2024 az együttműködő nemzet éve lesz – mondta a miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden, a külhoni magyarok kettős állampolgárságáról 19 éve tartott népszavazás évfordulóján az M1 aktuális csatorna műsorában.
Potápi Árpád János rámutatott, hogy az a baloldal, amely a népszavazás előtt „a nemzetrészek közti uszítást végrehajtotta” és akkor a magyar társadalmat „megvezette”, ma is a parlamentben ül, képviselői az ellenzék fő erői. Hozzátette: bár ez velünk élő történelem, de mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy „ez az erő még egyszer ne kerüljön hatalomra”, mert ugyanazokat a bűnöket elkövetnék.
Az államtitkár úgy fogalmazott, „hazaárulás” volt lemondani a magyarság egyharmadáról. A 2004. decemberi népszavazáson 3 millióan vettek részt, a választójoggal rendelkezők 37 százaléka, akiknek az 51 százaléka a kettős állampolgárság mellett voksolt, de ez nem volt elég, ahhoz, hogy érvényes legyen a népszavazás – emlékeztetett. Az érintett határon túliak árulásnak élték meg, hogy Magyarország, sőt a magyarországi magyarok „megtagadták” őket – húzta alá Potápi Árpád János. „Hiába kért bocsánatot később többször is az MSZP, a baloldalt Gyurcsány Ferenc vezeti, aki azóta is a határon túli magyarság ellen kampányol, uszít. Semmit nem változott ebben a véleményük” – fogalmazott az államtitkár, hozzátéve: azok a magyar emberek, akik a határon túl élnek, nem önszántukból kerültek ilyen helyzetbe.
2010 után ez megváltozott, felállították azt az intézményrendszert, amiben a nemzetpolitika kormányszinten tud dolgozni – hangsúlyozta. Elmondta, hogy az utóbbi időben hálózatokat építenek a média, a vállalkozók, a pedagógusok, az önkormányzatok között és a sportban is. „A nemzeti összetartozás érzése sokkal erősebb, mint bármikor Trianon óta” – fogalmazott.
A Magyar Állandó Értekezlet novemberben arról döntött, hogy a következő tematikus év, 2024 az „együttműködő nemzet éve” legyen. Ezzel, mint hangsúlyozta, tovább folytatják azt a „jól kiszámítható” nemzetpolitikát, amely eddig is jellemezte a kormányt: „ahogy a határon túli magyarság számíthat ránk, mi is számítunk rájuk” – hangoztatta. Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! műsorában arról beszélt, hogy a baloldal fő erejének nézetei a határon túli magyarságról ugyanazok, mint addig voltak. „Inkább migránsokat telepítenének az országba, csak hogy határon túli magyarságról ne is beszéljünk” – mondta Potápi Árpád János.
MTI