
Címke: konferencia


„Kisebbségek a Nyugat-Balkánon“ – találkozó Szkopjéban a gyűlöletbeszéd és az oktatás témakörében
A fenti konferenciára március 6-a és 8-a között került sor Szkopjéban, Észak-Macedónia fővárosában, a FUEN és az észak-macedóniai tagszervezetek, valamint a NALAS (Délkelet-európai Helyi Hatóságok Szövetségeinek Hálózata) együttműködésében. A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) képviseletében Andócsi János alelnök vett részt a tanácskozáson.

Kalmár Ferenc: a kisebbségvédelem célja, hogy a közösségek megőrizzék karakterüket és identitásukat
A kisebbségvédelem alapvető célja, hogy a közösségek karakterüket és egyben identitásukat is megőrizzék, mert csak így tartható meg Európa sokszínűsége – hangoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri különmegbízottja kedden Budapesten.

MTTK: Fókuszban a digitális oktatási megoldások elterjesztése a köznevelésben
Az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete háromnapos tanulmányutat szervezett, amely a Köznevelési együttműködés a digitális módszerek és eszközök használatának támogatására Magyarországon és a szomszédos országokban című Erasmus+ projektum keretében valósult meg.

Nacsa Lőrinc: az erős intézményrendszer erős közösséget jelent
A felvidéki magyarságnak erős intézményrendszere van, az erős intézményrendszer pedig erős közösséget is jelent – jelentette ki Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki Révkomáromban, ahol köszöntőt mondott a Selye János Egyetemen a felvidéki magyarság helyzetének aktuális kérdéseiről tartott konferencián szerdán.

Kövér László: az etnikai közösségi autonómia az államokat stabilizáló tényezővé válhat Európában
Az etnikai közösségi autonómia Európán belül nem az államokat destabilizáló, hanem ellenkezőleg, az államokat stabilizáló tényezővé válhat, miként erre jó példákat láthattunk már a XX. században Olaszországban vagy Finnországban is – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke Az Andreanum és öröksége címmel szerdán Budapesten rendezett nemzetközi konferencián.

Mindszenty Józsefről tartottak konferenciát a washingtoni magyar nagykövetségen
Mindszenty József szerepe és személyisége nélkül nem érthető meg az 1956-os forradalom – hangoztatta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Washingtonban a néhai bíborosról, hercegprímásról szóló megemlékezésen hétfőn.

Szili Katalin: a férfiak az eszükkel éreznek, a nők a szívükkel gondolkodnak
A férfiak az eszükkel éreznek, a nők a szívükkel gondolkodnak, és ez így van jól – mondta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó hétfőn Budapesten, A nő a társadalomban és a családban című konferencián.

Koncz Zsófia: a nemzet alapja a család
A nemzet alapja a család, ezért a magyar kormány azon dolgozik, hogy segíteni tudja a családokat az egész Kárpát-medencében – hangsúlyozta Koncz Zsófia családokért felelős államtitkár szombaton Topolyán, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének konferenciáján.

Illés Boglárka: a Magyarországon élő ukrán kisebbség támogatása, jogainak képviselete ma fontosabb, mint valaha
A Magyarországon élő ukrán kisebbség támogatása, jogainak képviselete ma fontosabb, mint valaha, mivel a korábbi néhány ezres lélekszám után ma már egyes felmérések szerint a negyvenezret is meghaladhatja az itt élő, itt otthonra találó ukrán nemzetiségű emberek száma – emelte ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára a #NOVAdays I. magyar-ukrán ifjúsági konferencián szombaton Budapesten.

Potápi Árpád János: A türk államok komoly érdeklődést mutatnak a magyar kormány diaszpórapolitikája iránt
A türk államok komoly érdeklődést mutatnak a magyar kormány diaszpórapolitikája iránt – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán Biskekben.

Semjén Zsolt: a mi üzenetünk a nemzeti szuverenitás és a keresztény civilizáció
A mi üzenetünk a nemzeti szuverenitás és a keresztény civilizáció – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke hétfőn Budapesten.

Szili Katalin: minden magyar számít
Minden magyar számít – mondta a kormány számára legfontosabb alapelvként Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó szombaton Nyíregyházán, a Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért Alapítvány konferenciáján tartott előadásában.

Szili Katalin: szükség van a kisebbségvédelmi keretegyezmény aktualizálására
A kisebbségvédelmi keretegyezmény aktualizálását sürgette Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó hétfőn Budapesten.

Novák Katalin: az ukrajnai háború és a demográfiai válság is fenyegeti Európát
„A közvetlen szomszédunkban, Ukrajnában dúló háború ránk is hatással van, és olyan demográfiai visszaeséssel és kihívásokkal szembesülünk, amelyekkel még korábban soha” – mondta Novák Katalin köztársasági elnök csütörtökön az ENSZ katasztrófák kockázatainak csökkentésére és az ellenállóképesség növelésére létrehozott Sendai Keretszerződés kapcsán tartott New York-i konferenciáján.

Potápi Árpád János: a kormány továbbra is stratégiai célként tekint a nemzetegyesítésre
A magyar kormány a háború okozta nehéz gazdasági helyzetben sem adja fel nemzetstratégiai céljait, így a külhoni magyar közösségek megerősítésével, a róluk való gondoskodással folytatja nemzetegyesítő munkáját is – hangoztatta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Pécsen.

Főszerepben a vállalkozók – idén is lesz gazdasági konferencia a Festum Varadinum alkalmával
Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterének, valamint Cseke Attila, Románia fejlesztési közigazdasági és közmunkálatokért felelős miniszterének előadásai nyitják meg a nagyváradi Festum Varadinum rendezvénysorozat alkalmával rendezendő gazdasági konferenciát.

Potápi: a nemzetpolitikai eredmények megőrzése a legfontosabb
A nehéz politikai és gazdasági helyzetben az a legfontosabb, hogy megőrizzük az elmúlt tizenkét év nemzetpolitikai eredményeit – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton telefonon az MTI-nek.

Kihívásokkal teli energiaszektor
Vajdaságban már húsz éve dolgoznak a tisztább források kiaknázásán – Ma az energiabiztonság a legfontosabb kérdés.

„Csak akkor tudunk erősek lenni, ha a közösségeinket építjük” – interjú Potápi Árpád Jánossal, nemzetpolitikáért felelős államtitkárral
A hétvégén Fiumében lapunk munkatársa interjút készített Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárral. Elsősorban az elmúlt 12 év nemzetpolitikájáról és a horvátországi magyarság esélyeiről, lehetőségeiről beszélt az államtitkár.

Potápi: a magyar-magyar kapcsolatok sosem voltak olyan erősek mint napjainkban
A magyar-magyar kapcsolatok soha nem voltak olyan erősek az elmúlt száz évben, mint napjainkban – mondta Potápi Árpád János hétfőn Budapesten.
