Kezdetét vette az idei Gombaszög fesztivál, amely július 16-21. között 35 programhelyszínen, köztük hat zenei színpadon több mint 80 koncerttel és 500-nál több programmal várja a látogatókat.
A hirtelen lecsapó felhőszakadás miatt a meghirdetettnél némileg később kezdődött a beléptetés. Az első táborlakó karszalagját Nászaly Gábor főszervező helyezte fel. Később a ma7-nek elmondta, az idei az első olyan év, amikor alanyi jogon, azaz járás vagy születési év alapján senkinek nem jár ingyenjegy. Viszont az idei jegyelővételt úgy állították fel, hogy nagyban kedvezzen azoknak, akik korán vásároltak jegyet a fesztiválra. „Annak ellenére, hogy az idén több ezer ember nem kapott ingyenjegyet, nagyon szép az érdeklődés. Elővételben több bérletet és napijegyet adtunk el az idén, mint eddig bármikor. Nyilván ehhez még jönnek a helyszíni jegyvásárlások, főleg a napijegyes látogatók esetében” – fejtette ki. Hozzátette, a jövőben még inkább arra fognak koncentrálni, hogy az időben jegyet vásárlók kedvezményesen juthassanak ahhoz hozzá.
Ami a programot illeti, az idén minden eddiginél több társszervező és programhelyszín van. Közéjük tartozik például a Felföldi Dalia Iskola vagy a rimaszombati CoolTour, akik elektromosbicikli-kölcsönzőt üzemeltettnek a fesztivál alatt, illetve vezetett biciklitúrákat is tartanak. Lett mozi is, Radványi Mozi néven, ahol nemcsak jó filmeket fognak vetíteni, de lesznek beszélgetések az alkotókkal és alkotóműhelyek is. Újdonság az is, hogy a hét folyamán üzemel a zipline, minden nap kipróbálható. „Azt javaslom, aki lecsúszik, az tekintse meg a pálos kolostort és az Andrássy-kúriát is, ahol egyesületünk múzeuma várja a látogatókat” – mondta Nászaly Gábor.
A 2024-es Gombaszög programja a rendezvény honlapján érhető el.