Tizennégy felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, valamint vajdasági magyar Kossuth-díjas íróról, költőről, zenészről és színészről készült, nagyméretű portréfotó kiállítással nyílt meg a Magyarság Háza Galéria Budapesten.
A kiállítóterem első, „kossuthdíjasok” című ingyenes tárlatának keddi megnyitóján Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár kiemelte: a Magyarság Házának egy olyan új, állandó kiállítótere jött létre a pesti belvárosban, ahol a nemzetpolitika meg tud jelenni. A kiállítóhelynek az Országházhoz, a Magyar Tudományos Akadémiához és a Szent István-bazilikához való közelsége jól szimbolizálja a Magyarság Háza legfőbb alapértékeit: a hazaszeretetet, a tudományhoz való ragaszkodást, valamint a hithez való kötődést – fogalmazott az államtitkár.
A külhoni Kossuth-díjas művészeket bemutató tárlat a budapestiek és a távolabbról érkező látogatók számára is bemutatja azt, hogy hogy mit jelent határon túli magyarként megtalálni az élethivatást – mondta Potápi Árpád János. A Magyarság Háza célja a nemzetpolitika egyik legfontosabb kulturális intézményeként a tudományos ismeretterjesztésen és a magyar kultúra közvetítésén túl a magyar szellemiség és hazaszeret megerősítse a fővárosiakban, az ország más területein, valamint a határon túli régiókban és a diaszpórában élő magyarok között – emlékeztetett Potári Árpád János.
Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója elmondta, hogy a különleges látványvilágú kiállításon tizennégy külhoni Kossuth-díjas művész, többek között a felvidéki Tőzsér Árpád író, költő, műfordító; a kárpátaljai Vári Fábián László kárpátaljai író, költő, műfordító, néprajzkutató; az erdélyi Szilágyi István író, szerkesztő; valamint a vajdasági Tolnai Ottó író, költő, szerkesztő és a szintén vajdasági Végel László regény- és drámaíró, esszéista nagyméretű portréfotói láthatók.
A Magyarság Háza Galériában a „kossuthdíjasok” című kiállításhoz kapcsolódva további kísérőrendezvények és kamara jellegű előadások várják az érdeklődőket – közölte Csibi Krisztina, hozzátéve, hogy a tárlat nyár végi bezárását követően negyedévente lesznek a különböző korosztályokat megszólító, új kiállítások a helyszínen. A rendezvényen többek között Boráros Imre Kossuth-díjas színművész, rendező, énekes; Dráfi Mátyás Kossuth-díjas színművész és Szarka Gyula Kossuth-díjas énekes, zeneszerző, zenész működtek közre. A kiállítást augusztus 20-ig tekinthetik meg az érdeklődők.
MTI