A magyarság létszámának drámai csökkenése miatt a nemzetpolitika feladata a következő időszakban az lesz, hogy segítse a magyarnak maradást és a magyarrá válást a Kárpát-medencében – jelentette ki az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szombaton Sátoraljaújhelyen.
Németh Zsolt a Rákóczi Szabadegyetem külhoni magyarságról és nemzetpolitikáról tartott panelbeszélgetésén hangsúlyozta, fontos a támogatáspolitika megtartása mellett egy „ágazaton átívelő” gondolkodás arról, hogyan lehet a magyarság irányába sugallni, hogy aki magyar, az magyar akarjon maradni, illetve ezt egy nem magyar számára is vonzóvá tenni. „Eléggé drámai mértékben fogyunk a Kárpát-medencében, ezért kulcsfontosságú, hogy többféle módon lássuk, hol tartunk” – fogalmazott. A politikus hozzátette, ezért át kell gondolni azt, mire lehetünk eddig büszkék, mi az, amit át kell értékelni, illetve ehhez milyen erőfeszítések szükségesek.
Németh Zsolt rendkívül lehangolónak nevezte a határon túlról érkezett népszámlálási adatokat és demográfiai mutatókat, megjegyezve, hogy Erdélyben például harminc év alatt 1,6 millióról egymillióra „esett be” a magyarság számaránya, ami negyven százalékos csökkenés. Felvidék még viszonylag jobban áll, ott a visszaesés „csak” húsz százalékos, Kárpátalján „nem tudjuk, mi történik”, de a negyven százalék „ott is meglesz”, a Délvidéken pedig a kilencvenes évekbeli délszláv háborúk tizedelték meg az ottani magyarságot – összegzett.
A külügyi bizottság elnöke szerint az anyaországban sem jobb a helyzet; amennyiben nem jönnének át a határon túli magyarok, akkor az ország lakossága kilencmillió alatt lenne, ha pedig marad ez a tendencia, akkor 2050-re akár hétmillióra is lecsökkenhet a lakosság létszáma. „Olyan időszak előtt állunk, amikor a magyarság létszáma itt a Kárpát-medencében úgy fog alakulni, hogy a mi életünkben belátható módon a külhoni magyarsággal együtt 8,5-9 millióan leszünk” – fogalmazott.
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára megerősítette, a demográfiai mutatók a határon túli területek mellett Magyarországon sem „szépek”, ha nem lett volna a kilencvenes években tapasztalt beáramlás az országba, biztos, hogy kilencmillió alatt lenne most a lakosságszám. Az elmúlt évek családtámogatási és nemzetpolitikai intézkedései nélkül még rosszabb lenne a helyzet, de alapvetően a társadalom gondolkodását kell megváltoztatni ahhoz, hogy több gyermek szülessen – vélekedett az államtitkár. Kifejtette, olyan módon kell alakítani a gyermekvállalási kedvet, hogy a húszas éveikben járó fiatalok már ebben az életkorban vállalják be a gyermekeiket, mert ha így marad a helyzet, akkor a század végére nemcsak határon túli magyarokról, hanem magyarságról sem lehet beszélni.
Világi Oszkár, a Slovnaft elnöke szerint nem tragikus a magyarság helyzete, csak gondolkozni kell azon, hogyan lehet a fogyást megállítani, ebben pedig egyfajta céltudatosság szükséges. A panelbeszélgetésen szó esett a szlovákiai előrehozott parlamenti választásokról és a magyar képviselet fontosságáról. Németh Zsolt moderátori kérdésre válaszolva elmondta, 8,5 százalék a felvidéki magyarok számaránya, öt százalék a küszöb, ezt kellene megugrani a következő hónapokban.
A jelenlegi előrejelzések egyelőre nem túl kedvezőek, ezért különösen fontos a magyarság aktivitásának növelése – jegyezte meg Németh Zsolt, hangsúlyozva: a kisebbségi magyarság megmaradásának feltétele a nemzetiségi alapon szerveződő pártok egysége és ezek a külhoni magyarok által történő támogatása. Potápi Árpád János szerint egy nemzeti közösség csak egy, a magyarság érdekeit képviselő országos pártot tud „eltartani”. A feladat a magyar szavazók megszólítása és mozgósítása, az eredményességhez 160 ezer szavazatra van szüksége a szövetségnek, ami körülbelül a szavazópolgárok hatvan százalékának bevonását és az urnákhoz történő elvitelét jelenti, ez pedig óriási szám – mondta az államtitkár.
MTI