Kihívásokkal teli energiaszektor - Külhoni Magyarok
általános Események Hírek Vajdaság

Kihívásokkal teli energiaszektor

Vajdaságban már húsz éve dolgoznak a tisztább források kiaknázásán – Ma az energiabiztonság a legfontosabb kérdés.

Szerencsére olyan regionális és nemzetközi politikát, gazdaságpolitikát folytatott az eddigiekben az állam, amely most lehetővé tesz egy meglehetősen fontosnak számító biztonságot, ami az energetikát illeti, s ha szembe is kell nézni nagy kihívásokkal, attól nem kell tartani, hogy földgáz vagy áram nélkül marad az ország, értékelte tegnap a tartományi képviselőház nagytermében megtartott, éppen az energiaválsággal és az abban rejlő kihívásokkal, azok megoldási lehetőségeivel foglalkozó konferencia első vitanapjának megnyitása során Pásztor István házelnök.

A zöld, megújuló energiaforrásokkal foglalkozó fórumot immár 15. alkalommal szervezték meg Vajdaságban, Pásztor kiemelte, egy meglehetősen jelentős jubileum ez, s egy olyan időtávlat is egyben, amely már bizonyos megállapítások közlését is megengedi. Az elmúlt másfél évtizedben a zöldenergiával, energetikai kérdésekkel foglalkozó nemzetközi tanácskozás igazolni tudta, hogy képes az állandó megújulásra, képes arra, hogy mindig aktuális legyen, meg tudja válaszolni a felmerülő kérdéseket. A parlament elnöke arra emlékeztetett, húsz évvel ezelőtt Vajdaságban már tagja volt annak a csapatnak, amelyik egy átfogó társadalmi-gazdasági fejlesztési tervet készített, s ennek a tizennégy pontos tervnek volt az egyike a megújuló energiaforrásokra vonatkozó is. A tervnek köszönhetően projektumok, kezdeményezések születtek a tartományban a zöldenergia kihasználása céljából. Fontosnak tartotta figyelembe venni a történelmi kontextust: húsz évvel ezelőtt, mindössze pár évvel azután, hogy az ország teljes energetikai rendszerét tönkretették, Vajdaság máris a megújuló energiákkal kezdett el magas szinten foglalkozni, olyankor, amikor másoknak ez még eszükbe sem jutott. Ma már csak költői kérdésként tehető fel: hol tarthatnánk akkor, ha nem kellett volna először helyreállítani, újjáteremteni mindent, szavatolni egyáltalán annak a műszaki hátterét, hogy legyen az országban rendezett áramellátás – mondta a házelnök.

Pásztor István rámutatott arra is, hogy az elmúlt másfél évtizedben lényegében létrejött egy konszenzus is annak kapcsán, hogy az energetika ügye lényegesebb a politikai csatározásoknál, s ezért van az, hogy a téma kapcsán együttműködnek azok is, akik a politikában nem értenek mindenben egyet.

TARTALÉKOLNAK AZ ORSZÁGOK

A polgárok számára, közölte, jó hírnek számít ma az, hogy Szerbiában lesz elegendő áram és gáz, hogy európai szinten is a legalacsonyabb áron juthat majd hozzá nemcsak a lakosság, hanem az ipar, a vállalkozói szféra is. Pásztor István közölte, az értelmen, racionalitáson alapuló politika vezetett el oda, hogy ma megvannak az országnak a különböző vezeték-összeköttetései, melyek révén szavatolni tudja magának a megfelelő mennyiségű energiahordozókat. Kiemelte, a környező államok és Szerbia is azon tevékenykedik, hogy nagyjából egy fűtésidényre, vagyis három hónapra elegendő földgáz a tartalékaiban legyen, ezért lényeges például a Magyarország és Szerbia közötti szerződés a föld alatti tározók kapacitásának használatáról.

