Németh Zsolt: itt az ideje, hogy a tábornokok helyett a diplomatáké legyen a főszerep - Külhoni Magyarok
általános Hírek Magyarország

Németh Zsolt: itt az ideje, hogy a tábornokok helyett a diplomatáké legyen a főszerep

Mivel az Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja miatt drámai helyzetbe került a világ, elérkezett az ideje, hogy a tábornokok helyett a diplomatáké legyen a főszerep – jelentette ki az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Strasbourgban, az Európa Tanács parlamenti közgyűlése (PACE) nyári ülésszakának első munkanapján az MTI-nek telefonon nyilatkozva hétfőn.

Németh Zsolt, a közgyűlés magyar delegációjának vezetője kijelentette: mielőbb véget kell vetni az öldöklésnek, a háború már eddig is jelentős számú áldozatot követelt. Katonai, gazdasági, politikai és társadalmi következményei katasztrofálisak. Szavai szerint látni kell, hogy a régi világrend megszűnőben van, amelyet új világrend követ. Az 1975-ös Helsinki Záróokmányban rögzítettek szerinti világrend a végéhez érkezett – jelentette ki.

„Amiben mi, közép-európai országok egészen biztosak vagyunk: semmiképpen sem akarjuk a jaltai típusú, érdekszférákon alapuló világrend visszatérését. Semmiképpen sem akarjuk a Szovjetunió helyreállítását” – fogalmazott. Kijelentette: a jelenlegi helyzetben indokolt lenne összehívni az Európa Tanács tagállamai vezetőinek negyedik csúcstalálkozóját. Amennyiben az Európa Tanács él ezzel a lehetőséggel, fontos szerephez juthat az új politikai felépítés kialakításában – hangsúlyozta Németh Zsolt.

Tiny Kox, a PACE elnöke az ülésszakot megnyitva arra kérte a közgyűlés tagországait, ne szokjanak hozzá ahhoz, hogy háború van Ukrajnában, valamint arra, hogy segítsenek véget vetni az ukrán nép szenvedéseinek, és továbbra is tanúsítsanak szolidaritást.

Kijelentette: a háború soha nem válhat új normalitássá, majd pedig felszólította az orosz hatóságokat, hogy haladéktalanul vessenek véget az Európai Tanács tagállama, az Ukrajna elleni agressziónak.

„Úgy gondolom, hogy a közgyűlésnek mint politikai motornak szerepet kell játszania a multilaterális architektúra megerősítésének folyamatában” – fogalmazott Kox, majd üdvözölte, hogy a májusi torinói miniszteri találkozó egyhangúlag támogatta az Európa Tanács tagállamai állam-, illetve kormányfőinek negyedik csúcstalálkozójának mielőbbi megszervezését.

MTI

Kapcsolodó cikkek