Potápi Árpád János: a gondoskodás kiemelkedően fontos - Külhoni Magyarok
általános Hírek

Potápi Árpád János: a gondoskodás kiemelkedően fontos

A mostani nehéz időben kiemelkedően fontos a gondoskodás gyakorlása. A magyarság akkor tud ebben a helyzetben megerősödni, ha figyelemmel és segítségnyújtással vagyunk egymás irányában – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten a Magyar szemmel című fotópályázat képeiből nyílt kiállítás megnyitóján.

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által meghirdetett Magyar szemmel című fotópályázat legjobb műveiből a Várkert Bazár Északi Panorámateraszán nyílt tárlat. A felhívás középpontjában az Anya szó állt.

„Gyimesfelsőloktól a kisalföldi Zsiráig, Magyarkanizsától a Vereckei-hágóig képviselik a nyertes alkotások a nemzeti összetartozást. A fotók a mai világnak mutatják meg, hogyan hatja át a gondoskodás az anyaföldet, az anyanyelvet és az anyai szívet” – fogalmazott megnyitó beszédében Potápi Árpád János.

Kiemelte, a pályázatra jelentkezett alkotók saját szívüket tárták fel, egy-egy napba, egy-egy életképbe engednek betekinteni, szeretetet, összetartozást, hagyományokat és értékeket közvetítenek.

Az államtitkár kitért arra, hogy a Magyar szemmel című pályázat három témája az anyaföld, az anyanyelv és az anyaszív volt, e három témában várták 14. életévüket betöltő pályázók fotóit, valamint az anyaszív témában a 14 év alatti gyerekek rajzait a Kárpát-medencéből és a diaszpórából egyaránt. A kiállítás a díjazott tizennégy legjobb fotót és további harminc közönségdíjas fényképet vonultatja fel.

„A rajzok és fotók sokszínűek, ahogy mi, magyarok is sokszínűek vagyunk. Változatos élethelyzetek, amelyeket mind a magyarság jelene foglal egybe. Nemzetünk páratlan gazdagságának seregszemléje ez a kiállítás” – hangsúlyozta Potápi Árpád János.

Kiemelte, hogy 2023 a gondoskodó nemzet éve a nemzetpolitikában. A legszűkebb otthoni környezettől a helyi közösségekig, a legtágabb, egész világot átfogó magyar összefogásig mindenhol láthatjuk ezt a gondoskodó összefogást – mondta Potápi Árpád János.

Szólt arról is, hogy a háború közvetlen veszélyt jelent a kárpátaljai nemzetrészre, de a világon mindenhol érezhető a háború okozta válság. Úgy vélte, szükség van családjaink és közösségeink megerősítésére, és a nyertes alkotások az erőforrások gazdag tárházát sorakoztatják fel. „A beküldött alkotások (…) hirdetik a nemzedékek összekapcsolódását, a szeretetben és tiszteletben való összetartozást. A magyar nemzetpolitika tizenhárom éve ennek a jegyében telt és továbbra is erre építünk. A nemzetpolitika minden eszköze, programja és támogatása végső soron egyetlen célt szolgál: a nemzeti összetartozás tudatának és érzésének megerősödését”.

A zsűri nevében Emmer László fotográfus elmondta, hogy mintegy kétezer fotót küldtek be a felhívásra; „a dobogós képek kiválasztásánál szempont volt az is, hogy megjelenjenek a fotográfia különböző műfajai, így a dokumentarizmus, a portréfotográfia, a tájábrázolás is. A közönségdíjas képek inkább az alkalmazott fotográfia jegyeit mutatják”.

Az eseményen az államtitkár átnyújtotta a fotó- és rajzpályázat okleveleit. Anyaföld kategóriában Borbáth Katalinnak az úzvölgyi katonai temetőben készült „Hazafiak” című képe győzött, az Anyanyelv kategóriában Fülöp Lóránt Bétán készült „Róza néni” című képe, az Anyaszív kategóriában pedig Cseke Péter Iszlón készült fotója, az „Egyszer csak hazajön”. A közönségszavazás legjobbja Deák Angéla lett, aki Erdélyben, a madarasi Hargitán kattintotta „Szeret-et-et” című művét.

Átadták a Nemzetpolitikai Államtitkárság különdíjait, valamint a rajzpályázat díjazottjainak és különdíjasainak járó okleveleket is. A fotópályázat minden kategóriájában és a közönségszavazás során az 1. helyezett 300 ezer, a 2. helyezett 200 ezer, a 3. helyezett 100 ezer forint nyereménnyel gazdagodott. Az államtitkárság a közönségszavazás nyertese, Deák Angéla pénzdíját további 100 ezer forinttal egészítette ki – az összeget egy beteg gyermek gyógyíttatására fordítják. A rajzpályázat első három helyezettje ugyanilyen értékű művészcsomagot kapott.

MTI

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Kapcsolodó cikkek