Pellegrini hétfőn Forróval és Kubišsal is tárgyalt - Külhoni Magyarok
általános Felvidék Hírek

Pellegrini hétfőn Forróval és Kubišsal is tárgyalt

Peter Pellegrini (Hlas-SD) államfőjelölt hétfőn két volt államfőjelölttel, Forró Krisztiánnal és Ján Kubišsal is találkozott – erről a közösségi hálón számolt be.

Forró és Pellegrini a Magyar Szövetség székházában tárgyalt. A köztársaságielnök-választás során sikerült felhívni a figyelmet a Szlovákiában élő magyarságra. A magyarok szerepe a második fordulóban döntő lehet – közölte Forró a közösségi hálón. A TASR-nek hozzátette, Ivan Korčokkal előzetesen abban állapodtak meg, hogy csütörtökön találkoznak (március 28.).

Nehezen tudom elképzelni, hogy én magam Korčokot támogassam, de ne szaladjunk előre – szögezte le. Ma megbeszélésünk volt Kubiš úrral, és nagyon örülök, hogy sok dologban egyezik a véleményünk – írta Pellegrini. Kubiš még vasárnap (március 24.) nyilatkozta a TASR-nek, hogy Pellegrinivel és Korčokkal is találkozni akar, és az is befolyásolni fogja a döntését, hogy milyen kampányt folytat a két jelölt.
Forró 2,9%-os eredményt ért el az első fordulóban (65 588 szavazat), Kubiš 2,03%-ot (45 957 szavazat). A második forduló április 6-án lesz.
Forrás: Ma7.sk

Kapcsolodó cikkek