Temesvár a múltban is és ma is egy multikulturális város, amely büszke hagyományaira, büszke azokra a polgárokra, akik ennek a városnak a közösségét alkotják – állapította meg a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Temesváron, a 9. alkalommal megrendezett Temesvári Magyar Napok nyitógáláján.
Potápi Árpád János szerint ezen a rendezvényen keresztül szemlélhetik az itt élő románok, németek, szerbek a magyarságot, és azokat az értékeket, amelyekkel a magyar nemzet rendelkezik, legyen szó kultúráról, épített örökségünk, vagy éppenséggel a gasztronómiáról és borkultúráról.
Köszöntő beszédében felidézte: Temesvár fontos helyszíne volt a magyar történelemnek, ugyanakkor a magyarok sokszor játszottak olyan történelmi szerepet ebben a városban, amelyre az itt élő más közösségek is büszkék lehetnek.
Rámutatott: néhány évig Temesvár volt Magyarország fővárosa, királyi székhelye 1323-ig, amíg I. Károly innen kiindulva vissza nem tudta foglalni a királyságot. Temesvárnak 1365-ben I. Nagy Lajos adományozott városi rangot, de büszke lehet a magyarság Hunyadi Jánosra, Szapolyai Jánosra, Temesvári Pelbártra, Dózsa Györgyre, a várat az 1552-es török ostrom idején hősiesen védő Losonczi Istvánra, miként Tőkés Lászlóra is.
„Hogyha nem lett volna Tőkés László. Hogyha nem lettek volna, akkor a hős temesváriak, akkor talán nem bukik meg a Ceausescu-rendszer, nem bukik meg a romániai kommunizmus. Legyünk büszkék Tőkés Lászlóra, legyünk büszkék azokra az emberekre, akik a rendszerváltást a kiállásukkal innen indították el Temesvárról”
– bíztatta hallgatóságát Potápi Árpád János.
A Temesvári Magyar Napokon fontos felidézni a magyar emlékeket, de az ünnep elsősorban a bánsági városban ma élő magyar emberek ünnepe – hangoztatta a nemzetpolitikai államtitkár. Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség tavaly elhunyt korábbi elnökét idézve kiemelte, természetesen azok is fontosak, akik elhagyták szülőföldjüket és nem szabad feladni a reményt, hogy visszajönnek, és építeni fogják a magyarságot, azt a közösséget, ahonnan elmentek, a felelős vezetőknek azonban azok a legfontosabbak, akik szülőföldjük maradtak, és azokat kell támogatniuk, akik maradni akarnak.
„Tegyünk meg minél többet annak érdekében, hogy minél többen maradjanak itt, erősítsük őket. Igaz ez természetesen a magyarokra, igaz ez minden temesvárira, aki itt él” – mondta a nemzetpolitikai államtitkár.
Házigazdaként Tamás Péter, a Várbástya Egyesület elnöke, Magyarország tiszteletbeli konzulja a „Miénk itt a tér” – szavakkal köszöntötte a Temesvári magyar Napok nyitógáláján a város központjában felállított szabadétéri színpad előtt összesereglett magyarokat.
„Legyenek ezek a napok az öröm és együttlét napjai, kísérjenek bennünket az év minden napján, hogy erősödjön bennünk a közösségi érzés. Sorvadó közösségünket csak mi tudjuk életben tartani. Mit jelent ez a nagy szavak mellett konkrétan? Magyar iskolánk, óvodáink, színházunk, templomaink tőlünk is függnek. A Magyar Ház jövője, a fél éve megnyílt magyar boltunk, az Ambrózy-kávézó és nem utolsó sorban december elsején tőlünk függ, hogy Molnár András ügyvéd úr személyében Temes megyének egy magyar parlamenti képviselője is legyen”
– mutatott rá a Várbástya Egyesület elnöke.
Dominic Fritz polgármester köszöntőjében arról beszélt: bizonyára véletlen egybeesés, hogy Temesváron éppen szeptember 26-án, a Nyelvek Európai Napján tartják a magyar napok nyitógáláját, amellyel a város kulturális sokszínűségét, és magyar kulturális örökséget ünneplik. Az elöljáró méltatta a magyarok sok évszázados hozzájárulását a város történelméhez és úgy értékelte: a ma is aktív magyar intézmények, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Bartók Béla Líceum, a sok egyházi közösség, a Magyar Ház nemcsak a magyaroknak fontos, ezek értéket képviselnek az egész temesvári közösség számára.
A bánsági magyarság szeptember utolsó hétvégéjére időzített ünnepének csütörtöki nyitógáláján a Csík Zenekar lépett fel az Opera-téri nagyszínpadon. A magyar napok négy napja alatt a magyarság otthonosságtudatát erősítő, értékeit a más nemzetiségűeknek is felmutató rendezvényeket szerveznek a város több helyszínén.
A Hunyadi-kastélynál a temesvári vár 1552-es ostromát felelevenítő múltidéző játékot rendeznek korhű ruhákban, hagyományőrző csapatok közreműködésével, 1552 nyílvesszőt lőnek ki Losonczy István és a vár védői emléke előtt tisztelegve.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház több előadást is időzített a kulturális seregszemlére: pénteken játsszák Andrei Serban rendezésében A doktort, Robert Icke darabját, szombaton improvizációs előadást tartanak Az est, amikor bármi megtörténhet címmel.
A Bartók Béla Líceum tanárainak vezetésével idén is több alkalommal szerveznek városismereti sétákat, a temesvári magyar képzőművészek pedig idén is közös kiállítással jelentkeznek. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kávéházi beszélgetésen mondja el, „hogyan látszik a bánsági magyarság Kolozsvárról, vagy Bukarestből”.
A néptáncegyüttesek előadásain és táncházi alkalmakon kívül különböző könnyűzenei műfajok népszerű magyar előadói – a The Bits Beatleas emlékzenekar, a Margaret Island, a temesvári 8 Light Minutes, és a NOX – koncerteznek a Bánság fővárosában.
Temesváron a 2021-es népszámlálás adatai szerint 250 ezer lakosból 8313 vallotta magát magyar nemzetiségűnek, míg Temes megyében a mintegy 650 ezer lakosból 21 285 magyar.
MTI