Menczer Tamás: maradunk a béke mellett - Külhoni Magyarok
általános Hírek Magyarország

Menczer Tamás: maradunk a béke mellett

Magyarországot „bele akarják nyomni” az ukrajnai háborús konfliktusba és a háborúpárti táborba, „de mi maradunk a béke mellett” – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.

Menczer Tamás arra, hogy az Európai Parlament (EP) bírálta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert minszki útja miatt, úgy reagált: az derült ki ismét, hogy ki a békepárti és ki a háborúpárti. Emlékeztetett: a magyar diplomácia vezetője azért utazott Fehéroroszországba, hogy a tárgyalás, a párbeszéd fontosságáról beszéljen, és minden – a háborúban érintett – felet ez irányába tereljen. Szólt arról, hogy Oroszország atomhatalom, és egy atomhatalommal tárgyalni kell. Egyúttal arra hívta fel a figyelmet, hogy egyre többen beszélnek a harmadik világháború esélyéről, amit már önmagában rendkívül ijesztőnek értékelt. Úgy folytatta: egyre többen beszélnek atomhatalmak összecsapásáról, a NATO és Oroszország összeütközéséről, ami „mindnyájunk pusztulását jelentené, és ezt mindenképpen el kell kerülni”.

„Akik nem akarnak tárgyalást, például azok az EP-képviselők, akik a magyar külügyminisztert bírálták, azok nem akarnak valójában békét és tűzszünetet, tehát háborúpártiak” – jelentette ki Menczer Tamás. Az államtitkár megjegyezte, hogy álláspontja szerint ezeknek a politikusoknak történelmi felelősségük van abban, hogy az európai érdek ellen cselekszenek, ugyanis – mint hozzáfűzte – a béke európai érdek, magyar érdek, az egész világ, köztük a háborúban érintett felek érdeke is.

„A háborúban emberek halnak meg, családok mennek tönkre, milliók hagyják el az otthonukat, mindemellett itt az energia- és gazdasági válság, mindezekre az egyetlen helyes válasz az azonnali tűzszünet és a béke” – hangoztatta a politikus. Kifejtette: „a békét elkezdték címkézni”, ugyanis Brüsszel és a magyar baloldal szerint az azonnali béke „tisztességtelen, rossz, és nem igazságos” béke lenne. Erről megjegyezte: „a béke jó, a háború meg rossz, ez a valóság, ez ennyire egyszerű”.

Szavai szerint Európában és a transzatlanti világban a háborúpártiak vannak többségben, globális szinten azonban a békepártiak. „Nem hagyhatjuk, hogy elnyomják a hangunkat, azt pedig pláne nem, hogy belesodorjanak minket a konfliktusba” – fogalmazott Menczer Tamás, rögzítve, hogy ezt nem is fogják hagyni.

Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, hogy a háborúba már rengeteg fegyvert szállítottak, de a béke „nem jött el”, a konfliktus „durvább, mint valaha”. A politikus egyúttal veszélyesnek és felelőtlennek minősítette azt a nyugati gondolkodást, amely szerint a háborút lehet irányítani, kontrollálni, ellenőrizni. Ezt háborút nem lehet ellenőrizni, és akik azt gondolják, hogy lehet, azok „a mi életünkkel játszanak” – mondta Menczer Tamás.

MTI

Kapcsolodó cikkek