Minden nap fogy a remény az orosz-ukrán háború megállítására, de az európai parlamenti választáson még kapunk egy esélyt erre – mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Orbán Viktor hangsúlyozta: minden háború előkészítésének történetében van egy pont, amikor már nem lehet visszafordulni, és ehhez értékelése szerint nagyon közel vagyunk. Azt, hogy Franciaország harci repülőket ad át Ukrajnának, az oroszok pedig azt közölték, hogy fegyvert szállíthatnak az Egyesült Államok bármely ellenségének, úgy kommentálta: ezek már nem csak nyilatkozatok, hanem cselekedetek. Szerinte hamarosan megérkezhetnek az orosz hajók Kubába, illetve az Afrikában zajló konfliktusokba, ahol „nyakig bent van” az Európai Unió néhány tagállama és az Egyesült Államok, ezzel pedig egyre feszültebbé válik mindenhol a helyzet.
A háborúpártiak egy regionálisként indult konfliktusból európai konfliktust csináltak, ebből lett egy nyugati-keleti konfliktus, ami most a világ összes többi részén megjelenhet – tette hozzá, arra figyelmeztetve, így szoktak a regionális háborúkból világháborúk kifejlődni. Úgy vélte: a vasárnapi EP-választáson „kapunk egy esélyt” a háború megállítására, aztán lesz néhány nehéz hónap, amit „túl kellene élnünk” az amerikai választásig. Ha addig nem robban be az orosz-ukrán frontvonalon a háború, akkor még novemberben, ha Donald Trump visszatér, egy jó európai választással a hátunk mögött, csinálhatunk egy össznyugati transzatlanti békekoalíciót, és azzal meg lehet állítani a háborút – mondta.
A miniszterelnök szerint ugyanis olyan háborús pszichózis van Európában, amelynek logikus végkifejlete lesz, hogy megérkeznek a nyugat-európai országok katonai egységei Ukrajna területére. Orbán Viktor azt mondta, ezt a háborús pszichózist „csak a vak nem látja”. Jó esetben a nyugati katonák nem a frontvonalra érkeznek meg, de hogy ez fog történni, „épelméjű embernek nem lehet kétsége” – tette hozzá. Közölte, figyeli „a szerencsétlen magyar baloldaliakat”, akik őrlődnek a háború és a béke álláspontja között, miközben a magyar emberek, még a baloldaliak is békét akarnak, azok azonban, akik „a baloldalt fizetik Sorostól Brüsszelen át Washingtonig”, meg háborút. Szerinte ezt az ellentmondást úgy akarják feloldani, mint a migrációnál, hogy azt mondják: ez a kérdés nem is olyan veszélyes. „Nem a fészkes fenét!” – hangoztatta.
A miniszterelnök azt mondta, ha valaki visszanéz az elmúlt két évre, akkor könnyen beláthatja, hogy „egyre gyorsuló ütemben megyünk bele a nyílt konfliktusba”. Először csak sisakot küldtek a nyugatiak, de emberélet kioltására alkalmas fegyvert nem. Azt mondták, az energiaszektort érintő szankciókról szó sem lehet, miközben „ma le vagyunk vágva az orosz energiaforrásokról” – érvelt. Aki azt állítja, hogy nincs közvetlen háborús veszély, becsapja az embereket – tette hozzá. A kormányfő szerint a békepárti erőket próbálják elhallgattatni, példaként a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merényletet, a Békemenetről szóló internetes tudósítások felfüggesztését, valamint a Fidesz-KDNP háborúellenes plakátjainak „megtámadását” említette.
Orbán Viktor azt az európai döntést is kifogásolta, hogy a tagállamok nem fogadhatnak orosz adásokat. A magyar emberek és az unió többi országának polgárai el vannak zárva attól a lehetőségtől, hogy megnézzék az ukrán és az orosz híreket, aztán döntsenek arról, hogy szerintük hol lehet az igazság – mutatott rá. Elmondta: egy háború, egy közvetlen katonai konfliktus előkészítése zajlik. Az oroszok azonban nem egy harmadrendű ország – egy háború megvívásához szükséges hátországa Oroszországnak a legnagyobb a világon -, minden nyugati lépésre válaszlépés lesz, ez hozza magával a háború kiterjedését – érvelt. Az utolsó pillanatokban vagyunk, centiméterekre vagyunk a visszatérésre már lehetőséget nem adó pont elérésétől. Most kell cselekednünk. Van három napunk, meg utána még négy hónapunk – fogalmazott az amerikai elnökválasztásra utalva.
Kitért Robert Ficónak a merénylete után tett nyilatkozatára. Orbán Viktor szerint a szlovák kormányfő beszédében a Szlovákia szót nyugodtan ki lehetne cserélni Magyarországra, és abból meg lehet érteni, mi történik a színfalak mögött. „Behatolási kísérletek tömegével állunk szemben” – jelentette ki. Szerinte „erőkivetítés történik” a nyugati országok, különösen Amerika részéről, ellenfeleket, magukat civilnek mondó, de valójában politikai szervezeteket, háborúpárti médiát pénzelnek. Közölte, a legtöbb nyugat-európai ország ezzel szemben fegyvertelenül áll, de Magyarország még a migrációs válság idején kiépített egy védelmi rendszert az amerikai és brüsszeli erőkivetítési kísérletekkel szemben: a rendszer „szíve közepe” a nagyon erős, stabil kormányzati többség.
Orbán Viktor kiemelte: Magyarországnak mindenképpen ki kell maradnia egy ukrajnai NATO-misszióból. Ha abba csak a kisujjunkat is beletesszük, akár csak a tervezési fázisban is részt veszünk, be fog bennünket szippantani – fogalmazott a kormányfő, hangsúlyozva, „amikor a NATO igazán megindítja majd ukrajnai katonai misszióját, akkor Magyarország területe és a NATO részvételéhez, a NATO számára felajánlott magyar katonai egységek fölötti irányítás átkerül nemzeti hatáskörből a NATO-parancsnokhoz”. Ha ez bekövetkezik, akkor elvesztettük a szuverenitásunk egy nagyon fontos részét, illetve átadtuk szuverenitásunk nagyon fontos részét, és onnantól kezdve nem tudjuk a magyar csapatokat kívül tartani a háborún – jelentette ki a kormányfő.
MTI