A kormánypártok ellenzik, hogy Ukrajna megkezdje az uniós csatlakozási tárgyalásokat, ezért a Fidesz és a KDNP ezzel összefüggésben határozati javaslatot terjesztett az Országgyűlés elé – közölte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szerdán a közösségi oldalán.
Kocsis Máté Facebook-bejegyzésében azt írta: az Európai Bizottság nem mérhet kettős mércével, a tagjelölteknek eddig is minden egyes kritériumot teljesíteniük kellett, most sem lehet kivételezni aktuálpolitikai és ideológiai szempontok miatt. A Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta: „olyan nincs”, hogy Ukrajna beelőzze a csatlakozásra váró észak-balkáni országokat, ráadásul úgy, hogy még a tárgyalások megkezdéséhez szükséges feltételeket sem teljesítette, többek között a kisebbségek helyzetére és nyelvhasználatára vonatkozóan.
Kocsis Máté értékelése szerint nem tisztázott, hogy az ukrán tagság milyen hatással lenne például az unió költségvetésére, a kohéziós és agrárpolitikájára, ezért ezt a kérdéskört „nulladik lépésként” meg kell vitatnia a tagállamok vezetőinek. Hozzátette: az ügyben konszenzusra lenne szükség, de ez ma hiányzik. A nagyobbik kormánypárt parlamenti képviselőcsoportjának vezetője azt írta: nem lehet felelősségteljes döntést hozni a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről, ezért arra kérik a kormányt, hogy a fenti álláspontot képviselje az Európai Tanácsban és az Európai Unió intézményeiben.
Az Országgyűlés honlapján olvasható, a Fidesz és a KDNP frakcióvezetője által jegyzett határozati javaslat szerint az Európai Bizottság Ukrajna csatlakozási tárgyalásainak megkezdésére irányuló javaslata előkészítetlen, következetlen és nincs tekintettel Magyarország alapvető érdekeire. Az Országgyűlés stratégiai vitát tart szükségesnek az EU Ukrajna-politikájának valamennyi eleméről, és e vita lezárultát megelőzően a csatlakozási tárgyalásokkal kapcsolatos döntések nem időszerűek – áll az indítvány szövegében.
Az előterjesztés rögzíteni kezdeményezi, hogy az Országgyűlés elítél és visszautasít minden politikai és pénzügyi nyomásgyakorlást, ami Magyarországot szuverén álláspontjának megváltoztatására kívánja kényszeríteni, valamint felhívja a kormányt, hogy a határozati javaslatban foglalt álláspontot képviselje az Európai Tanácsban és az Európai Unió intézményeiben az Ukrajna csatlakozási folyamatával kapcsolatos döntések során.
MTI