tartományi hatáskörű intézményeket, titkárságokat, ahol az újvidéki és Újvidék környéki magyarok dolgoznak.”
Dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy a közösség építéséért és identitásának megőrzéséért nap mint nap tenni kell. Hangoztatta az újvidéki magyar vonatkozású intézmények fontosságát, a nemrég megnyílt Vackor óvoda, az Európa Kollégium, valamint az Újvidéki Színház jelentőségét az ottani magyar közösség életében. „A mi dolgunk az, hogy a mi embereinkkel foglalkozva a vajdasági magyar közösség tagjainak, a vajdasági magyar családoknak az érdekeit képviselve minden nap alázatosan annak érdekében dolgozzunk, tevékenykedjünk, hogy a következő városnapon is ehhez hasonló eredményeket tudjunk felsorolni, hiszen sosem lehet hátradőlni, mert az újvidéki magyarság és a környékbeli magyarság számít ránk.”
A pártvezető hozzátette, hogy az identitás megőrzésének legfontosabb feltétele a partnerségek kiépítése és a folyamatos cselekvés. Kiemelte, hogy ezek az intézmények csak így maradhatnak fenn hosszú távon, biztosítva a közösség számára nélkülözhetetlen támogatást és stabilitást.
Az eseményen elhangzott, hogy a VMSZ újvidéki városi szervezetének elnöke ezentúl Bájity Borisz lesz.
Forrás: Pannon RTV