Pásztor István prof. dr. Milan Radovanovićtyal és Tihomir Simićtyel a konferencia szünetében (Dávid Csilla felvétele)
Pásztor István prof. dr. Milan Radovanovićtyal és Tihomir Simićtyel a konferencia szünetében (Dávid Csilla felvétele)

 

JÓ ÉS ROSSZ TAPASZTALATOK

Tihomir Simić, a konferencia elnöklője a kétnapos tanácskozás kapcsán – melynek az első napját tartották meg tegnap a tartományi képviselőház üléstermében, s mely ma a Vajdasági Gazdasági Kamarában folytatódik – elmondta, a legaktuálisabb témákat tűzték napirendre, az energetika területén ugyanis állandóan bizonyítani kell azt, hogy képesek vagyunk eléggé innovatívnak lenni a problémák kezelése érdekében. Mint mondta, takarékosságra bizonyára szükség lesz az előttünk álló hónapokban, a válság rendezésében mindenkinek részt kell vennie, kivétel nélkül, a szerb kormány tagjaitól egészen az ország polgáraiig. A kétnapos eseményen megvitatásra kerülnek más országok pozitív és negatív tapasztalatai, így például a spanyol eredmények is, de a hazai áramellátás, a nukleáris erőművekben rejlő lehetőségek, az épületek energiahatékonyságának kérdései is.

MEGTALÁLNI AZ ÖSSZHANGOT

A fórum bírálóbizottsága az idén is úgy döntött, hogy a Top Energy elnevezésű díjat, tekintettel a pandémia és az energiaválság okozta helyzetre, kizárólag egy egyénnek ítéli oda, s nem adnak át intézményeknek szánt Top Energy-kitüntetéseket. Ezt az elismerést minden évben a megújuló energiaforrások népszerűsítése terén, sikeres projektumok végrehajtásáért és maradandó eredményekért ítélik oda, legyen szó hazai vagy kelet- és délkelet-európai teljesítményről. Az idei díjban prof. dr. Milan Radovanovićtudós, kutató, egyetemi tanár, gépészmérnök, a Belgrádi Egyetem Gépészmérnöki Karának korábbi dékánja részesült. Beszédében a megfelelő összhangnak a megtalálására fektette a hangsúlyt az energetikában: mint mondta, nem hagyatkozhat egy ország kizárólag a természet kénye-kedvétől függő energiákra sem, mint amilyen a szél vagy a nap, de nem is szennyezheti és teheti élhetetlenné környezetét. Mint mondta, Vajdaságban ő maga nem a szélenergiában és a napenergia felhasználásában, hanem a biomassza kiaknázásában látja a legnagyobb lehetőséget a tisztább energiaforrások megteremtésében. Véleményének adott hangot, hogy a közvéleményben számos hozzá nem értő felszólalás hangzik el, s hogy sok energetikai elemző szenet csak képen, kőolajat esetleg a benzinkúti származékok vásárlása folyamán látott. Kiemelte, a kormánynak és az illetékeseknek sokat kell dolgozniuk még a energiaveszteség csökkentése érdekében, nálunk az áram 12 százaléka veszik el szállítás közben, míg a többi országban ez az arány nyolcszázalékos.

JUBILEUMI KITÜNTETÉSEK

A tizenöt éves jubileum kapcsán az együttműködést elismerő oklevelet adtak azoknak a kiemelkedő személyiségeknek, akik hozzájárultak a zöldenergia népszerűsítéséhez, a fórum fejlődéséhez. Ilyen oklevelet vehetett át Pásztor István, a képviselőház elnöke, de dr. Nikola Banjac, a parlament főtitkára is. Mások mellett prof. dr. Srđan Kolaković, az újvidéki Gépészmérnöki Kar dékánja is kézhez vehette az évfordulót jegyző oklevelet. Az intézmények közül a Köztársasági Energetikai Ügynökség, a Vajdasági Gazdasági Kamara és a Szerbiai Áramszolgáltató (Elektrodistribucija Srbije) kapott jubileumi elismerést.

Forrás: Magyarszo.rs

Kapcsolodó cikkek