A magyarság államhatárok feletti összetartozása valóság, egyúttal a személyes és közösségi önazonosság meghatározó eleme – hangoztatta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Paszabon.
A nemzeti összetartozásról elnevezett park átadásán Potápi Árpád János kijelentette, az elmúlt tizennégy évben azért dolgoztak, hogy ahol magyarok laknak, ott meg tudják élni az összetartozás élményét. „A nemzet hálójának szövéséhez az is hozzátartozik”, hogy azokat a lehetőségeket, amivel élni lehet, megteremtsék Ebben jelentős szerepe van a kormánynak, a vármegyei és települési önkormányzatoknak, „ehhez pedig a kereteket mindannyiunk számára az Európai Unió jelenti” – mondta az államtitkár.
Potápi Árpád János leszögezte, a nemzeti összetartozás közelgő napja az emlékezés mellett lehetőséget teremt arra is, hogy az elmúlt évszázad sikereire is tudjunk emlékezni. Azt mondta, ilyenkor a történelmi hőseink mellett azokra az átlagemberekre is gondolnak, akik a nemzetet „továbbvitték” minden nehézség ellenére. Potápi János Árpád kijelentette, a június 9-i választás mindenki számára döntő nap lesz, és arra buzdította a jelenlévőket, hogy támogassák azokat, akik a béke oldalán állnak. „Ez a választás legyen egyben népszavazás is arról, hogy az ország milyen irányba akarja tovább vinni a fejlődését” – közölte az államtitkár.
Vinnai Győző (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője fontosnak nevezte, hogy egy olyan 1300 fős településen is, mint Paszab, emléket állítanak a magyarság összetartozásának.
Román István, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye főispánja arról beszélt, hogy az emlékpark kialakítását is támogató vidékfejlesztési programban az elkövetkezendő időszakban még több forrás áll majd rendelkezésre.
Tajthy Péter (Fidesz-KDNP), Paszab polgármestere elmondta, hogy a parkot mintegy 5 és fél millió forintból valósították meg. A költségeket a vidékfejlesztési program támogatása mellett saját forrásból finanszírozták. A parkban emlékművet és életfát is elhelyeztek. Utóbbit hatvannégy, a történelmi Magyarország vármegyéit szimbolizáló falevél díszíti.
MTI